A bakui sakkolimpia második fordulójában is kettős magyar sikernek örülhettünk. Férficsapatunk Ausztriát győzte le 3,5-0,5-re, Berkes Ferenc és Gledura Benjámin második nyerését érte el, Almási Zoltán először állhatott fel győztesen a sakkasztaltól, Rapport Richárd remizett. Női együttesünk könnyű győzelmet aratott Venezuela ellen, Hoang Thah Trang, Gara Tícia és Gara Anita nyert, Papp Petra fél pontot szerzett. A harmadik fordulóban férficsapatunk rangadót játszik a házigazdák első számú válogatottjával, nagymesternőink a törökökkel mérkőznek meg.

1471243162

A svájci rendszerű lebonyolításnak megfelelően a sakkolimpia második játéknapján is az élcsoportban lejátszott mérkőzéseken jelentős erőkülönbségeket láttunk, de Élő-pontszámukat tekintve jóval gyengébb sakkozók is nagy elánnal küzdenek a szupernagymesterekkel szemben, s nagy az örömük, amikor sikerül egy-egy remit kiharcolniuk.

Férficsapatunk ma Ausztria négyesével mérkőzött meg, és a 3,5-0,5-ös győzelemnek nagymestereink joggal örülhettek k. A „sógorok” kapitánya már hosszú évek óta a Buenos Aires-i olimpiai aranyérmes válogatottunk tagja, Ribli Zoltán, ez fokozottan érdekessé tette a találkozót. Az osztrákoknak csak egy nemzetközileg is magasan jegyzett játékosuk van, Markus Ragger, akit csak három pontválaszt el a 2700 Élő-pontos határtól. Rapport Richárd öt éve Szombathelyen nyolcjátszmás páros mérkőzést játszott Raggerrel, akinek akkor 130-cak több volt az Élő-pontja. A párharcot Ricsi szoros csatában 4,5-3,5-re elvesztette, de azóta is baráti kapcsolatot ápol Markussal, sakkoztak is sokat együtt. A mai mérkőzés kettőjük remijével indult, az elméleti párbajban lépést ismételtek.

Bonyolult küzdelem bontakozott ki David Shengelia és Berkes Ferenc partijában. Az osztrák nagymester gyalogáldozattal próbálta Fecót zavarba hozni, támadási kísérlete kifulladt, Berkes került előnybe, Shegelia pedig nagy időzavarba. A kritikus állásban nem volt elég ideje, hogy a taktikai lehetőségét gondosan átszámolja, az elmulasztott remiesély után minőséget vesztett, Fecó anyagi előnyét érvényesítette, második győzelmét aratta.

Válogatottunk újonca, a 17 esztendős Gledura Benjámin is boldogan fogadhatta a kapitány, Polgár Judit és a társak gratulációit, második sötét játszmájában is győzött. A spanyol megnyitás Breyer-változatában Valentin Dragnev egy darabig jókat húzott, de aztán elfogyott a muníció. Benjámin átvette a kezdeményezést, tetszetős kiskombinációval használta ki az átlón leselkedő futójának erejét, és persze a sebezhető helyzetben levő világos király és vezér pozícióját. Döntő előnyt ért el, gyalogvégjátékra egyszerűsített.

Csapatunk doyenje, a 40. születésnapját az olimpia előtt ünneplő Almási Zoltán a minél nagyobb arányú győzelemért küzdött. A nyitásban nem villogott, a közép-és végjátékban világossá vált, hogy a játékot ő érti jobban. Itt-ott kihagyott esélyesebb folytatásokat, egyszer mentőövet is dobott ellenfelének, de végül 80 lépés után győztesen állhatott fel a sakkasztaltól.

1472924440

A harmadik játéknapon válogatottunk Azerbajdzsán első csapatával mérkőzik meg. Felidézhetjük a tavalyi reykjavíki nagy sikert, a csapat Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában együttesünk 3,5-0,5-re győzött. A hazai pályán játszó azeriek mindkét meccsüket 4-0-ra nyerték meg, a négyes rajtszámuknak megfelelően „sétagaloppal”.

Az Orosz Sakkszövetség elnöke, Andrej Filatov csapatkapitányi minőségben jól mutatkozott be. Türkmenisztán ellen már az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is játszott, némi meglepetésre Szergej Karjakin mögött a kettes táblán. A világbajnoki kihívó fejezte be utolsónak a partiját, megszületett a második 4-0-s győzelmük is. Kevés boldogabb sakkozó volt a Crystal Hallban ma este, mint a belgák negyedik sakkozója, Nicola Capone, aki a kínai Wei Yi ellen 344 Élő-pont mínusz ellenére kiharcolta a döntetlent. Az amerikai csapatban Wesley So remizett, az ukránok is leadtak fél pontot, a lengyelek arattak, az angolok kínkeservvel nyertek. A franciáknál Maxime Vachier-Lagrave volt a „tékozló fiú”, a hollandok és az indiaiak taroltak.

Mekkora öröm lehetett a bangladesi Enamul Hossain számára, hogy megmérkőzhetett a világbajnok Magnus Carlsennel. A norvég világelsőnek bőven volt ideje, hogy el-ellátogasson a legjobbak részére elkerített dobogóra, s bepillantást nyerjen játszmáikba. Harmincnyolc csapat nyerte meg második meccsét is.

 

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

 

T. R.   Csapat Pont MP Res. : Res. MP Pont Csapat R.
1 1 Oroszország 4 2 4 : 0 2 4 Türkmenisztán 62
2 63 Skócia 4 2 ½ : 2 4 Egyesült Államok 2
3 3 Kína 4 2 : ½ 2 4 Belgium 64
4 65 Macedónia 4 2 0 : 4 2 4 Azerbajdzsán 1 4
5 66 Albánia 4 2 ½ : 2 4 Ukrajna 5
6 67 Indonézia 4 2 : 2 4 Anglia 6
7 7 Lengyelország 4 2 4 : 0 2 4 Egyesült Arab Emírségek 68
8 69 Írország 4 2 ½ : 2 4 Franciaország 8
9 9 India 4 2 4 : 0 2 4 Costa Rica 70
10 11 Hollandia 4 2 4 : 0 2 4 ICCD 72
11 73 Uruguay 4 2 ½ : 2 4 Izrael 16
12 23 Fehéroroszország 4 2 : ½ 2 4 Azerbajdzsán 3 76
13 25 Kanada 4 2 4 : 0 2 4 Tádzsikisztán 77
14 29 Szlovénia 4 2 : ½ 2 4 Kirgízia 78
15 79 Dél-Afrika 4 2 ½ : 2 4 Románia 30
16 31 Üzbegisztán 4 2 4 : 0 2 4 Kirgízia 80
23 10 Magyarország 2 : ½ 2 4 Ausztria 40

 

Magyarország – Ausztria 3,5-0,5

Rapport Richárd (2752) – Markus Ragger (2697) döntetlen (Félszláv védelem, 30)

David Shengelia (2573) – Berkes Ferenc (2640)  0 – 1 (Vezércsel, 53)

Almási Zoltán (2684) – Robert Kreisl (2448) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 80)

Valentin Dragnev (2430) – Gledura Benjámin (2585)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 50)

 

Az élcsoport állása:

 

H. R.   Csapat Team F.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 Oroszország RUS 2 2 0 0 4 8,0 8,0
2 4 Azerbajdzsán 1 AZE 2 2 0 0 4 8,0 8,0
3 7 Lengyelország POL 2 2 0 0 4 8,0 8,0
4 9 India IND 2 2 0 0 4 8,0 8,0
5 11 Hollandia NED 2 2 0 0 4 8,0 8,0
6 19 Törökország TUR 2 2 0 0 4 8,0 8,0
7 25 Kanada CAN 2 2 0 0 4 8,0 8,0
8 2 Egyesült Államok USA 2 2 0 0 4 8,0 7,5
9 3 Kína CHN 2 2 0 0 4 8,0 7,5
10 5 Ukrajna UKR 2 2 0 0 4 8,0 7,5
11 8 Franciaország FRA 2 2 0 0 4 8,0 7,5
12 16 Izrael ISR 2 2 0 0 4 8,0 7,5
13 23 Fehéroroszország BLR 2 2 0 0 4 8,0 7,5
14 29 Szlovénia SLO 2 2 0 0 4 8,0 7,5
15 30 Románia ROU 2 2 0 0 4 8,0 7,5
16 34 Peru PER 2 2 0 0 4 8,0 7,5
17 6 Anglia ENG 2 2 0 0 4 8,0 6,5
18 10 Magyarország HUN 2 2 0 0 4 7,0 7,0
19 15 Kuba CUB 2 2 0 0 4 7,0 7,0
20 28 Azerbajdzsán 2 AZE2 2 2 0 0 4 7,0 7,0
21 32 Vietnam VIE 2 2 0 0 4 7,0 7,0
22 17 Csehország CZE 2 2 0 0 4 7,0 6,5

 

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

T. R. Csapat Pont MP : MP Pont Csapat R.
1 35 Moldávia 4 : 4 8 Oroszország 1
2 15 Kuba 7 4 : 4 8 Lengyelország 7
3 28 Azerbajdzsán 2 7 4 : 4 8 India 9
4 4 Azerbajdzsán 1 8 4 : 4 7 Magyarország 10
5 11 Hollandia 8 4 : 4 7 Vietnam 32
6 36 Olaszország 7 4 : 4 8 Törökország 19
7 6 Anglia 4 : 4 8 Kanada 25
8 2 Egyesült Államok 4 : 4 Argentína 26
9 33 Brazília 4 : 4 Kína 3
10 13 Németország 6 4 : 4 Ukrajna 5
11 8 Franciaország 4 : 4 6 Spanyolország 14
12 16 Izrael 4 : 4 6 Szerbia 24
13 39 Paraguay 6 4 : 4 Fehéroroszország 23
14 29 Szlovénia 4 : 4 6 Monaco 71
15 30 Románia 4 : 4 Norvégia 12
16 34 Peru 4 : 4 Montenegró 50
17 17 Csehország 4 : 4 8 Üzbegisztán 31
18 18 Horvátország 4 : 4 8 Kazahsztán 37
19 21 Lettország 4 : 4 8 Svédország 38

Női sakkolimpia

Válogatottunk igen kedvező párosítást kapott, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy Venezuela ellen simán megszületik a nagy arányú győzelem. Az éltáblán Hoang Thanh Trang egyszerű eszközökkel játszotta túl ellenfelét, Sarai Carolina a tisztvesztés után azonnal feladta a partit. Gara Tícia játszmája csak 25 lépésig tartott, Anita is gyorsan átvette a kezdeményezést, az egész táblán játszott, kiskombinációval döntötte el a maga javára a partit. Kár, hogy Papp Petra elrontotta oly kecsegtető állását, a különböző színű futók miatt gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni. Kedvező csapatunk vasárnapi párosítása, nagymesternőink a törökökkel vívnak meg.

1472924446

A rajtlistát vezető kínai együttes és a háromszoros olimpiai bajnok címvédő orosz csapat nem hibázott, az ukránoknál Anna Muzicsuk remizett. Óriási meglepetésre a grúzok időzavaraiknak köszönhetően kikaptak Fülöp-szigetek négyesétől. Legjobbjuk, Nana Dzagnidze sem tündökölt a remijével, Bela Hotenasvili és Salome Melia kapott ki a 300 Élő-pontkülönbség ellenére. A női mezőnyben harmincegy csapat gyűjtött 4 meccspontot.

Legnagyobb szomorúságomra a mai csatát is elvesztettem, a fényképezőgépem a 35-ös boxban vészelte át a második játéknapot, de nem adom fel, holnap ismét próbálkozom, hogy végre legyenek fényképek is csapatainkról. A hivatalos honlapon nincs fotó nagymestereinkről!

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

 

T. R. Csapat Pont MP Res. : Res. MP Pont Csapat SNo
1 42 Montenegró 4 2 0 : 4 2 4 Kína 1
2 2 Ukrajna 4 2 : ½ 2 4 Moldávia 44
3 45 Ecuador 4 2 0 : 4 2 4 Oroszország 3
4 16 Azerbajdzsán 1 4 2 : 2 4 Mexikó 57
5 4 Grúzia 4 2 : 2 4 Fülöp-szigetek 46
6 47 Brazília 4 2 1 : 3 2 4 India 5
7 6 Egyesült Államok 4 2 : 2 4 Norvégia 48
8 49 Bosznia-Hercegovina 4 2 ½ : 2 4 Lengyelország 7
9 8 Magyarország 4 2 : ½ 2 4 Venezuela 50
10 51 Dánia 4 2 2 : 2 2 4 Bulgária 9
11 10 Németország 4 2 : ½ 2 4 Türkmenisztán 52
12 53 Egyiptom 4 2 1 : 3 2 4 Románia 11
13 12 Litvánia 4 2 4 : 0 2 4 Ausztrália 54
14 55 Szingapúr 4 2 1 : 3 2 4 Irán 13
15 14 Spanyolország 4 2 2 : 2 2 4 Észtország 56
16 58 Azerbajdzsán 3 4 2 : 2 4 Törökország 17

 

 

 

Magyarország – Venezuela 3,5 – 0,5

Hoang Thanh Trang (2467) – Sarai Carolina Sanchez Castillo (2182)  1 – 0 (Elfogadott vezércsel, 27)

Jorcerys Montilla (2194) – Papp Petra (2336) döntetlen (Grünfeld védelem,  61)

Gara Tícia (2379) – Tilsia Carolina Varela La Madrid (2035)  1 – 0 (Katalán megnyitás, 25)

Maria Gisela Ubaldo Suarez (2062) – Gara Anita (2355)  0 – 1 (Királyindiai védelem, 39)

 

Az élcsoport állása:

 

H. R. Csapat F.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 Kína 2 2 0 0 4 8,0 8,0
2 3 Oroszország 2 2 0 0 4 8,0 8,0
3 12 Litvánia 2 2 0 0 4 8,0 8,0
4 20 Olaszország 2 2 0 0 4 8,0 8,0
5 23 Franciaország 2 2 0 0 4 8,0 8,0
6 2 Ukrajna 2 2 0 0 4 8,0 7,5
7 7 Lengyelország 2 2 0 0 4 8,0 7,5
8 8 Magyarország 2 2 0 0 4 8,0 7,5
9 10 Németország 2 2 0 0 4 8,0 7,5
10 36 Fehéroroszország 2 2 0 0 4 8,0 7,5
11 11 Románia 2 2 0 0 4 8,0 7,0
12 13 Irán 2 2 0 0 4 8,0 7,0
13 18 Izrael 2 2 0 0 4 8,0 7,0
14 19 Vietnam 2 2 0 0 4 8,0 7,0

 

 

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

 

T. R. Csapat Pont MP : MP Pont Csapat R.
1 1 Kína 8 4 : 4 7 Vietnam 19
2 3 Oroszország 8 4 : 4 7 Üzbegisztán 22
3 24 Kuba 7 4 : 4 8 Litvánia 12
4 7 Lengyelország 4 : 4 Azerbajdzsán 1 16
5 26 Argentína 7 4 : 4 8 Olaszország 20
6 23 Franciaország 8 4 : 4 7 Kolumbia 33
7 6 Egyesült Államok 4 : 4 Ukrajna 2
8 17 Törökország 4 : 4 Magyarország 8
9 28 Azerbajdzsán 2 4 : 4 Németország 10
10 36 Fehéroroszország 4 : 4 Svédország 43
11 11 Románia 7 4 : 4 6 Hollandia 21
12 13 Irán 7 4 : 4 6 Lettország 29
13 30 Görögország 6 4 : 4 7 Izrael 18
14 27 Szerbia 4 : 4 Szlovákia 37
15 46 Fülöp-szigetek 4 : 4 7 India 5
16 31 Kazahsztán 6 4 : 3 6 Bulgária 9

 

Verőci Zsuzsa