„Hogyan utánozza az élet a sakkot?” címmel írt könyvet Kaszparov 2008-ban. A magyar válogatottak meg valahogy pont a fordítottját kérdezik most – hogyan utánozza a sakk az életet? Mindkét együttesünk ugyanis az Európai Unió (!) jövőbeli társult tagjával (?) játszott, két Budapesttől, vagy éppen Szamarkandtól igen távoli ország csapatával.

A férfiaknál – nagy küzdelemben – megszületett egy újabb csapatgyőzelem, ez nagy pozitívum!

Az éltáblán Rapport Richárd nagymester (2726) Bobby Cheng (2570) ellen játszott világossal. Bobby Fischer – amellett, hogy világbajnok volt 1972 és 1975 között és még később Budapesten is élt évekig – neve ismerősen „cseng” mindannyiunknak. Ám az ausztrál Bobby Chengről – bevallom – most hallottam először…Ricsi a békés angol megnyitású állást – ahol kb. egyenlőek voltak az esélyek – megvadította 11.Bg1 és 12.g4-gyel. Sajnos ez a koncepció nem volt jó és a magyar éltáblás vereséget szenvedett 78 lépésben. Ricsi eddig 5 partiból mindössze két sötét színnel elért döntetlent mondhat magáénak. Ez tény. Szomorú tény. Viszont abba gondoljunk bele, kedves olvasó, ha egyszer aztán ő is belelendül a játékba, újult erővel elkezd egy nyerő sorozatot, megver bárkit (mert ő erre is képes), fel tud támadni, összekapja magát, akkor mi lesz? Akkor itt még nagyon jó eredmény is lehet! Hiszen csapatunk jelenleg a 15. helyen áll, Balogh Csaba nagymester, szövetségi kapitány – a nyilatkozata szerint – az első 10 közé várja a csapatot. Kaszparov is fel tudott állni az 1984/1985-ös Karpov elleni vb-döntőn az 5:0 arányú (remiket nem számolva) tragikus helyzetből. Ricsi is fel tud, fel fog jönni! Tudják az olvasók, ugye, Béla a csepeli takarító aszongya: „majd meglátjuk mind, pont egy erős játékost majd jól orrbanyom és minden okés lesz.” Béla ilyen, a takarítás mellett – a jelek szerint – a mélylélektanhoz is ért…

A második táblán Lékó Péter (2676) – ezúttal sötéttel – ő maga játszotta meg a spanyol megnyitás berlini változatát Kuybokarov Temur (2534). Az ellenfél neve úgy cseng, mintha nem őshonos ausztrál lenne. A szimmetrikus gyalogállású partiból egy ugyancsak érdekes, taktikus játszma kerekedett ki. Éppen Döry Jenő nemzetközi mesterrel beszéltem telefonon (tudják, a magyar sakkozás még szebb jövője volt a téma), amikor Péterék partijában a bástyavégjátéknál tartottak. Jenő, az örök optimista (benne azért jobban bízok sokkal, mint egy takarítóban), érzett rá esélyt, hogy a magyar sztár megnyerje a partit. Aztán a parti végül a 39. lépésben döntetlennel ért véget.

A harmadik táblán Gledura Benjámin (2620) világossal játszott Rishi Sardana (2518) nemzetközi mester ellen. Jó élője van az ausztrálnak, fura, hogy még nem szerezte meg a nagymesteri címet. Az egri nagymester érdekes mellékváltozatba ment bele a Ragozin-védelem ellen, majd később olyan szupererős huszárja volt e5-ön, mint az egykori berlini fal (most is idesündörgött Béla és aszongya, hogy inkább kínai fal!). Később a magyar srác tisztet nyert és precíz játékkal húzta be a pontot. Ez már Bendzsi harmadik győzelme volt! Ha még tudna hármat nyerni, na jó, kettőt, tiszteletére veszek egy bendzsót és megtanulok rajta játszani…

A negyedik táblán Dudin Gleb (2560) sötéttel játszott Morris James (2442) ellen. Az izgalmas szicíliai Najdorf megnyitású partiban a magyar játékos a 60. lépésben nyert.

A lányoknál az éltáblán Gaál Zsóka (2357) a megnyitásban megengedte ellenfelének, hogy előretörjön a centrumban. Ouellett Maili-Jade (2260) – pechünkre – élt is a lehetőséggel. Később aztán élénk tisztjáték bontakozott ki és az éles helyzetben a kanadai lány Talt idéző játékkal áldozott és már a 32. lépésben nyert.

A második táblán Lázárné Vajda Szidónia (2289) sötéttel a vezércsel 3…a6-os változatát játszotta meg. Ha Carlsennek szabad, Szidinek is szabad. A világossal játszó Li Yunshan (2288) – gyors családfakutató módszereimnek köszönhetően kiderítettem – ázsiai felmenőkkel rendelkezik. A parti egál volt, aztán a huszárvégátékban úgy tűnt, hogy aktív királyával Szidi áll jobban, végül a 68. lépésben történt meg a pontosztozkodás.

A harmadik táblán Nomin-Erdene Davaademberel (2315) ötödik alkalommal győzött! Öt győzelem! Öt győzelem! Nem sajtóhiba, azért írtam le kétszer, mert olyan jó leírni…Ellenfele Demchenko Svitlana (2166) ha rokonságban áll Rapport Ricsi harmadik fordulós szlovén ellenfelével (Demchenko Anton), akkor a magyar lány bosszú áll. Ha meg csak névrokonság forog fenn, akkor is szép partiban győzött! „Gyapiking” (vagyis Galyas Miklós szövetségi kapitány) okosan adja is neki a fehér színű partikat, a mongol-magyar lány meg hozza a pontokat.

A negyedik táblán Karácsonyi Kata (2137) játszmája hasonló volt, mint Gaál Zsókáé az első táblán. Golubeva Oksana (2086) viszont a 7. lépésben pontosabban játszott. Kata – szokásához híven – lendületesen, taktikusan játszott, tisztet áldozott három gyalogért. Aztán az ellenfél lecsipegetett egy-két gyalogot, ám a csökkent anyag miatt a játékosok az 53. lépésben elszívták a békepipát egy juharfa árnyékában.

Horváth József, nemzetközi nagymester

Magyar–cseh válogatott mérkőzés – 8. forduló

2026. szeptember 24., 15:00
A 8. fordulóban a magyar és a cseh válogatott játékosai az alábbi
párosításokban ülnek asztalhoz.

Férfi válogatott – Csehország–Magyarország
Csapatkapitányok: Petr Boleslav (CZE), Balogh Csaba (HUN)
Tábla Világos Élő Sötét Élő Eredmény
6.1 GM Nguyen, Thai Dai Van 2633 GM Rapport, Richard 2726 0 : 0
6.2 GM Finek, Vaclav 2578 GM Gledura, Benjamin 2620 0 : 0
6.3 IM Vykouk, Jan 2524 GM Banusz, Tamas 2587 0 : 0
6.4 IM Nemec, Jachym 2483 GM Dudin, Gleb 2560 0 : 0
Női válogatott – Magyarország–Csehország
Csapatkapitányok: Galyas Miklós (HUN), Zbyněk Hráček (CZE)
Tábla Világos Élő Sötét Élő Eredmény
13.1 IM Gaal, Zsoka 2357 WGM Worek, Joanna 2278 0 : 0
13.2 WGM Papp, Petra 2283 WIM Richterova, Natasa 2194 0 : 0
13.3 IM Nomin-Erdene, Davaademberel 2315 WFM Rybackova, Lucie 2088 0 : 0
13.4 WIM Karacsonyi, Kata 2137 WGM Rodshtein, Tereza 2125 0 : 0