Kozák Ádám ezüstérmet szerzett a Junior Sakk Világbajnokságon Olaszországban. A 20
éves magyar nemzetközi nagymester a 11 fordulós, svájci rendszerű tornán a második
helyen végzett az egyformán 8 pontot szerző öt versenyző közül.

A férfi mezőnyben, ha csak a sztenderd játékidejű versenyeket nézzük, hasonló bravúr
utoljára Rapport Richárdnak sikerült 2012-ben, az ASE Paks versenyzője azonban 10 év után megismételte,
sőt hajszál híján túlszárnyalta ezt a hatalmas sikert.

Kozák tíz forduló után veretlenül, hat győzelemmel és négy döntetlennel még egyedül állt
az élen, a szombati záró fordulóban azonban kikapott, ami az első hely elvesztésébe került.

A junior világbajnokságot 1951 óta rendezik meg, és nem kisebb nevek nyerték már meg a tornát, mint például Boris Spassky (1955), Anatolij Karpov (1969), Garry Kasparov (1980), Viswanathan Anand (1987) és még sorolhatnánk. Természetesen a legszebb évszám nekünk magyaroknak mégiscsak 2001 volt, amikor Ács Péter nyerte az eddigi egyetlen nyílt junior világbajnoki címet Magyarország számára.  Előtte Mádl Ildikó győzött 1986-ban, aki aztán 1988-ban és 1990-ben az aranyérmes női olimpiai csapat játékosa volt. Eddig magyar játékosok hatszor tudtak ezüstérmet, négyszer bronzérmet szerezni, Kozáké a hetedik magyar ezüstérem.

A Magyar Sakkszövetség szívből gratulál Kozák Ádám nagymesternek, az újdonsült junior világbajnoki ezüstérmesnek!

A szardíniai világbajnokságon 55 ország képviseletében 120 sakkozó indult.

Gaál Zsókának hasonlóan szenzációs eredményt a 2015-ös (U8) és a 2017-es (U10) ifjúsági
világeseményen sikerült elérnie a női kategóriában. Az idei U20-as Vb-n Zsóka szintén
megmérettette magát, ezúttal a férfi mezőnyben, amelyben a 120 főből csupán ketten
voltak lányok. Megalkuvás nélküli, küzdelmes partikat játszott, és 4,5 pontjával tisztesen
helyt állt, eredménye a 79. helyre volt elég.

A verseny harmadik magyar résztvevője Gömböcz Zsófia volt, aki a női mezőnyben 5,5
pontot gyűjtve a 31. helyen végzett.