29. nap – 1950. Világbajnokjelöltek versenye – Budapest

Az 1950. évi Világbajnokjelöltek versenye minden idők legmagasabb szintű tornája, amit magyar földön rendeztek. Része volt a FIDE által kimunkált új világbajnoki rendszernek, amely három éves ciklusokban zónaversenyek, zónaközi verseny, világbajnokjelöltek versenye sorozatán volt hivatott kiválasztani a világbajnok kihívóját. Budapestre nyolcan kvalifikálták magukat az 1948. évi Saltsjöbadeni zónaközi versenyről, köztük Szabó László a második helyen. Hozzájuk csatlakozott Keres és Szmiszlov, akik résztvevői voltak a Botvinnik elsőségével zárult első világbajnokjelöltek versenyének. Az így kialakult tízfős mezőnyben heten a Szovjetuniót képviselték, ezért a versenyt kis túlzással házi bajnoksághoz is lehet hasonlítani. Végeredményben Boleszlavszkij és Bronstejn azonos pontszámmal végeztek az élen. Boleszlavszkij veretlenül, az utolsó négy fordulóban csak remizve csapott célba, míg Bronstejn az utolsó két játszmáját megnyerve érte utol vetélytársát. Szabónak a hazai közönség előtt nem sikerült az utolsó helyeknél előrébb végeznie.

A több mint egy hónapig tartó verseny rendezéséről és a körülményekről a résztvevők elismerően nyilatkoztak, és a nemzetközi sajtóban is dicsérő szavak jelentek meg. A helyszínen is nagy volt az érdeklődés, a Vasas-székház színházterme szinte minden fordulóban megtelt nézőkkel.

A két győztes később párosmérkőzésen döntötte el, hogy ki legyen Botvinnik kihívója. Végül ez is döntetlent hozott (6-6), majd az újabb rájátszás két játszmája Bronstejn 1,5-0,5 arányú győzelmével zárult, így ő vívhatott meg Botvinikkal a világbajnoki címért. Mint ismeretes, kettejük 12-12-s döntetlennel végződött párharca után Botvinnik megtartotta világbajnoki címét.

(A játszma Szabó László elemzésében az ”50 év, 100000 lépés” című önéletrajzi könyvben jelent meg.)