A hölgyek folytatták kiváló szereplésüket, 2,5-1,5 arányban legyőzték az élőpontok szerint jóval erősebb német válogatottat. Óriási küzdelmeknek lehettünk tanúi, fontos rangadón vagyunk túl. Ifijeink (Gaál Zsóka és Karácsonyi Kata) alkottak az utolsó két táblán, mindketten jóval rutinosabb és a pontszámok szerint erősebbnek jegyzett játékosokat győztek le! Innen már csak fél pont kellett, Juhász Barbara hozta ezt a másodikon, kiváló eredmény, gratulálunk!

Férfi csapatunk vesztett, sajnos nem a mi oldalunkon állt a szerencse, sőt! Az első táblán fontos remit hoztunk és nagyon jók voltak a kilátásaink, hiszen ekkor Borhy Marcell és Nagy Gábor fölényesen állt.  Sajnos az utolsón vesztettünk, a harmadikon pedig nem tudtuk fokozni az előny, így döntetlen lett. Gondolná az ember, hogy kikaptunk és ennél már nem jöhet rosszabb, de igen, jöhet!  A második táblán Antal nagymesternek volt egy komplikált állása, ahol a lehető legrosszabbkor szakadt meg a kapcsolatunk a versenynek „helyet” adó Torneló szerverrel. Sajnos Gergely teljesen kizökkent a leállás hatására, ráadásul kevesebb idővel tudta csak folytatni a mérkőzést és végül vesztett, az eredmény 3-1 a németek javára. Ma 15.00-kor mindkét csapat a szlovák válogatott ellen játszik, sok forduló van még hátra, bármi lehet, szurkoljunk!

Gonda László