Sakkozásunk sikerekben gazdag esztendőt zárt. A tromsøi sakkolimpián férfi válogatottunk bravúros ezüstérme „bearanyozta” az évet. A kínai csapat lett az aranyérmes, a nőknél az orosz együttes megvédte olimpiai bajnoki címét. A versenyzéstől visszavonuló Polgár Judit Príma Prímissima-díjat kapott, 2015. január 1-én már 84. alkalommal vezette a női világranglistát. A Mitropa-kupán válogatottunk aranyérmes, a Győrben nagy sikerrel megrendezett U16-os sakkolimpián együttesünk az értékes negyedik helyet szerezte meg. A sakkolimpia mellett kitüntető érdeklődés kísérte a Szocsiban lejátszott világbajnoki döntőt, a norvég Magnus Carlsen megvédte világelsőségét kihívójával, a világbajnok-jelölti verseny győztesével, az indiai Viswanathan Ananddal szemben. Dubaiban Carlsen megnyerte a rapid-és villám-világbajnokságot is. Az egyéni Európa-bajnokságokon orosz sikerek születtek, Valentyina Gunyina és Alekszandr Motiljev végzett az első helyen. Hou Ji-fan győzelmével ért véget a női Grand Prix-versenysorozat, a férfiaknál a 2014/15-ös ciklusban Bakuban az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand holtversenyben győzött, Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin nyert. A norvég világranglista-vezető világbajnok Magnus Carlsen jó évet zárt, megnyerte a zürichi szuperversenyt, Samkirban a Gasimov emlékversenyen is diadalmaskodott. Wijk aan Zee-ben Levon Aronjan, Stavangerben Szergej Karjakin győzött, St. Louisban Caruana remekelt. A Grand Slam-döntőn és Londonban Vishy Anandot ünnepelték győztesként. Zalakaroson kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó győzött, Berkes Ferenc hatodszor lett magyar bajnok. Az Aquaprofit-NTSK együttese jelentős fölénnyel sorozatban hatodszor nyerte meg az első osztályú csapatbajnokságot. A 2014-es esztendő negyedik negyedéve legfontosabb versenyeinek, eseményeinek krónikája.

Az október 1-től érvényes világranglistát világbajnok Magnus Carlsen mindössze 19 pontos előnnyel vezette a szenzációs sikereket elért Fabiano Caruana előtt. A 2. Sinquefield szuperverseny, a Grand Slam-döntő és a Klubcsapatok Európa-kupája döntően befolyásolta a top 25 rangsorát. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov négy év után ismét elérte a 2800 pontot, az örmény Levon Aronjan három helyet rontott. A 20 esztendős holland Anish Giri már hetedik volt a rangsorban. Lékó Péter a 21., Rapport Richárd a 28., Almási Zoltán az 50., Polgár Judit a 69., Berkes Ferenc a 78., Balogh Csaba a 89. a legjobbak listáján. A női világranglistán Polgár Judit két ponttal előzte meg a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant.

A top tíz rangsora:
1.Magnus Carlsen (norvég) 2863
2. Fabiano Caruana (olasz) 2844
3. Veszelin Topalov (bolgár) 2800
4. Alekszandr Griscsuk (orosz)
5. Levon Aronjan (örmény) 2793
6. Viswanathan Anand (indiai) 2785
7. Anish Giri (holland) 2768
8. Szergej Karjakin (orosz) 2767
9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2764
10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2764

Grand Prix-verseny – Baku

Bakuban rendezték meg a 2014/15-ös GP-sorozat négy versenyének első tornáját. A meghívott 16 nagymester három-három viadalon szerepel, valamennyi eredmény beszámít a végső pontversenybe. Nyolcan Élő-pontszámuk alapján kaptak meghívást, a négy rendező ország is indíthat egy-egy sakkozót, hárman a 2013-as Világkupáról jutottak be, a FIDE elnöke a holland Anish Girinek adott szabadkártyát.

A versenyek díjazása:
H. GP-díj GP-pont
1 €20,000 170
2 €15,000 140
3 €13,000 110
4 €11,000 90
5 €10,000 80
6 €9,500 70
7 €9,000 60
8 €8,500 50
9 €7,500 40
10 €6,500 30
11 €5,500 20
12 €4,500 10

Az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand holtversenyes elsőségével fejeződött be a bakui verseny. Az utolsó fordulóban mindketten remiztek, Caruana az orosz Jevgenyij Tomasevszkijjel, Gelfand az orosz Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton, ezzel maguk mögött tartották a két nagymestert. Több győzelmének köszönhetően Caruanát jegyezhettük az első helyen. Nem tudta megismételni St. Louis-i kiugró teljesítményét, többet hibázott, meglepetésre két partit is vesztett.

BakuGP-round8-11

A torna doyenje, a 46 éves Borisz Gelfand teljesítménye, eredménye igazi bravúr. Remek megnyitáselméleti felkészültsége az egyik kulcsa, hogy még mindig tartja a lépést a fiatalabb generációval. Élvezi a sakkot, ennek ékes bizonyítéka, hogy milyen színesen kommentálta játszmáit. Sokat lát a táblán, a legbonyolultabb változatokban sem téved el, egyszer botlott a tornán.

A győztes duó mögött öten osztották a harmadik helyet. Alekszandr Griscsuk nagy hajrával, mesterhármassal tört előre. Szergej Karjakin ezúttal sem mutatott kirobbanó formát, hiányzott játékából az átütő erő, Fortunával sem állt hadilábon. Hikaru Nakamura a megszokottnál jóval kevesebbet kockáztatott. Tejmur Radzsabov a hajrában kettőt is vesztett, Sahriyar Mamedgyarov csalódást okozott. Rusztam Kaszimdzsanov is a finisben gyengült el. Dmitrij Andrejkin a torna legnagyobb meglepetését okozta Caruana elleni győzelmével.

A mezőnyben csak Jevgenyij Tomasevszkij őrizte meg veretlenségét, Leinier Dominguez Perez nyeretlen maradt, ötször is kapitulációra kényszerült, 25 Élő-pontja bánta gyengélkedését.

A GP-verseny végeredménye:
1-2.Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 6,5
3-7. Szergej Karjakin, Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler, Jevgenyij Tomasevszkij és Hikaru Nakamura 6
8. Tejmur Radzsabov (azeri) 5,5
9-10. Sahriyar Mamedgyarov és Rusztam Kaszimdzsanov 5
11. Dmitrij Andrejkin 4,5
12. Leinier Dominguez Perez 3

Rapport Richárd és Viktor Laznicka párosmérkőzése – Novy Bor

Novy Borban 3-3-as döntetlennel ért véget Rapport Richárd és Viktor Laznicka hatjátszmás párosmérkőzése. A párharc utolsó partijában nagymesterünk játszott világossal. A nyitásból hátránnyal jött ki, gyalogot is vesztett, de tisztáldozata után lépésismétléssel remizhetett volna, ehelyett rájátszott a cseh sakkozó időzavarára. Rapport Richárd kétpontos előnyt tékozolt el, Viktor Laznickát dicséri, hogy reménytelennek tűnő helyzetben sem adta meg magát. Taktikában nagymesterünk felülmúlta ellenfelét, extravagáns nyitásokkal, döcögő játékkal is a mérkőzés félidejében két ponttal vezetett. A trófea sorsa végül két villámpartiban dőlt el nagymesterünk javára.
A párosmérkőzés végeredménye:
Viktor Laznicka (cseh, 2675) – Rapport Richárd (magyar, 2713) 3 – 3 (0 – 1, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, 1 – 0, 1 – 0)

Korzikán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan győzelmével ért véget a hagyományos rapidverseny. A döntőben a világelső az elődöntőben a világbajnoki döntőre készülő indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot legyőző ukrán Szergej Fedorcsuk ellen nyert 2-0-ra. Anand és Hou Ji-fan kiemeltként nem vett részt a 168 résztvevő 9 fordulós kvalifikációs versenyén, ahonnan nagymestereink közül Ruck Róbert, Balogh Csaba és Horváth Ádám, valamint a nemzetközi mester Mészáros Tamás is kiharcolta a kieséses rendszerű folytatásban való részvételt. A folytatásban ezüstérmes olimpikonunk Ruck Róbert az elődöntőbe jutott, ahol nagy csatában kapott ki a világbajnoknőtől.
Grand Prix-verseny – Taskent

Taskentben az orosz Dmitrij Andrejkin győzött a 2014/15-ös Grand Prix-sorozat második versenyén. A 2013-as kieséses rendszerű Világkupa ezüstérmese a bakui Grand Prix-tornán csak a 11. helyen végzett. A taskenti rajtlistán a tízedik volt, de nem kis meglepetésre veretlenül harcolta végig a viadalt. Teljesítményének performance-pontszáma, a 2856, és a + 20 Élő-pont is hűen tükrözi nagyszerű eredményét. A tornán játszott 66 partiból csak 18 végződött döntéssel.

A GP-verseny végeredménye:
1.Dmitrij Andrejkin 7 pont
2-3. Sahriyar Mamedgyarov és Hikaru Nakamura 6,5
4-7. Baadur Zsobava, Maxime Vachier-Lagrave, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana 6
8. Tejmur Radzsabov 5,5
9. Anish Giri 5
10. Dmitrij Jakovenko 4,5
11-12 Rusztam Kaszimdzsanov és Borisz Gelfand 3,5

Petroszjan emlékverseny – Moszkva

IMG_6509

Moszkvában az orosz Alekszandr Griscsuk győzött a Petroszjan emlékversenyen. Eddigi pályafutásának egyik legnagyobb sikere első helyezése. A kétszeres olimpiai bajnok élvezetes stílusával korábban is sokat hívet szerzett, ezúttal krónikus időzavarai nem zavarták eredményességét. Mesterhármassal rajtolt, biztos kézzel irányította partijait. Griscsuk 14,7 Élő-pontot is gyűjtött, a sakktörténelemben nyolcadikként átlépte a bűvös 2800-as ponthatárt. Kramnyik fél ponttal előzte meg az izraeli Borisz Gelfandot, aki az utolsó fordulóban Lékó Pétert győzte le. Nagymesterünk nyeretlenül hatodikként zárta szereplését. Lékó négy remivel indult, az ötödik fordulóban fonalas nyerést hagyott ki Levon Aronjannal szemben. Csalódottságán nem tudta túltenni magát, utolsó két partiját elvesztette.

Petroszjan emlékverseny, Moszkva 2014. november 3-11. kat. XX (2748)
1 2 3 4 5 6 7 8
1. Alekszandr Griscsuk g RUS 2795 * ½ 1 ½ ½ 1 1 1 2966
2. Vlagyimir Kramnyik g RUS 2760 ½ * ½ ½ ½ ½ 1 1 2848
3. Borisz Gelfand g ISR 2759 0 ½ * ½ ½ 1 ½ 1 4 2796
4. Levon Aronjan g ARM 2797 ½ ½ ½ * ½ ½ 1 ½ 4 2791
5. Ding Liren g CHN 2730 ½ ½ ½ ½ * ½ ½ ½ 2750
6. Lékó Péter g HUN 2731 0 ½ 0 ½ ½ * ½ ½ 2649
7. Erneszto Inarkijev g RUS 2688 0 0 ½ 0 ½ ½ * ½ 2 2598
8. Alekszandr Morouevics g RUS 2724 0 0 0 ½ ½ ½ ½ * 2 2593

Az Élő-pontszámok változása:
Alekszandr Griscsuk + 14,7, Vlagyimir Kramnyik + 8,7, Borisz Gelfand + 4, Levon Aronjan – 0,3, Ding Liren + 2, Lékó Péter – 8,1, Erneszto Inarkijev – 8, Alekszandr Morozevics – 12

Tal emlékverseny – Szocsi

Szocsiban az azeri Sahriyar Mamedgyarov győzelmével ért véget a Tal-emlékverseny. A 12 résztvevős, kétfordulós villámversenyen Mamedgyarov fél ponttal előzte meg az orosz Alekszandr Griscsukot, a harmadik helyen az izraeli Borisz Gelfand végzett már 3 pontos hátránnyal. Lékó Péter a második játéknapon is 5 pontot szerzett, kilencedikként zárta szereplését a 100 ezer dolláros díjalappal megrendezett viadalon, Mamedgyarov 20 ezret nyert. A nagymestereknek játszmánként 4-4 perc gondolkodási idejük volt, és lépésenként még 2-2 másodperc.

A Tal-emlékverseny végeredménye:
1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2824) 16 pont
2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2724) 15,5
3. Borisz Gelfand (izraeli, 2719) 12,5
4-5. Szergej Karjakin (orosz, 2701) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2811) 12,5
6. Peter Szvidler (orosz, 2756) 12
7. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2880) 11
8. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2757) 10,5
9. Lékó Péter (magyar, 2682) 10
10. Erneszto Inarkijev (orosz, 2648) 9,5
11. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2725) 8
12. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2548) 2

Világbajnoki döntő – Szocsi

A Szocsiban megrendezett világbajnoki döntő 11. partijában a címvédő norvég Magnus Carlsen drámai csatában legyőzte kihívóját, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. A győzelem egyúttal a párosmérkőzés megnyerését is jelentette a november 30-án 24. életévét betöltő világelső számára, 6,5-4,5-ös sikerével megvédte világbajnoki címét. „Nagyon boldog vagyok, nehéz küzdelem volt” – nyilatkozta Magnus Carlsen a párharcot követő sajtótájékoztatón, kiegyenlített erők csatájában verte vissza a 44 esztendős Vishy Anand támadását.

A sakktörténelem második legfiatalabb világbajnokát, Magnus Carlsent másodszor is abszolút világelsőként ünnepelhették. A Szocsiban megrendezett finálé jóval kiegyensúlyozottabb küzdelmet hozott, mint a tavalyi összecsapásuk, amikor Carlsen 6,5-3,5-ös győzelemmel elhódította a világbajnoki címet a nagy bajnoktól, aki hat évig őrizte koronáját.

game04-02

A döntőben négy játszma végződött döntéssel, valamennyi játszmát a világossal játszók nyerték meg. A befejező összecsapásban ismét a spanyol megnyitás berlini változata került megjátszásra. A mérkőzésre nagyon jól felkészült Vishy Anand ígéretes pozíciót ért el, de túlértékelte esélyeit. Minőségáldozata elhibázott elképzelésnek bizonyult. Magnus higgadtan értékelte az állást, a felkínált lehetőséget hibátlanul használta ki.
A találkozó sok érdekességgel szolgált, Magnus Carlsen kétpontos győzelme ellenére is jóval kiegyensúlyozottabb volt az összecsapásuk.

A norvég címvédő szerzett vezetést, Vishy Anand azonnal egyenlített. A döntő kritikus partijának a hatodik bizonyult, amikor Vishy óriási esélyt szalasztott el, kiskombinációval nyerőesélyhez juthatott volna. Az elszalasztott lehetőség, az elvesztett parti döntően befolyásolta a párosmérkőzés végső kimenetelét. A 44 éves Vishy Anand megnyitási felkészültségben felülmúlta Magnus Carlsent, aki azonban a sakktábla mellett többször is higgadtságát megőrizve sikerrel megbirkózott a feladattal.

A világbajnoki döntő végeredménye:

Magnus Carlsen (norvég, 2863) – Viswanathan Anand (indiai, 2792) 6,5 – 4,5

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 48)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 35)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen 1 – 0 (Vezércsel, 34)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Szicíliai védelem, 47)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Vezérindiai védelem, 39)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand döntetlen (Spanyol megnyitás, 122)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Vezércsel, 41)
Magnus Carlsen – Viwanathan Anand döntetlen (Spanyol magnyitás, 20)
Viswanathan Anand – Magnus Carlsen döntetlen (Grünfeld védelem, 32)
Magnus Carlsen – Viswanathan Anand 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 45)

A záróünnepségen az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is köszöntötte a párharc két résztvevőjét, gratulált Magnus Carlsennek és Viswanathan Anandnak a nagyszerű küzdelemért, amelyet sakkrajongók milliói követtek nyomon. A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov adta át a díjakat. Iljumzsinov bejelentette, hogy két év múlva az Egyesült Államokban rendezik meg a világbajnoki döntőt.

IMG_2338-18-57

A norvég világelső Magnus Carlsen úgy ítélte meg, hogy Viswanathan Anand jobban játszott, mint a tavalyi meccsen, végig küzdenie kellett a nyomása ellen. A sakkozás 16. világbajnoka dicsérte a szervezést, csapata kitűnően segítette őt. A dán Peter Heine Nielsen és honfitársa, Jon Ludvig Hammer mellett az angol Michael Adams és a francia Laurent Fressinet is szekundánsa volt, de az orosz Jan Nepomnjacsij és Vlagyimir Potkin is értékes tanácsokkal látta el, ahogy élvezhette Garri Kaszparov támogatását is. „Köszönöm mindenkinek, aki támogatott engem ezen az érdekes utazáson. Kettő mögöttem, öt előttem” – írta Carlsen a Twitter oldalán.

Ezt a titokzatos számtant Garri Kaszparov magyarázta meg: „Carlsen az én hét sikeres világbajnoki döntőmre tett célzást (pontosan 6,5). Ehhez sikert kívánok!”
A sakkozás 13. világbajnoka a Spiegel magazinnak adott interjújában a generációs különbségre is felhívta a figyelmet. Magnus Carlsen nagy tehetség, de a meccsen nem mutatta a legjobb formáját, míg Anand jobban játszott, mint tavaly. Az eredmény is szorosabb volt, ezt annak tudta be, hogy a visszavágó meccset lélektanilag is nehezebb volt játszania a múlt évben aratott győzelme után.

Nakamura – Aronjan párosmérkőzés – St. Louis
St. Louisban az amerikai Hikaru Nakamura győzelmével ért véget az örmény Levon Aronjannal vívott párharca. A négy klasszikus gondolkodási idejű játszmában 2-2-re végeztek, egy-egy nyerés és két döntetlen mellett. Tizenhat villámpartiban is összemérték erejüket, a blitz világranglistán Magnus Carlsen mögött második Nakamura 9,5-6,5-re győzött. Játszmánként 3-3 perc volt a gondolkodási idő és 2-2 másodperc lépésenként. Nakamura gyorsabb volt, szerencsésebb kézzel sakkozott, hat partit nyert meg, háromszor kikapott a hét döntetlen mellett. A 100 ezer összdíjazású párharc győzteseként 60 ezret kasszírozhatott.

A négyjátszmás párosmérkőzés végeredménye:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) – Levon Aronjan (örmény, 2797) 8 – 8 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen)

A 16 villámparti eredményei:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2906) – Levon Aronjan (örmény, 2850) 9,5 – 6,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1)

A párosmérkőzés végeredménye:
Hikaru Nakamura – Levon Aronjan 17,5 – 14,5

Katar Masters Open 2014

QMO-Emelianova-r9-08

Katarban a kínai Yu Yangyi elsőségével fejeződött be a Katar Masters Open torna. A sakktörténelem eddigi legerősebb nyílt versenyének hajrájája bővelkedett váratlan fordulatokban, a rajtlistán csak 13., a tromsői sakkolimpián aranyérmes kínai válogatott tagja, a 20 éves Yu Yangyi mesterhármassal elsőként ért célba. A nyolcadik fordulóban a holland Anish Girit kényszerítette megadásra, a befejező játéknapon az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikra mért vereséget, letaszítva a torna sztárját az első helyről. Veretlenül végzett az élen, a 2905-ös performance-pontszám dicséretes. A hatos nyerősorozattal rajtoló holland Anish Giri végül ezüstérmesként végzett, Kramnyik két döntetlen után nyert hat partit, de a tornát nem tudta megnyerni.

Berkes Ferenc veretlenül zárta szereplését, hét remi mellett két partit tudott nyerni. A 2599-es performance-pontszám és a – 7,8 Élő-pont alighanem hűen tükrözi teljesítményét. Gara Tícia sokat hibázott, az elszalasztott esélyekért – 25,6 Élő-ponttal „fizetett”.

A Katar Masters Open végeredménye:

H. Rajtl. Név FED Élő Pont  TB1   TB2   TB3 
1 13 Yu Yangyi CHN 2705 7.5 2905 47.0 50.5
2 1 Anish Giri NED 2776 7.0 2870 48.0 52.5
3 2 Vlagyimir Kramnyik RUS 2760 7.0 2829 48.0 52.5
4 19 Szanan Szjugirov RUS 2673 6.5 2774 43.5 47.0
5 42 Vasif Durarbajli AZE 2621 6.5 2734 43.5 46.5
6 28 Zahar Efimenko UKR 2644 6.5 2733 42.5 46.0
7 62 Salem A. R. Saleh UAE 2586 6.0 2775 48.0 51.0
8 39 Andrej Volokityin UKR 2627 6.0 2753 45.0 47.5
9 4 Maxime Vachier-Lagrave FRA 2751 6.0 2743 44.0 48.0
10 10 Jevgenyij Tomasevszkij RUS 2714 6.0 2734 44.5 47.5
38 20 Berkes Ferenc HUN 2669 5.5 2599 38.5 43.0
151 138 Gara Tícia HUN 2326 2.0 2209 31.5 34.0

London Chess Classic 2014

LCC-141206_068-L

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a világbajnoki döntő elvesztése után a londoni szuperversenyen elért elsőségével vigasztalódhatott. A viadal utolsó fordulójában Anand sötéttel nyert az angol Michael Adams ellen, ez döntött a javára. Holtversenyes társai, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a holland Anish Giri világossal tudott egy-egy partit nyerni. Az amerikai Hikaru Nakamura minőségáldozattal próbált nyerőesélyt teremteni az olasz Fabiano Caruanával szemben, de az aktív sötét bástyák biztosították a remit a viadalt nyeretlenül záró, a világranglistán második Caruanának. Aligha várhattuk, hogy az ötfordulós tornán sok lesz az eldőlt játszma. Adams főszerepelővé vált az első fordulóban Caruana elleni győzelmével, majd a három vereségével.

A verseny végeredménye:
1-3. Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri 7 pont
4. Hikaru Nakamura 6
5-6. Michael Adams és Fabiano Caruana 4

A teljesítmények performance-pontszámai:
Anand 2849, Kramnyik 2854, Giri 2854, Nakamura 2781, Adams 2638, Caruana 2698

Az Élő-pontszámok változásai:
Anand +3,9, Kramnyik + 5,9, Giri + 5,9, Nakamura +0,5, Adams – 7,1, Caruana – 9,1

A szuperverseny előtt .rendezték meg a London Chess Classic Super rapidversenyt rendezték meg. Sokan pályafutásuk nagy lehetőségét kapták meg, hogy egy-egy partiban a sztárokkal is összemérhették erejüket. A svájci rendszerű, 10 fordulós viadalon az amerikai Hikaru Nakamura diadalmaskodott. Ötös nyerősorozattal kezdett,l majd az angol Matthew Sadlerrel remizett. Utolsó négy játszmáját a legnagyobb riválisok ellen nyerte meg, az angol Michael Adams, a holland Anish Giri, az olasz Fabiano Caruana és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand is feladásra kényszerült. Nakamura kevés hibával, ellenfeleinél jóval gyorsabban játszott, sorban gyűjtötte be a pontokat.

SportAccord Szellemi Sportok Világjátéka – Peking

Pekingben rendezték meg meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékát. A sakk mellett többek között a bridzs, a go, a kínai sakk is szerepelt a műsoron. Olimpiai bajnokok, világbajnok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszaottak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Lékó Péter képviselte. Hétfordulós volt a svájci rendszerű rapidtorna, 30 fordulós a villámverseny és a résztvevők öt fordulón keresztül viaskodtak az ún. Basquet szisztémában.

Az érmeken a férfi versenyeken 4 ország versenyzői osztoztak, az orosz sakkozók három aranyérmet szereztek, Alekszandr Griscsuk a rapid-és a villámversenyt nyerte meg, Jan Nepomnjacsij a befejező versenyszámot nyerte meg. A francia Maxime Vachier-Lagrave két ezüst-és egy bronzérmet, az azeri Tejmur Radzsabov egy ezüst-és egy bronzérmet szerzett. Wang Hao egy harmadik helyet a házigazdáknak. Lékó Péter a vártnál gyengébben szerepelt, a rapidversenyen a 11., a villámtornán a 9., a párhuzamosan játszott két-két parti viadalán a 7. lett.

A nők viadalán a világbajnoknő Hou Ji-fan két első hely mellett még egy ezüstéremmel is gyarapította éremgyűjteményét, Zhao Xue egy harmadik hellyel járult hozzá a kínai női sakkozás elsöprő sikeréhez. Az oroszoknak Valentyina Gunyina révén egy arany-és egy ezüstérem jutott, valamint Alekszandra Kosztenjuk még egy ezüstéremmel zárta szereplését. Az ukránoknál Anna Muzicsuk és Anna Usenyina lett harmadik.

Kazanyban a 67. orosz férfi szuperbajnokságon meglepetésre Igor Liszij diadalmaskodott. Dmitrij Jakovenko veretlenségét megőrizve ezüstérmes, az ötven százalékot elért öt nagymester holtversenye Denisz Hiszamatullin javára dőlt el. A nők 64. bajnoksága a címvédő Valentyina Gunyina elsőségével fejeződött be. A bajnoki címet az utolsó foruló döntötte el, izgalmas partiban, hibákkal tarkított összecsapást nyert meg Alisza Galljamova ellen. A 16 esztendős Alekszandra Gorjacskina vehette át a bronzérmet.

Az orosz válogatott a tromsői sakkolimpián fölényesen vezette a rajtlistát, azonban nagy meglepetésre csak a negyedik helyen végzett. Legjobbjaik igen zsúfolt versenyprogramon vannak túl, nem volt könnyű feladat időpontot találni a szuperbajnokság megrendezésére. Az olimpiai csapatból hiányzott az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a világranglista harmadik helyére előrelépett, a + 2800 Élő-pontosok szuper elitjébe bekerült Alekszandr Griscsuk.

A Botvinnik Központi Sakk-klubban generációs párharcot rendeztek. A „Királyok” és „Hercegek” négy-négyfős csapatai klasszikus és rapid tempóban is összemérték erejüket. A négy orosz ifjú tehetség jól állta a sarat, 8-8-as eredményt értek el. Pekingi versenye után Lékó Péter akklimatizációs nehézségekkel küzdött, első partiját Vlagyimir Fedoszejevvel szemben elvesztette, majd hármat remizett, valamennyi játszmájában súlyos időzavarba került. A kétfordulós rapidtornán a „veteránok” 16,5-15,5-re győztek.
Egyéni eredmények:
„Királyok”: Alekszandr Morozevics (2712) 2,5/4, 3,5/8, Alekszej Shirov (2675) 2,5/4, 2,5/8, Lékó Péter (2723) 1,5/4, 5/8. Alekszej Drejev (2649) 1,5/4, 5,5/8

„Hercegek”: Vlagyimir Fedoszejev (2661), 2,5/4, 6/8, Grigorij Oparin (2551) 2/4, 3,5/8, Daniil Dubov (2629) 2/4, 3/8, Vladiszlav Artyemijev (2662) 1,5/4, 3/8

U16-os sakkolimpia – Győr

A tromsői sakkolimpia idején megtartott FIDE Kongresszuson hazánk sikerrel pályázott az U16-os sakkolimpia megrendezési jogára. Alig négy hónap állt a szervezők rendelkezésére, hogy biztosítsák az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő esemény megszervezését, a technikai és tárgyi feltételeket. Az olimpiára öt kontinens képviseletében 37 ország 54 csapata nevezett.

1456708_413760655443982_2934315375708277249_n

December 12-én színpompás megnyitóval kezdődött meg a viadal. A megnyitón beszédet mondott dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Sakkszövetség elnöke. Bejelentette, hogy a diplomáciai siker hatására tervbe vették, hogy megpályázzák a 2020-as sakkolimpia rendezési jogát. Theodoros Tsorbatzoglou, az Európai Sakk Szövetség (ECU) titkára, a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak az üdvözletét is tolmácsolta. Borkai Zsolt, Győr város polgármestere olimpiai bajnokként is köszöntötte a résztvevőket. A Botafogó együttes látványos táncjátéka után Polgár Judit lett a főszereplő, beszéde után a sorsolás következett, eldőlt, hogy a rajtlistát vezető India az első fordulóban sötét lesz az első táblán.

A mai nemzetközi élmezőnyből is sokan ezeken a viadalokon bontogatták szárnyaikat. Válogatottunk 2003-ban aranyérmes volt, egy év múlva ezüstérmes, ezt 2007-ben megismételték ifjú reménységeink. A honi szövetség négy magyar csapat részvételét tette lehetővé, külön együttest alkottak legjobb leány sakkozóink. Nyugat-Magyarországról még négy további csapat játszott. A viadalt 10 fordulós svájci rendszerben bonyolították le, a négytáblás viadalra öt-öt főt lehetett nevezni, első alkalommal kötelező volt egy leányt is beválogatni. Felkészült a technikai csapat is, valamennyi játszma élőben volt látható az interneten. Riportok, videók, interjúk színesítették a híradásokat. A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának tornacsarnokában december 13-tól folytak az ádáz küzdelmek.

A svájci rendszerre jellemzően az első fordulóban jelentős erőkülönbségekkel is zajlottak az összecsapások, de számos meglepetés is született. A második játéknapon kettős fordulóra került sor. A Swiss Manager program legmodernebb, a tromsői sakkolimpián is sikerrel alkalmazott változatával dolgozott a bírói kar, percek alatt elkészül a teljes lista, alapos ellenőrzés után kerül ki az internetre a végleges párosítás. Három forduló után még négy csapat, Magyarország „A”, Oroszország, India és Románia vezetett 6-6 meccsponttal. A negyedik körben legjobbjaink balszerencsés vereséget szenvedtek a címvédő indiai együttestől, az ötödik fordulóban sokáig úgy tűnt, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, az orosz csapat legyőzte Indiát, majd megszerezték hatodik nyerésüket is, első számú válogatottunk ellen diadalmaskodtak.

A svájci rendszerű viadalokon egy-egy gárda korán vereséget szenvedve a „külső körön” felkapaszkodhat. Ez történt a hatodik helyre rangsorolt Iránnal is. A hetedik fordulóban óriási meglepetésre a kissé könnyelműen játszó orosz négyest győzték le, Irán, Oroszország, India volt az élcsapatok sorrendje, legjobbjaink csak a kilencedikek. A véghajrá nagy izgalmakat tartogatott. Döntetlen erejéig botlott az orosz csapat, Irán azonos meccspont mellett már négy táblaponttal megelőzte Indiát.

DSCN0631

A viadal utolsó fordulójában nagy csatákban alakult ki a végeredmény. Reményeink valóra váltak, első számú válogatottunk főszerepet játszott. Irán éllovasként kezdte a találkozót, együttesünk a negyedik hely megőrzéséért szállt harcba. Remekül felkészültek ifjú sakkozóink, a nyitások után már bizakodhattunk. Az éltáblán Gledura Benjamin folytatta kitűnő szereplését, taktikusan játszott, örökös sakkal ért véget a partija. Bár Korpa Bence időzavarban remire rontotta kedvező pozícióját, Kántor Gergely a hajrában ismét magára talált, szép pozíciós partit nyert, Antal Tibor Kende a kapkodásban is kiremizte gyaloghátrányos állását. Irán vereségével csak bronzérmes lett, válogatottunk a remek győzelemmel túlteljesítve az elvárást a negyedik helyen végzett. Gledura Benjamin az éltáblán ezüstérmes, Antal Tibor Kende a negyedik táblán bronzérmesként vehetett át díjat.

DSCN0644

India csapatunk győzelmének köszönhetően aranyérmet ünnepelhetett. Kedvező párosításuknak is köszönhették első helyüket, kihasználták a lehetőségeket, Törökországot meggyőző játékkal győzték le 3-1-re. Az exvilágbajnok Viswanathan Anand a twitteren is köszöntötte két honfitársát, Karthikeyan és Aravindh Győrből már újdonsült nagymesterekként utazhatott haza. Oroszország az ősi rivális, Ukrajna ellen nyert 3,5-0,5-re, ezüstérmesként zárta szereplését. Az orosz csapat második tábláján a női szuperbajnokság bronzérmese, Alekszandra Gorjacskina játszott.

DSCN0638

A rendezők jogán még számos magyar csapat játszott, „B” együttesünk a 19, „C” gárdánk a 30. lett. Külön leány csapat is indult, ahogy Győr városa is kihasználta az alkalmat, hogy versenyezhessenek korosztályos legjobbjaik. Nyugat-Magyarország négy együttest is nevezett, a szerényebb helyezés tükröt is tartott sakkozóink elé.

A résztvevő csapatok elismeréssel szóltak a rendezésről. Hosszú idő után volt hazánk házigazdája egy ilyen nemzetközileg elismert viadalnak. Remek volt az összhang a Magyar Sakkszövetség és a sakkolimpiának helyszínt adó Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János karának vezetői között, a sikeres lebonyolítást segítő profi szervezők és az egyetem dolgozói között. A verseny főbírója, az osztrák Werner Stubenwoll sem fukarkodott a dicsérettel a FIDE felé küldött jelentésében.

Az U16-os sakkolimpia végeredménye:

 

H. R. Csapat Ford.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 India 10 9 0 1 18 26.5 248.0
2 3 Oroszország 10 8 1 1 17 27.5 243.0
3 6 Irán 10 8 0 2 16 30.0 226.5
4 5 Magyarország 1 10 6 2 2 14 26.0 238.0
5 7 Kanada 1 10 4 5 1 13 24.5 221.0
6 16 Grúzia 10 5 3 2 13 24.0 222.0
7 14 Fehéroroszország 10 5 3 2 13 23.5 207.5
8 8 Románia 10 6 1 3 13 23.0 241.5
9 22 Izrael 10 5 3 2 13 23.0 222.0
10 20 Moldávia 10 6 1 3 13 22.5 216.5
11 2 Németország 10 5 2 3 12 24.0 227.5
12 11 Törökország 10 5 2 3 12 24.0 213.0
13 4 Ukrajna 10 5 2 3 12 23.0 233.5
14 35 Mongólia 10 5 2 3 12 22.0 219.0
15 12 Szerbia 10 6 0 4 12 19.5 224.0
16 9 Görögország 10 5 1 4 11 25.0 205.0
17 18 Kína 10 5 1 4 11 24.5 208.0
18 17 Szlovákia 1 10 5 1 4 11 23.5 212.5
19 10 Magyarország 2 10 5 1 4 11 23.0 226.0
20 19 Horvátország 10 4 3 3 11 22.5 209.0
21 13 Lengyelország 1 10 5 1 4 11 21.5 223.5
22 24 Csehország 10 5 1 4 11 20.0 226.5
23 26 Lengyelország 2 10 5 1 4 11 19.5 208.5
24 29 Ausztria 10 5 1 4 11 19.0 198.0
30 23 Magyarország 3 10 4 2 4 10 19.5 225.0

 

(37 ország 54 csapata vett részt)

Verőci Zsuzsa