A magyarok sakkválogatottaknak 8. és 11. helyet, a világnak meglepetések sorát hozta a sakkolimpia az indiai Chennaiban

Véget ért a 44. FIDE Sakkolimpia az indiai Chennaiban, és a végeredmény több tekintetben is meglepetést okozott, még a legvérmesebb sakkrajongók számára is.

A magyar férfi csapat (Erdős Viktor, Berkes Ferenc, Bánusz Tamás, Kántor Gergely, valamint Ács Péter játékos-kapitány) remek hajrával, az utolsó fordulóban az esélyesebb Iránt legyőzve a 8. helyen végzett a 188 csapatot (és 186 országot, mert a házigazda indiaiak három csapatot is indíthattak) felsorakoztató mezőnyben, melyen eredetileg a 19. helyen rangsoroltak minket. Miután India első és második csapata is előttünk végzett, elmondhatjuk, hogy mindössze hat nemzet végzett a magyar férfiak előtt a sakkolimpián.

Világklasszis válogatottak sorát előztük meg, köztük a jelenlegi világbajnok Magnus Carlsennel felálló Norvégiát, a Jan-Krzysztof Duda vezette Lengyelországot, a tavalyi Európa-bajnok Ukrajnát, a 4. helyre rangsorolt Spanyolországot, sőt még a mieinket korábban legyőző Hollandiát és Kubát is. A csapat kiváló teljesítményt nyújtott, és külön említést érdemel az első sakkolimpiáján játszó Bánusz Tamás, aki 10/8 ponttal a 3. táblán a mezőny 4. legjobb eredményét érte el.

A sakkolimpiát hatalmas meglepetésre a csupa fiatalból álló Üzbegisztán nyerte Örményország előtt, de talán még nagyobb meglepetés India szintén nagyon fiatal második csapatának bronzérme, akik az 5. helyre szorították a világsztárokkal felálló, toronymagas favorit USA válogatottját és a 4. helyre a második kiemelt indiai első csapatot.

A csapatba a Gledura Benjámin megbetegedése miatt – aki a sakkolimpia közben ki tudott utazni a csapathoz, és komolyan segítette a csapat helyszíni felkészülését – az utolsó pillanatban beugró Ács Péter szövetségi kapitány így értékeli a férfi válogatott teljesítményét:

„A nyolcadik helyet a 19. rajtkockáról indulva hatalmas sikernek tartom! A két legfontosabb feladatot csapatként teljesítettük: egyfelől végig támogattuk egymást, és megőriztük a jó csapatszellemet, másfelől a hajrában képesek voltunk rátenni még egy lapáttal.  Erdős Viktor, Berkes Ferenc és Bánusz Tamás fantasztikus teljesítményt nyújtottak az egész verseny alatt, és ezúttal a szokásosnál is több terhet rótt rájuk, hogy hiányzott a csapatunkból egy gólerős negyedik táblás. A stabilitásáról híres Erdős Viktor meglepően sok fontos partit nyert az éltáblán, ráadásul ő az egyetlen, aki pihenőnap nélkül játszotta végig a versenyt. Berkes Ferenc vereség nélkül és négy győzelemmel járult hozzá az eredményünkhöz, szakmailag kiemelkedő színvonalon játszott, a csapatban betöltött szerepe és a valós teljesítménye messze felülmúlta a táblázatból kiolvasható egyéni sikert is. Bánusz Tamás 2752-es performansza minden várakozást felülmúlt, több esetben is az ő győzelmére építettük a stratégiát, és bejöttek a számításaink. Sajnos éppen lemaradt a tábladíjról, de a negyedik legjobb egyéni teljesítmény 188 harmadik táblás játékos közül így is komoly elismerést érdemel, külön gratulálok hozzá. Kántor Gergelynek az intenzív felkészülés ellenére sem sikerült formába lendülnie, de az Ausztria elleni 4-0 arányú győzelemből 23 éves nagymesterünk is kivette a részét, és az a nap fontos mérföldkő volt a csapat életében. A saját játékommal nem vagyok elégedett, de az Irán elleni utolsó fordulós győzelem és a végeredmény miatt boldog vagyok. A verseny közepén Gledura Benjámin is csatlakozott hozzánk. Játékosként a szigorú szabályzat miatt nem szállhatott ringbe, de szakmailag a helyszínen és az olimpiát megelőző edzőtáborokban folyamatosan segítette a felkészülésünket, ő is része a közös sikernek. Különleges élmény volt ez az olimpia, jó körülmények között játszottunk, gratulálok Indiának a színvonalas szervezéshez.”

 

Női csapatunk (Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Lázárné Vajda Szidónia, Gaál Zsóka, Terbe Julianna) a 11. helyen zárt, ami szintén túlmutat a várakozásokon. Csapatunk stabil formát mutatott, és a hajrában Anglia legyőzésével sikerült befutni a 162 csapat (160 ország) közül a 11. helyre. A mindössze 15 éves Gaál Zsóka nagyszerűen mutatkozott be, a 4. táblán 10-ből 8 pontot szerezve csapatunk legjobb pontszerzője lett, egyben a 6. legjobb pontszerző a mezőnyben a negyedik táblások között. Miután két indiai csapat is megelőzött bennünket, a női mezőnyben is a legjobb tíz ország között vannak a magyarok.

A nők között Ukrajna csapata lett az olimpiai bajnok Grúzia és India előtt.

Papp Gábor szövetségi kapitány is így értékeli a női válogatott teljesítményét:

„Nem vagyunk elégedettek sem a végső helyezéssel, sem a mutatott játékkal. Sajnos nem tudtunk az élmezőnnyel lépést tartani, mert a hatodik fordulóban Vietnam, majd a nyolcadikban Mongólia ellen is becsúszott egy váratlan vereség. Ezt azt eredményezte, hogy a világ legjobb csapataival (Indiát leszámítva) nem tudtuk összemérni az erőnket, és végül csak a 11. helyre sikerült felzárkóznunk. Az öt játékosunkból csak ketten teljesítettek erőn felül, ez most nem volt elég ahhoz, hogy esélyünk legyen egy jobb helyezésre.

A csapatból kiemelném Hoang Thanh Trang teljesítményét, aki 10-szer is asztalhoz ült, és egyszer sem állt fel vereséggel. Stabil játékkal tartotta az egyes táblát, igazi vezére volt a csapatnak, az utolsó fordulóban pedig kulcsfontosságú győzelmet aratott.

Gaál Zsóka bemutatkozása a válogatottban fantasztikusan sikerült, nyolc alkalommal győzött, többször a csapatgyőzelmet jelentő pontot rakta fel az eredményjelzőre. A verseny alatt mutatott hozzáállása, felkészültsége, és a kritikus pillanatokban tanúsított higgadtsága még engem is lenyűgözött. Az angolok elleni utolsó fordulóban, 1,5-1,5-es állásnál, öröm volt mögötte állni, és végignézni ahogy végjátékleckét ad az ellenfelének.

Gara Tícia versenye nagyon pechesen alakult, játékában több pont benne maradt, kár hogy nem erre a versenyre időzítette a tavalyi EB-n mutatott formáját. Lázárné Vajda Szidónia lassan lendült bele a versenybe, látszott rajta a sok kihagyás, nem tudta precízen befejezni a játszmáit. A verseny végére kezdett összeállni a játéka, a kilencedik fordulóban megmentette a csapatot egy Fülöp-szigetek elleni fiaskótól. Terbe Julianna nagyon bíztatóan kezdte a versenyt, de sajnos pont a mongólok ellen vereségnél fogott ki egy borzasztó napot.

Fantasztikus volt az olimpia hangulata, az utolsó két forduló pedig soha nem látott izgalmakat produkált. Gratulálunk a győzteseknek, és szeretettel várjuk őket két év múlva Budapesten, ahol hazai pályán mutathatjuk meg mire is vagyunk képesek!”.

Az eseménynek rendkívül nagy sikere volt a sakkvilágban, és bár Indiának mindössze négy hónapja volt a szervezésre (miután a FIDE elvette Moszkvától a rendezés jogát) sokan már most úgy emlegetik, hogy a valaha volt legnagyszerűbb sakkolimpia, amit a szervezők hihetetlen lelkesedéssel, millió látványelemmel, és India népének teljes figyelmét maguk felé fordítva értek el. A következő sakkolimpiát 2024-ben Magyarország rendezi.

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke jelen volt az eseményen, és így jellemzi a helyszínen látottakat:

„A sakkolimpia a világ ötödik legnagyobb sporteseménye, Indiában – és világszerte – hatalmas figyelem övezte. Sokat tanultunk az itteni szervezési munkálatokból, sok mindent azonban másképp, remélhetőleg még jobban fogunk csinálni.

A FIDE közgyűlésén prezentáltam a 2024-es budapesti sakkolimpia előkészületi munkáit, a záróünnepségen pedig átvettem a sakkolimpia zászlaját az indiai tartományi sportminiszterről, az indiai sakkszövetség elnökétől és a FIDE elnökétől. Megtisztelő és felemelő pillanat volt: a sakkolimpiával a sakk legnagyobb eseménye és legjobb játékosai jönnek majd hozzánk, haza, Magyarországra.

A magyar válogatottak lenyűgöző teljesítményt nyújtottak: pontosan készültek fel, csapatként elemeztek, játszottak, és, ha kellett, küzdöttek. Ács Péter és Papp Gábor szövetségi kapitányok, a játékosok edzői, klubjai, sporttársai, hozzátartozói minden elismerést megérdemelnek.

A magyar férfi és női sakkválogatott is a világ tíz legjobb nemzete között van: a magyar sakknemzet, csodálatos hagyományokkal, legendás bajnokokkal és szép jövővel. A sakkolimpiai válogatottak (akiket előzetesen 19. és 15. helyre rangsoroltak, és ezeknél 11 illetve 4 hellyel magasabban végeztek) megmutatták a magyar sakksport és csúcsjátékosainak erejét. Elismerés, dicséret és támogatás illeti meg őket mindenki részéről. Ahogyan azokat a munkatársaimat is, akik a Magyar Sakkszövetség részéről dolgoztak a sakkolimpiai sikerek hátterén.

Sakk. Színesebb, mint gondolnád.”