A londoni nyílt verseny utolsó előtti fordulójában Gledura Benjamin és Papp Petra győzött, Galyas Miklós remizett, Fodor Tamás vereséget szenvedett. A befejező játéknap előtt a holland Benjamin Bok félpontos előnnyel vezet, négyen követik őt, kilencen a következő pontcsoportban. Gledura, Fodor és Galyas 5,5, Papp Petra 5 pontos.

A 20 esztendős holland Benjamin Bok második mesterhármasával félpontos előnnyel várja a befejező játéknapot. A kanadai Eric Hansen elleni partijában végig kézben tartotta az irányítást, gyalogelőnyét érvényesítette. Hét fordulón át egyedül, illetve holtversenyben vezető izraeli Evgeny Postny világossal játszva gyorsan remizett a francia Edouard Romainnal.

Fodor Tamás a nyitást jól megjátszotta Jahongir Vahidov ellen, előnyösebben állt. Az üzbég nagymester a lépésismétlést elkerülte. A paksiak sakkozójának taktikai elnézését kiskombinációval használta ki, bástyája és két gyalogja erősebb volt, mint Fodor két könnyűtisztje. A vereséggel sakkozónk elvesztette esélyét magas helyezés elérésére.

Ötödik győzelmét aratta Gledura Benjamin, a svájci rendszerre jellemzően nagyot lépett előre. Az utolsó fordulóban az angol női csapat éltáblásával, Jovanka Houskával játszik. Galyas Miklós remizett, Papp Petra másodszor nyert, javított helyezésén.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:
Benjamin Bok (holland, 2594, 6) – Eric Hansen (kanadai, 2577, 6) 1 – 0
Evgeny Postny (izraeli, 2670, 6) – Romain Edouard (francia, 2627, 5,5) döntetlen
Hrant Melkumjan (örmény, 2654, 5,5) – Tiger Hillarp Person (svéd, 2521, 5,5) 1 – 0
Vishnu Prasanna V (indiai, 2514, 5,5) – Alex Lenderman (amerikai, 2626, 5,5) 0 – 1
Fodor Tamás (magyar, 2492, 5,5) – Jahongir Vahidov (üzbég, 2546, 5,5) 0 – 1
Tigran Gharamian (francia, 2654, 5) – Krishna Crg (indiai, 2367, 5,5) 1 – 0

David Pt Martins (portugál, 2372, 5) – Galyas Miklós (magyar, 2465, 5) döntetlen
James P Jackson (angol, 2355, 4,5) – Gledura Benjamin (magyar, 2513, 4,5) 0 – 1
Papp Petra (magyar, 2336, 4) – Marcus E Osborne (angol, 2180, 4) 1 – 0

Az utolsó forduló előtt az élcsoport állása:

 

H. R.   Név FED Élő  
1 8 GM Benjamin Bok NED 2594 7,0
2 1 GM Evgeny Postny ISR 2670 6,5
3 GM Hrant Melkumjan ARM 2654 6,5
5 GM Alex Lenderman USA 2626 6,5
13 GM Jahongir Vahidov UZB 2546 6,5
6 2 GM Tigran Gharamian FRA 2654 6,0
4 GM Romain Edouard FRA 2627 6,0
7 GM Rinat Jumabajev KAZ 2599 6,0
9 GM Eric Hansen CAN 2577 6,0
10 GM Jonathan Hawkins ENG 2569 6,0
14 GM Tal Baron ISR 2544 6,0
18 IM Daniel Sadsikowski POL 2506 6,0
26 IM Swayams Mishra IND 2477 6,0
28 GM Mark L Hebden ENG 2469 6,0
15 6 GM Szergej Grigorjanc RUS 2603 5,5
           
19 17   IM Gledura Benjamin HUN 2513 5.5
21 22   GM Fodor Tamás HUN 2492 5.5
23 29       IM Galyas Miklós HUN 2465 5,5
R. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont H Perf.
17 IM Gledura Benjamin 2513 1 1 0 1 1 0 ½ 1 5,5 19 2412
22 GM Fodor Tamas Jr 2492 ½ 1 1 1 1 ½ ½ 0 5,5 21 2492
29 IM Galyas Miklos 2465 ½ 1 0 ½ 1 1 1 ½ 5,5 23 2310
61 WGM Papp Petra 2336 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 5,0 54 2203

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:
Alex Lenderman (amerikai, 2626, 6,5) – Benjamin Bok (holland, 2594, 7)
Jahongir Vahidov (üzbég, 2546, 6,5) – Evgeny Postny (izraeli, 2670, 6,5)
Rinat Jumabajev (kazah, 2599, 6) – Hrant Melkumjan (örmény, 2654, 6)
Tal Baron (2544. izraeli, 2544, 6) – Tigran Gharamian (francia, 2654, 6)
Romain Edouard (francia, 2627, 6) – Jonathan Hawkins (angol, 2569, 6)
Eric Hansen (kanadai, 2577, 6) – Swayams Mishra (indiai, 2477, 6)
Mark L Hebden (angol, 2469, 6) – Daniel Sadzikowski (lengyel, 2506, 6)

Gledura Benjamin (magyar, 2513, 5,5) – Jovanka Hauska (2409, 5,5)
Krishna Crg (indiai, 2367, 5,5) – Fodor Tamás (magyar, 2492, 5,5)
Galyas Miklós (magyar, 2465, 5,5) – John J Cox (angol, 2342, 5,5)
Kassa Korley (dán, 2389, 5) – Papp Petra (magyar, 2336, 5)

Verőci Zsuzsa