A londoni nyílt verseny hetedik fordulójában Fodor Tamás sötéttel remizett az amerikai Alex Lendermannal. Pontos védekezés után nyerőeséllyel játszhatta a partit, de kimaradt a nagy lehetőség. Gledura Benjamin is nyerőesélyt szalasztott el. Galyas Miklós győzött, Papp Petra hatodszor remizett. A vezető triónak fél pont az előnye, az izraeli Evgeny Postny, a holland Benjamin Bok és a kanadai Eric Hansen gyűjtött 6-6 pontot, Fodor a hetes üldözőbolyban.

Tízen vezettek a kilenc fordulós torna hatodik köre után, az egymás elleni csatákban hárman nyertek. Az izraeli Evgeny Postny türelmesen kivárta, míg a huszárvégjátékban a svéd Erik Blomqvist hibázik. A holland Benjamin Bok is huszárvégjátékban érvényesítette kedvezőbb pozícióját. A kanadai Eric Hansen már 27 lépésben nyert.
Az amerikai Alex Lenderman ellen vívott küzdelmében Fodor Tamás pontosan védekezett. Lenderman nem elégedett meg a fél ponttal, próbálkozott, nagymesterünk kihasználta a lehetőséget, frontot nyitott a királyszárnyon, bástyájával betört a világos állásba. Minőségáldozattal nyerőesélyt teremtett, de elszalasztotta a remek lehetőséget.
Gledura Benjamin elmulasztotta felzárkózás lehetőségét, a versenyen ekőször remizett. A nyitást követően remekül állt, majd kicsit engedett a nyomáson. A svájci Alexandre Vuilleumier csak a védekezésre koncentrált, Benjamin vezérszárnyi akciója győzelemmel kecsegtetett, de az egri nagymester nem találta meg a nyeréshez vezető folytatást.
Galyas Miklós norvég ellenfelet győzött le, Papp Petra indiai sakkozóval osztozott meg a ponton.

Az élcsoportban a 7. forduló érdekesebb eredményei:
Evgeny Postny (izraeli, 2670, 5) – Erik Blomqvist (svéd, 2493, 5) 1 – 0Alex Lenderman (amerikai, 2626, 5) – Fodor Tamás (magyar, 2492, 5) döntetlen
John Bartholomew (amerikai, 2443, 5) – Benjamin Bok (holland, 2594, 5) 0 – 1
Eric Hansen (kanadai, 2577, 5) – David Pt Martins (portugál, 2372, 5) 1 – 0
Krishna Crg (indiai, 2367, 5) – Vishnu Prasana V (indiai, 2514, 5) döntetlen
Mark L Hebden (angol, 2469, 4,5) – Tigran Gharamian (francia, 2654, 4,5) döntetlen
Tiberiu-Marian Georgescu (román, 2453, 4,5) – Hrant Melkumjan (örmény, 2654, 4,5) 0 – 1
Romain Edouard (francia, 2627, 4,5) – Marc Essemain (amerikai, 2411, 4,5) 1 – 0
Sophie Milliet (francia, 2362, 4,5) – Jahongir Vahidov (üzbég, 2546, 4,5) 0 – 1
Tiger Hillarp Persson (svéd, 2521, 4,5) – Glampaolo Buchicchio (olasz, 2313, 4,5) 1 – 0
…
Gledura Benjamin (magyar, 2513, 4) – Alexandre Vuilleumier (svájci, 2342, 4) döntetlen
Galyas Miklós (magyar, 2465, 4) –Peter Haugli (norvég, 2260, 4) 1 – 0
Venkataramanaraju Haribalu (indiai, 2174, 3,5) – Papp Petra (magyar, 2336, 3,5) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

H. R.   Név FED Élő
1 1 GM Evgeny Postny ISR 2670 6,0
8 GM Benjamin Bok NED 2594 6,0
9 GM Eric Hansen CAN 2577 6,0
4 3 GM Hrant Melkumjan ARM 2654 5,5
4 GM Romain Edouard FRA 2627 5,5
5 GM Alex Lenderman USA 2626 5,5
13 GM Jahongir Vahidov UZB 2546 5,5
15 GM Tiger Hillarp Person SWE 2521 5,5
16 GM Vishy Prasanna V IND 2514 5,5
22 GM Fodor Tamás HUN 2492 5,5
51 IM Krishna Crg IND 2367 5,5
12 2 GM Tigran Gharamian FRA 2654 5,0
7 GM Rinat Jumabayev KAZ 2599 5,0
10 GM Jonathan Hawkins ENG 2569 5,0
11 GM Kamil Dragun POL 2564 5,0
14 GM Tal Baron ISR 2544 5,0
…
21 29 IM Galyas Miklós HUN 2465 5,0
38 38 IM Gledura Benjamin HUN 2513 4,5
66 61 WGM Papp Petra HUN 2336 4,0
R. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 Pont H. Perf.
17 IM Gledura Benjamin 2513 1 1 0 1 1 0 ½ 4,5 38 2361
22 GM Fodor Tamás 2492 ½ 1 1 1 1 ½ ½ 5,5 10 2534
29 IM Galyas Miklós 2465 ½ 1 0 ½ 1 1 1 5,0 21 2298
61 WGM Papp Petra 2336 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 4,0 66 2148

Az élcsoportban a 8. forduló párosítása:
Benjamin Bok (holland, 2594, 6) – Eric Hansen (kanadai, 2577, 6)
Evgeny Postny (izraeli, 2670, 6) – Romain Edouard (francia, 2627, 5,5)
Hrant Melkumjan (örmény, 2654, 5,5) – Tiger Hillarp Person (svéd, 2521, 5,5)
Vishnu Prasanna V (indiai, 2514) – Alex Lenderman (amerikai, 2626, 5,5)
Fodor Tamás (magyar, 2492, 5,5) – Jahongir Vahidov (üzbég, 2546, 5,5)
Tigran Gharamian (francia, 2654, 5) – Krishna Crg (indiai, 2367, 5,5)
…
David Pt Martins (portugál, 2372, 5) – Galyas Miklós (magyar, 2465, 5)
James P Jackson (angol, 2355, 4,5) – Gledura Benjamin (magyar, 2513, 4,5)
Papp Petra (magyar, 2336, 4) – Marcus E Osborne (angol, 2180, 4)

Verőci Zsuzsa