1921-ben éppen a mai napon, november 6-án alakult újjá a Magyar Sakkszövetség. A FIDE, azaz a Nemzetközi Sakkszövetség 1924-ben alakult ... »
Lehet eső, lehet sár… Lehet COVID-járvány vagy más, az év tizenegy hónapjának első szombatján versenyek várnak a sakkozókra Budapesten. Ebből ... »
A koronavírus-világjárvány a 2020-as évek elejének sakkversenyeire is nagy hatással volt, és még talán a jövőben is hatással lesz. Az ... »
A 69. Magyar sakkbajnokság lebonyolítása az előzőhöz hasonlóan kieséses rendszerben történt. Kisebb különbséget az jelentett, hogy a nyolc legmagasabb értékszámú ... »
2021 októberét aktív versenyzés mellett vegyes eredménnyel, összességében mérsékelt Élő-pontszám növekedéssel zárta a férfi válogatott. Egyúttal megkezdődött a felkészülés a ... »
Négy éven át Zalakaroson és svájci rendszerű nemzetközi nyílt versenyként lebonyolított bajnokságok után Budapesten kieséses rendszerben rendezték meg a 68. ... »
A sakk patrónusa, versenyek és versenyzők, klubok, folyóiratok és előadások támogatója, Dr. Hetényi Géza (1950-2016) emlékére 2017 decemberében két tornát ... »
Ebben az évben már a 35. Zalakarosi sakkfesztivált rendezték a gyógyfürdőjéről híres zalai városkában. Az A-csoportba 23 ország 112 versenyzője ... »
Változatlan helyszín, változatlanul magas díjazás és változatlanul erős nemzetközi mezőny jellemezte azt a versenyt, amely a 65. Magyar sakkbajnokságot és ... »
A Magyar Sakkszövetség 2013 végén az addigi évekhez képest óriási összegű, háromszáz millió forintos állami támogatást kapott, ezért ilyen anyagiak ... »
Gonda László igencsak meglepte a 63. Magyar sakkbajnokság mezőnyét, amikor „repülőrajtot” véve az első négy játszmáját megnyerte. Az újabb generációt ... »