Medvegy Zoltán szövetségi kapitány beszámolója

Harmadik alkalommal rendezték meg a FIDE para-sakkolimpiáját, ezúttal első ízben a rendes sakkolimpiával együtt ugyanazon a helyszínen, minimális időbeli átfedéssel. A világ egyik legnagyobb sporteseményének az üzbegisztáni Szamarkand olimpiai komplexuma adott otthont.

A tornán látássérült, hallássérült, mozgássérült, illetve szervátültetett sakkozókból álló nemzeti válogatottak vehettek részt. Rajtuk kívül a FIDE további tagszervezetei, vagyis a látássérültek (IBCA), mozgássérültek (IPCA) és hallássérültek (ICCD) szervezetei is delegáltak egy-egy csapatot.

Nyár elején kaptam a felkérést, hogy legyek a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és örömmel vállaltam el ezt a különleges feladatot. Az IBCA (látássérült szervezet) versenyein már szereztem kapitányi tapasztalatot, de a mozgás- és hallássérültségből adódó nehézségekkel most kellett először szembenéznem.

Sajnos a csapattagok kiválasztására és a felkészülésre csak kevés idő jutott, így a verseny előtt már csak online tudtam találkozni a játékosokkal. Legjobbjaink közül sajnos többen is hiányoztak, így értékszámok alapján válogatottunk a 41 csapat közül a 17. helyen volt rangsorolva. A magyar színeket a László János, Máté Balázs, Paál-Szűcs Attila, Paál András és Vilics Hanna összeállítású együttes képviselte.

A csapatoknak minden fordulóban kötelező volt női játékost szerepeltetniük. Mivel nekünk Vilics Hanna személyében csak egy hölgy játékosunk volt, neki pihenőnap nélkül kellett mind a hét fordulóban játszania, így az ő teljesítménye különösen nagy jelentőséggel bírt.

Sajnos a FIDE nem szabályozta a táblasorrendet, ezért több csapat taktikai okokból az első táblára ültette a legszerényebb értékszámú játékosát. Ezzel ugyan feláldozták az éltáblát, de cserébe a hátsó táblákra jóval erősebb versenyzők kerültek. Az a véleményem, hogy ezt a taktikázási lehetőséget a FIDE-nek meg kellene szüntetnie.

László János FIDE-mesternek az utóbbi időben volt néhány rosszul sikerült versenye, így jelentősen visszaesett az Élő-pontszáma. Mégis benne láttam azt a képességet, hogy a legerősebb ellenfelekkel szemben is stabilan tudjon játszani, ezért őt tettem az éltáblára. János a legteljesebb mértékben meghálálta a bizalmat: alapos felkészülésének és jó koncentrációjának köszönhetően veretlenül hat játszmából 5 pontot szerzett, így a magyar csapat legbiztosabb pontja lett. Az már nem az ő hibája, hogy három olyan csapattal is összekerültünk, amelyek taktikai okokból jóval szerényebb értékszámú női játékosukat ültették az első táblára – mindhárom partiját magabiztosan megnyerte.

Sajnos Máté Balázs mélyen a tudása alatt játszott. Talán túl görcsösen akart nyerni a gyengébb ellenfelekkel szemben, és emiatt több durva hibát is elkövetett. A sorsdöntő, utolsó fordulóban óriási lehetőséget kapott a szépítésre: ellenfele súlyos hibája után könnyen nyerhető állásba került. Balázs azonban a nagy feszültség hatására bizonytalankodott, és az időellenőrzés előtti utolsó (40.) lépés megtétele közben elfogyott az ideje, így elvesztette a partit. Az öt játszmából megszerzett 1 pont nagyon kevés, de biztos vagyok benne, hogy levonja a verseny tanulságait, és legközelebb sokkal jobb teljesítményt nyújt. Pozitív személyiségével mindvégig hozzájárult a csapat jó hangulatához.

Paál-Szűcs Attila személyében egy nagyon határozott, lendületes embert ismertem meg. A sakktáblán végig gyorsan és magabiztosan játszott, amivel több erős ellenfelét is zavarba hozta. Sajnos viszont időnként a kritikus állásokban is túl gyorsan lépett, így néhány fél pontot szükségtelenül elhullajtott. Ezzel együtt a hat játszmából megszerzett 3 pontját jónak értékelem, valamivel az elvárása fölött teljesített.

Paál András a négy játszmából 1 pontot szerzett, amivel nem lehetünk elégedettek. András jó taktikus, ugyanakkor a pozíciós játékának javításán még dolgoznia kell. Sajnos egy súlyos ételmérgezés is hátráltatta, amely miatt nem tudott kellőképpen a partikra koncentrálni. Andrást külön köszönet illeti azért, hogy a csapat szervezési feladataiban is bőségesen kivette a részét.

Vilics Hanna nagy küzdő, és a legtöbb esetben ő játszotta legtovább a partiját. Ez különösen dicséretes annak fényében, hogy egyetlen magyarként pihenőnap nélkül játszotta végig a versenyt. A hét játszmából szerzett 4,5 pontját kifejezetten jónak értékelem. Ha jobban el tudná kerülni az időzavarokat, és tudatosabban alkalmazná a pozíciós alapelveket, akkor a mostaninál is jobb eredményekre lehet képes a jövőben.

Kapitányként természetesen én is sok tapasztalatot szereztem. A rövid felkészülési idő miatt látok olyan területeket, ahol egy hosszabb közös munka sokat javíthatott volna a csapat teljesítményén. A jövőben, ha lehetőségem lesz rá, szeretném már jóval a verseny előtt megkezdeni a közös munkát.

Összességében hoztuk a papírformát: 17. helyen rangsorolt csapatként éppen a 17. helyet szereztük meg. Szerettünk volna jobb eredményt elérni, de sajnos ez volt a realitás.

A nehézségek ellenére egy izgalmas és tanulságos versenyen vagyunk túl. Jól éreztük magunkat, és úgy gondolom, hogy a csapat minden tagja értékes tapasztalatokkal gazdagodott.

Szeretném megköszönni a játékosoknak a részvételt, Vilicsné Rozmán Anitának a kísérőként nyújtott nélkülözhetetlen segítségét, illetve a Magyar Sakkszövetség és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) támogatását mind anyagi, mind szervezési téren.

balról: Vilics Hanna, Paál-Szűcs Attila, Paál András, Máté Balázs, Medvegy Zoltán, László János