Az eset Prágában történt egy magas szintű heti csapatversenyen

Az eset 2 hibára világít rá. Fontos megjegyezni, hogy a második hiba elkerülhető lett volna, ha az első sem történt volna meg.

Első hiba: egy versenybíró nem lehet játékos ugyanazon a versenyen

A Minősítő Bizottság a FIDE Nemzetközi címszerzés szabályzatában a következőt határozza meg:

Egy címszerző verseny bírója semmilyen körülmények között nem vehet részt ugyanazon a versenyen játékosként.

Még ha a verseny nem is jogosít címszerzésre, egy versenybírónak akkor sem ajánlatos egy időben játékosnak is lennie. Előfordulhat, hogy egy bíró-játékosnak elkerülik a figyelmét olyan esetek, amelyekkel egy versenybírónak egyébként foglalkoznia kell. A Sakkjáték Szabályzatának 12. cikke (A versenybíró szerepe) világosan meghatározza, hogy a bírónak mikre kell odafigyelnie a hozzá tartozó játszmákkal kapcsolatban. Ha ezeket nem teljesíti, az nem szolgálja a játék hasznát.

Második hiba: mobiltelefon a játékos melletti asztalon

Természetesen a mobiltelefon tiltott, tehát hogy is történt ez? A versenyen a 11.3.2.1. pont szerint (lásd még a csalás elleni irányelveket), minthogy a legtöbb játékos közvetlenül munkából érkezik, megengedett, hogy a mobiltelefont kikapcsolt állapotban táskába helyezzék, amelyhez a parti alatt nem férhetnek hozzá. Egy játékos ugyanakkor nem vit magával táskát és tartott tőle, hogy ha a kabátjában a ruhafogason hagyja a telefont, akkor az eltűnik. Ez a játékos tehát kikapcsolta a telefonját és a nadrágzsebébe tette. Ez tilos, és játszma elvesztésével jár. Ha ez nem lenne elég, a játékos kényelmetlennek érezte a zsebébe lévő telefont, és néhány lépés után elővette és a mellette lévő asztalra tette. A versenybíró nem vette ezt (emlékezzünk, hogy ő egyben játékos is volt). Mindemellett a bíró azt sem vette észre, hogy a 40.lépéses időkontroll után, a 44. lépésben az ellenfél nem írja a játszmát. Ekkor az ellenfél a bíróhoz jött, és nyerést igényelt az asztalra kihelyezett telefon miatt. Az igénynek helyet kellett volna adni. A versenybíró-játékos ugyanakkor megnézte az állást, és azt állapította meg, hogy az ellenfél vesztésre áll. A versenybíró-játékos azt is megállapította, hogy a telefon ki volt kapcsolva, tehát nem történt csalás. A versenybíró-játékos visszautasította az ellenfél igényét. Ez a döntés helytelen volt. A Sakkjáték Szabályzatának 11.3.2.1. pontja szerint annak a játékosnak, akinek a telefonja az asztalon volt (még akkor is, ha ki volt kapcsolva) a játszmát el kellett volna veszítenie és az ellenfelet győztesnek kellett volna kihirdetni.

Egy versenybíró tehát nem lehet egyben játékos is ugyanazon a versenyen, legyen szó címszerző versenyről, vagy bármilyen más FIDE-értékszám szerzésre jogosító versenyről.

A verseny minden egyes fordulója előtt a versenybírónak ki kell hirdetnie, hogy a játékosoknál nem lehet mobiltelefon a játszmájuk alatt.

FIDE Arbiters’ Magazine No 2 – February 2016, 10.o.