Wijk aan Zee-ben január 9. és 25. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 77. tornáját, a Tata Steel Chess 2015 szuperversenyt. Pénteken tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, másnap indulnak a sakkórák. A 20-es kategóriájú, 2746-os Élő-átlagú tornán a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki első versenyét játssza címvédése óta. A top 10-ből öten a rajtnál, többek között a világranglistán második olasz Fabiano Caruana, a címvédő, négyszeres győztes örmény Levon Aronjan, a holland Anish Giri és az amerikai színeket képviselő Wesley So. Érdeklődéssel várjuk a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, sajnos nincs magyar résztvevő az esztendő első szuperversenyén. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

head_main2

A hagyományos versenyt hetvenhetedszer rendezik meg. A Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Négy éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 résztvevős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 20-as kategóriájú, 2746 az Élő-átlaga.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég) 2862
Fabiano Caruana (olasz) 2820
Levon Aronjan (örmény) 2797
Anish Giri (holland) 2784
Wesley So (amerikai) 2762
Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2757
Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2744
Tejmur Radzsabov (azeri) 2734
Ding Liren (kínai) 2732
Baadur Zsobava (grúz) 2727
Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2715
Hou Ji-fan (kínai) 2673
Loek van Wely (holland) 2667
Ivan Saric (horvát) 2666

A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon (január 25) 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán január 10-én lesz az első forduló, három szabadnapot is kapnak a nagymesterek. Január 14-én lesz az első pihenőnap, másnap az 5. fordulót Rotterdamban játsszák. Január 19-én is szünetelnek a csatározások, 21-én Hágában kerül sor a 10. fordulóra. A hajrá előtt pihenőt kapnak a résztvevők, majd a befejező három fordulóra kerül sor.

2

Tavaly novemberben Viswanathan Anand elleni párharcában világbajnoki címét megvédő Magnus Carlsen tizenegyedszer játszik Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a „C” versenyen aratott győzelme indította el oly nagy sikerű pályafutásán. Tízszer sorozatban játszott, 2007-ben először a szuperversenyen, 13. lett, de egy évvel később már szenzációs játékkal megnyerte a viadalt. 2013-ban ünnepelhették még győztesként. Tavaly másképp állította össze versenyprogramját, lemondta részvételét.

day2-7

Legnagyobb vetélytársa az olasz Fabiano Caruana lehet, aki 2010-ben debütált a legjobbak között, tízedikként végzett, két év múlva már holtversenyben második. Két éve nagy csalódást okozott 12. helyével, tavaly holtversenyben negyedikként végzett. Caruana St.Luisban bámulatos hetes nyerősorozattal, három pontos előnnyel győzött, a rangsorban 19 pontra megközelítette Carlsent, de az év utolsó versenyein nem tudta folytatni villogását.

Címvédőként Levon Aronjan játszik, negyedszer köszöntötték tornagyőztesként. Másfél pontos előnnyel ért elsőként a célba. Kilencedszer látjuk a háromszoros olimpiai bajnok, Grand Slam-, Grand Prix- és Világkupa-győztes örmény sakkozót Wijk aan Zee-ben versenyezni.

Érdeklődéssel várjuk a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, két esztendeje a 11. helyet szerezte meg.

A holland sakkozás veteránja, a 42 éves Loek van Wely huszonharmadik alkalommal az „arénában”, a tulipánosok rangsorát vezető 20 esztendős Anish Giri ötödször kapott meghívást, tavaly holtversenyben második volt.

A viadal doyenje, a 45 esztendős ukrán Vaszilij Ivancsuk tízedik szereplésére készül. 1996-ban Viswanathan Anandot egy ponttal megelőzve nyerte meg a viadalt. Utoljára három éve holtversenyben ötödik volt.

Az amerikai Wesley So Fülöp-szigeteki színekben 2009-ben a „C” tornán mutatkozott be, majd 2010-ben és 2011-ben a „B” viadalon csatározott. Tavaly holtversenyben negyedik lett.

Az azeri Tejmur Radzsabov 2003-ban játszott először, 2007-ben holtversenyben első volt, egy év múlva harmadik, 2009-ben második, 2012-ben is osztotta a második helyet. A francia Maxime Vachier-Lagrave négy év után ismét meghívott, a lengyel Radoslaw Wojtaszek, a kínai Ding Liren és a grúz Baadur Zsobava most debütál. A horvát Ivan Saric a nagymesterversenyen elért elsőségével vívta ki a meghívót!

A 76. Tata Steel szuperverseny végeredménye:
1.Levon Aronjan (örmény, 2812) 8 pont
2-3. Anish Giri (holland, 2734) és Szergej Karjakin (orosz, 2759) 6,5
4-6. Fabiano Caruana (olasz, 2782), Leinier Dominguez Perez (kubai, 2754) és Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2719) 6
7. Pentala Harikrishna (indiai, 2706) 5,5
8-9. Loek van Wely (holland, 2672) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2789) 5
10. Borisz Gelfand (izraeli, 2777) 4,5
11-12. Rapport Richárd (magyar, 2691) és Arkadij Naiditsch (német, 2718) 3,5

Verőci Zsuzsa