Az 1949. évi Magyar bajnokiság döntője a következő év január-februárjára csúszott át. Barcza Gedeon két pont előnnyel győzött, Szabó László nem indult. Ezen a versenyen érte el élete legjobb eredményét Köberl Ferenc (1916-1974) mester, a döntőben (és előtte a középdöntő egyik csoportjában is) a második helyen végzett. Szilágy Györggyel „társbérletben” harmadik lett a húszesztendős Pogáts József, akit a verseny után mesterré avattak. 1950-ben egy másik, szintén húszéves fiatalember, Honfi Károly is teljesítette mesteri követelményeket. Az év harmadik címszerzője a győri orvos, dr. Bély Miklós (1913-1970).

Az 1950. évi Magyar bajnokság döntőjében folytatódott a bajnoki címért való rivalizálás Szabó és Barcza között. Ez alkalommal Szabó az első és Barcza a második, mögöttük Benkő a harmadik.

1951-ben immáron a VII. Magyar bajnokságot írták ki. Most a döntőben Barcza előzte meg Szabót másfél ponttal. Meglepetés volt Bakonyi Elek harmadik helye, annál is inkább, mert először rendeztek huszonkettes (!) létszámú döntőt. A mesterjelöltek közül Androvitzky Károly (1922-2000) és Hajtun József (1924-2006) teljesítette a mesteri címhez szükséges pontszámot. Androvitzky később „két lépcsőben” Borlóy Zoltánra változtatta a nevét. Ez évben lett mester Eigler Ferenc (1920-2000) és Kapu Jenő (1921-2009) is.

(A játszma Barcza Gedeon elemzésében megjelent a Magyar Sakkélet 1952. év márciusi számában.)