Közösségünk szomorú hírt kapott 2025. március 22-én. Kedves barátunk, sakktársunk, Cozma-Callini Adrian Alexandru tragikus hirtelenséggel távozott az égiek csapatába…
Adrian Kolozsvárott született, itt végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd itt szerzett gépész-üzemmérnök diplomát. A sakk kiemelten fontos szerepet töltött be az életében. Korán elkezdett sakkozni, versenyszerűen négy erdélyi csapatban játszott, hamar elérte a mesterjelölti minősítést. Szívesen foglalkozott gyerekek tanításával, versenyeztetésével is.
Családjával 1997-ben költöztek Magyarországra, Berettyóújfalun, majd Püspökladányban találtak otthonra. Ez utóbbi város sakkcsapatában folytatta sportpályafutását. Közel 20 éve igazolt a Kisújszállási SE Sakk Szakosztályába, ahol válogatás nélkül játszott a megyei, az NB II.-es, az NB I/B-s és az NB I.-es bajnokságokban.
Rendkívül segítőkész volt, igazi családcentrikus ember. Folyamatosan képezte magát, és erre bíztatta a gyermekeit, valamint az unokáit is. Magyarul, románul, angolul, franciául beszélt, de a közelmúltban elkezdett olaszul tanulni.
Kiváló közösségi embernek ismertük meg, hiányozni fog a játéka, a megbízhatósága, a humora.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Kumánia-Kisújszállási SE
Sakk Szakosztálya