Moszkvában március 10. és 29. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. A nagy érdeklődéssel várt viadalon két exvilágbajnok is játszik, az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov. A rajtlistát az amerikai Fabiano Caruana vezeti a holland Anish Giri és az amerikai Hikaru Nakamura előtt. Az örmény Levon Aronjan, az orosz Szergej Karjakin és Peter Szvidler küzd még a viadalon. A 420 ezer eurós összdíjazású torna győztese lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója a novemberi, New Yorkban sorra kerülő döntőn. A résztvevőket bemutató sorozatban harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov eddigi pályafutásának legfontosabb eredményeit idézzük fel. A már megtartott sorsoláson Topalov az ötös rajtszámot kapta, Ananddal játszik az első fordulóban.

candidates01

A 2016-os esztendő egyik legnagyobb érdeklődéssel várt versenye a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti torna. A 420 ezer eurós díjalapból a győztes 95 ezret kap, s egyúttal a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója lesz. A szabályzat nem változott, esetleges holtverseny esetén az egymás elleni eredmény, második kritériumként a több nyerés dönt, majd a Berger-Sonneborn pontszám.

Az indiai Viswanathan Anand hat évig, 2007 és 2013 között volt a sakkozás világbajnoka, hazai pályán, Csennajban szenvedett vereséget Magnus Carlsentől. Exvilágbajnokként kisebb tűnődés után élt jogával, s indult el a 2014-es világbajnok-jelölti versenyen, Hanti-Manszijszkban remek versenyzéssel, tökéletes taktikával egypontos előnnyel ért elsőként célba, ismét megmérkőzhetett Carlsennel. Szocsiban nagy küzdelemben a párharcot 4,5-6,5-re elvesztette. Vishy Anand Moszkvában ismét harcba száll, az előzetes jóslatok a 46 éves nagymesternek már nem sok esélyt adnak a jóval fiatalabb titánokkal szemben, de a rutin, a hihetetlen tudás képessé teszi Vishyt arra, hogy sokadszor is elkápráztassa a sakkvilágot.

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov Élő-pontjainak köszönhetően szállhat ismét harcba. Az utóbbi évek eredményeinek tükrében Topalov is túl van már a zeniten. Az amerikai Fabiano Caruana megnyerte a 2014/15-ös Grand Prix-sorozatot, a második helyen honfitársa, Hikaru Nakamura végzett. A viadal legfiatalabb résztvevője a holland Anish Giri, a második legmagasabb volt Élő-pontjainak átlaga. Az orosz Szergej Karjakin a bakui Világkupán diadalmaskodott, honfitársával, Peter Szvidlerrel vívta a drámai döntőt.

A FIDE athéni irodájában február 11-én már megtartották a viadal irányított sorsolását, az amerikai és az orosz háziderbiket az első és a nyolcadik fordulóban lejátsszák. Az első fordulóban így Karjakin-Szvidler és Nakamura-Caruna párharcok lesznek, slágermeccs Anand és Topalov összecsapása.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Fabiano Caruana (amerikai, 2794)
Anish Giri (holland, 2793)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2790)
Levon Aronjan (örmény, 2786)
Veszelin Topalov (bolgár, 2780)
Viswanathan Anand (indiai, 2762)
Szergej Karjakin (orosz, 2760)
Peter Szvidler (orosz, 2757)

A teljes párosítás:

I.ford. márc.11 VIII.ford. márc. 20
Karjakin Svidler Szvidler Karjakin
Nakamura Caruana Caruana Nakamura
Giri Aronjan Aronjan Giri
Anand Topalov Topalov Anand
II. ford. márc.12 IX. ford. márc. 21
Szvidler Topalov Topalov Szvidler
Aronjan Anand Anand Aronjan
Caruana Giri Giri Caruana
Karjakin Nakamura Nakamura Karjakin
III.ford. márc. 13 X. ford. márc. 23
Nakamura Szvidler Szvidler Nakamura
Giri Karjakin Karjakin Giri
Anand Caruana Anand Caruana
Topalov Aronjan Aronjan Topalov
IV. ford. márc. 15 XI. ford. márc. 24
Szvidler Aronjan Aronjan Szvidler
Caruana Topalov Topalov Caruana
Karjakin Anand Anand Karjakin
Nakamura Giri Giri Nakamura
V. ford. márc. 16 XII. ford. márc. 25
Szvidler Aronjan Aronjan Szvidler
Anand Nakamura Nakamura Anand
Topalov Karjakin Karjakin Topalov
Aronjan Caruana Caruana Karjakin
VI. ford. márc. 17 XIII. ford. márc. 27
Anand Szvidler Caruana Szvidler
Topalov Giri Aronjan Karjakin
Aronjan Nakamura Topalov Nakamura
Caruana Karjakin Anand Giri
VII. ford. márc. 19 XIV. ford. márc. 28
Szvidler Caruana Szvidler Anand
Karjakin Aronjan Giri Topalov
Nakamura Topalov Nakamura Aronjan
Giri Anand Karjakin Caruana

 

Veszelin Topalov pályafutása

Veszelin Topalov 1975. március 15-én Ruszéban született. Édesapjától 8 éves korában tanult meg sakkozni. 1989-ben a 14 éven aluliak világbajnokságát megnyerte, egy évvel később ezüstérmes volt a 16 évesek vb-jén. 1992-ben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet. Egy évvel később Budapesten megnyerte a zónaversenyt.

Névjegyét 1994-ben a moszkvai sakkolimpián tette le, amikor Garri Kaszparovot érdekes tisztáldozattal legyőzte. Szép sikereket ért el 1996-ban, Amszterdamban, Madridban és Novgorodban nyert tornát, átlépte a 2700 Élő-pontos álomhatárt. Egy évvel később Dos Hermanasban, majd Leonban diadalmaskodott. Topalov valamennyi kieséses rendszerű világbajnokságon játszott. A groningeni vb-n 1997-ben kiemeltként nem élte túl a második fordulót, a holland Jeroen Piket ellen vesztett. Két év múlva Las Vegasban a 16 között Vlagyimir Kramnyiktól rapid rájátszásban kapott ki. 2000-ben a negyeddöntőben Michael Adams győzte őt le. 2001-ben holtversenyben Kramnyikkal első a dortmundi tornán. A moszkvai vb-n a 16 között vérzett el ismét, eszelős csatában maradt alul Alekszej Shirovval szemben.

Topalov 2002-ben Lékó Péterrel vívta Dortmundban a klasszikus sakkozás világbajnok-jelölti döntőjét, 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett miután kettős vesztéssel kezdte a párharcot. Két év múlva Tripoliban, a FIDE vb-n első kiemelthez méltóan az elődöntőig látványosan menetelt, tíz partijában csak egyetlen döntetlent engedélyezett ellenfeleinek. Rusztam Kaszimdzsanov ellen azonban csak négy remivel kezdte a meccset, és a rapid rájátszást óriási meglepetésre elbukta.

2005-ben a Salamancában élő bolgár nagymester még nagyobb sebességre kapcsolt Harmadik volt Wijk aan Zee-ben, Garri Kaszparovot az utolsó fordulóban legyőzve holtversenyben lett első a visszavonulását a záróünnepségen bejelentő orosz világranglista-vezetővel. Szófiában a hat résztvevős, kétfordulós szuperverseny második félidejében szárnyalva tornagyőztes. „Nem félek a vereségtől, ez különböztet meg engem a többiektől” – nyilatkozta szófiai sikere után. Dortmundban rossz rajt után végül holtversenyben másodiként végzett.

Topalov San Luisban elhódította a FIDE világbajnoki címét

Final%20Anand-Topalov

Az argentínai San Luisban nyolc résztvevővel, kétfordulós viadalon döntötték el FIDE világbajnoki cím sorsát. Veszelin Topalovot már a 13. forduló után világbajnokként ünnepelhették. A legjobban felkészült, kirobbanó formában játszó, az első félidőben káprázatos eredményességgel sakkozó Topalov másfél pontos előnnyel győzött. A viadal első félideje, a hét játszma után már kétpontos előnnyel vezetett, mindössze Viswanathan Anandnak „ajándékozott” fél pontot. A legérdekesebb sakkot játszó, a legjobb segítő csapatot maga mögött tudható Veszelin Topalov fejére került a korona. Egyszer volt nagy bajban, Lékó Péter ellen az első fordulóban, de nagymesterünk egyenesen vesztésre rontotta nyerőesélyes állását. A második körben Topalov taktikusan játszott, nem kockáztatott, hetes remiszériával is biztosan érte el kitűzött célját.

Az újdonsült világbajnok nem sokat ült a babérjain. Januárban már átlépve a bűvös 2800 Élő-pontos határt a Corus szuperversenyen szerepelt és Viswanathan Ananddal holtversenyben az élen végzett. A Morelia-Linares szuperverseny első félidejében pocsékul sakkozott, hét partiból csak 2,5 pontot gyűjtött. Spanyol földön már remekelt, immár veretlenül 5,5 pontot szerzett, s végül holtversenyben második lett. Szófiában már hivatalos világranglista-vezetőként szerepelt, a megszokott forgatókönyvet láttuk, rossz első félidő után szárnyalt a folytatásban, az utolsó négy partit megnyerve lett első. A világranglistát 2813 ponttal vezette.

Címegyesítő világbajnoki döntő Elisztában, a rapid rájátszást Kramnyik nyerte

Topalov menedzsere, Szilvio Danajlov célul tűzte ki, hogy egyfajta „börze” legyen a világbajnoki címért folytatott versengés. Aki egymillió dollárnál többet tud kínálni a meccsért, megmérkőzhet a világbajnokkal. A FIDE vezérkarának egy csoportja is támogatta a képtelen ötletet, majd rendeződtek a viszonyok, csak a hivatalos világbajnoki rendszerben lehet kiharcolni a kihívói jogot! A címegyesítő meccset Elisztában játszotta le Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov. Máig sem érthető egyezményt írtak alá: a győztes mindent visz! Szinte hihetetlen, hogy a döntőben a rapid rájátszásban vereséget szenvedő Topalovnak (a San Luis-i vb győztesének) kevesebb joga volt, mint az említett vb második-negyedik helyezettjének, akik előversenyek nélkül játszhattak a 2007-es mexikói világbajnokságon.

g2-051

A címegyesítő mérkőzés hihetetlen hőfokon zajlott. A meccs egyetlen partijában sem volt igazi időzavar, a küzdő felek jóval gyorsabban játszottak, sokkal praktikusabban, és sokszor a csata csak a negyedik, de még inkább az ötödik órában dőlt el. Egyetlen gyors döntetlen sem született. Vlagyimir Kramnyik megérdemelte az ünneplést, kibírta a bolgár team lélektani hadviselését. Bizonyára sokat jelentett számára, hogy neves nagymesterek az ötödik parti játék nélküli elvesztése után nyílt levélben kérték, biztatták őt a folytatásra, és ő engedett a rábeszélésnek. Veszelin Topalov hiába dicsérte menedzserét, Szilvio Danajlovot, hogy védte az érdekeit sorozatos beadványaival, a bolgár sakkozó rengeteget vesztett népszerűségéből, „öngólt” lőtt.

A bonyodalmak mellett sok szakmai tanulsággal is szolgált a két világklasszis összecsapása. Topalov úgy vélte, hogy jobban felkészült ellenfelénél, mégis több esélyt hagyott kihasználatlanul. A partikban inkább ő kezdeményezett, de csak két partit tudott nyerni. Ezzel szemben Kramnyik egyszer sem hibázott a kínálkozó alkalmak kihasználásakor. A bolgár taktikája a rajtnál balul sült el, erőszakoskodott és remi állást elvesztett, illetve nem adott be egy mattot. Hasonló hibákat a San Luis-i világbajnokságon Topalov nem követett el, de valljuk be, hogy ott az első körben riválisai jóval szerényebb ellenállást fejtettek ki. Kétpontos hátránynál bevetették a WC-cselt, és megingatták Kramnyikot, aki látszólag padlóra került a kettős vereség hatására. Kramnyik remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, hogy vert helyzetből magához tért, és végül megérdemelten nyert.

A világbajnoki cím elvesztése, a meccset követő diplomáciai csatározás, a csalódottság megviselte a bolgár exvilágbajnokot, formája korántsem volt egyenletes. Hármas holtversenyben megnyerte a Corus 2007 szuperversenyt, majd Linaresben az utolsó helyet osztotta Lékó Péterrel. Hazai pályán, Szófiában a torna első félidejét mínuszban zárta, majd javított a második körben, és harmadszor is győzött. Vitoriában a „Bajnokok Ligája” elnevezésű versenyen is diadalmaskodott. Egy év múlva Wijk aan Zee-ben nagyot botlott, csak Kramnyik elleni parádés nyerése vigasztalhatta.

Linaresben négy vereséget is begyűjtött, holtversenyben harmadik lett. Szófiában nem bírt a fantasztikus formában játszó Vaszilij Ivancsukkal. Az év második felében magára talált és parádés teljesítményt nyújtott. A Grand Slam- döntőt megnyerte, Anand gyengélkedésének köszönhetően visszaszerezte a világranglistán az első helyet. A decemberi nankingi szuperversenyen is remekelt, másfél pontos előnnyel ért célba. A világbajnok-jelölti elődöntő miatt 2009-ben nem játszhatott Wijk aan Zee-ben és a linaresi tornát is ki kellett hagynia.

Az amerikai Gata Kamskyt 4,5-2,5-re legyőzte a vb-jelölti döntőn

Topalov a világbajnoki kihívó jogáért a 2007-es Világkupa győztesével, Gata Kamskyval mérkőzhetett meg. A sakk világában sajnos már megszokott bonyodalmak előzték meg a párharcot, Kamsky nem akart Szófiában játszani. Egyértelműen Topalov volt az esélyes, Kamsky a párharc előtt még nyeretlen volt az exvilágbajnokkal szemben. A második játszmában Kamsky világossal gyorsan megadta magát, majd a negyedik összecsapást megnyerte, így az első félidő 2-2-vel zárult. Kamsky gyalogelnézés után ellenállás nélkül vesztette el az ötödik partit, világossal nem tudott egyenlíteni. A hetedik játszma igazi krimi volt, érthetően örömünnep volt Szófiában a páros mérkőzésen aratott 4,5-2,5-ös győzelme.

Az M-tel tornán meglepetésre csak harmadik, Nankingban a szenzációs elsőséget elérő norvég Magnus Carlsen mögött két és félpontos hátránnyal lett második. A linaresi szuperverseny sikeres főpróba volt számára, tornagyőztesként ünnepelték. Túlzott bonyodalmakat vállalt, de elképzelése bevált. A linaresi győzelme után adott interjújában Topalov kiemelte, hogy a sakktörténelem eddigi legnagyobb díjalapjáért játszanak, de Anand nem mutatott semmiféle aktivitást, hogy további szponzorok bekapcsolásával még növekedjen a 2 millió eurós díjalap. Topalov szívesen játszotta volna akár az egész meccset is kedvező feltételek mellett Indiában, de akár meg is oszthatták volna a költségeket a kettős rendezéssel.

Topalov győzelemmel kezdte, vereséggel zárta a szófiai világbajnoki döntőt

A világbajnoki döntő Viswanathan Anand és stábja számára nagy kalanddal kezdődött. Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár alaposan keresztülhúzta számításaikat, végül 40 órás utazás után csak egy nappal a hivatalos megnyitó előtt érkeztek meg a bolgár fővárosba.

20100506anandtopa8

 

A meccset a kihívó Veszelin Topalov kezdhette világossal, és a címvédő a Grünfeld védelem egyik változatában a 23. lépésben azonnali vesztőt húzott. Topalov tisztáldozattal szétzúzta Anand királyállását. A vesztés felett nem volt sok idő keseregni és Vishy azonnal egyenlített. Topalov a tőle megszokott túlzott erőszakossággal játszott, elhibázott huszársakk után Anand egyre nagyobb fölénybe került. A harmadik parti remije után a negyedik összecsapást Vishy remek stílusban játszotta, tisztáldozattal jutott vezetéshez.

Három, korántsem békés döntetlen után – hol az egyik, hol a másik fél hagyott ki kecsegtető esélyt – Anand hihetetlen bakival bukta el a nyolcadik játszmát. A vereség nem múlt el nyomtalanul. Fölöslegesen került időzavarba a kilencedik játszmában és nyerések sorozatát hagyta ki. Úgy tűnt, hogy meccslabdát hibázott.

A döntés az utolsó játszmára maradt, a hazai pálya előnyével játszó kihívó azonban nem bírta a sorsdöntő parti feszültségét. A lélektani hadviselésben Anand erősebb volt. Egy pillanatban a lépésismétlés lehetőségét is felkínálta ellenfelének, de Topalov nem élt a lehetőséggel. „Villámkezű” Vishyvel szemben nem akart rapidozni, élénken élt emlékezetében, hogy 2006-ban Vlagyimir Kramnyik ellen kikapott a rájátszásban? Furcsa manőverekbe kezdett, majd lebecsülte a nagyátlón „leselkedő” futó erejét. Királya magára maradt, a világbajnok haderejének koncentrált támadása ellen nem volt védelme.

A világbajnoki döntő végeredménye:
Viswanathan Anand (indiai, 2787) – Veszelin Topalov (bolgár, 2805) 6,5 – 5,5 (0 – 1, 1 – 0, döntetlen, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0)

A világbajnoki döntő elvesztése után először a Grand Slam-döntőn mérkőzhetett meg ismét az elittel, – 1-gyel végzett. Magnus Carlsennel szemben mindkét partiját elbukta, Vishy Anand 1,5-0,5-re verte őt. Topalov hosszas versenyzési szünettel, edzésekkel készült a világbajnok-jelölti páros mérkőzéses tornára, ahol az amerikai Gata Kamsky volt az első és nagy meglepetésre az utolsó ellenfele, 1,5 – 2,5-re kikapott.

A Grand Prix-sorozatot megnyerte, világbajnokjelölt lett

A 2012-es évet Wijk aan Zee-ben kezdte, pocsék formában játszott, – 3-mal holtversenyben tízedik lett, 18 Élő-pontot is vesztett. Az asztanai rapid-vb-n bronzérmes. Résztvevője lett a 2012/13-as GP-sorozatnak, és a hosszú ideje tartó hullámvölgyének éppen a londoni tornán vetett véget, már csak 2752 Élő-ponttal játszott, holtversenyes elsőségével javított. A bukaresti viadalon holtversenyben első. A zugi GP-tornát másfél pontos előnnyel nyerte meg, 22 Élő-pontot is szerzett, a világranglistán a negyedik helyre lépett előre! A norvégiai szuperversenyen nyeretlenül csak nyolcadik. Szalonikiben is könnyen feledhető a – 2-es eredménye, a két tornán összesen 26 Élő-pontot vesztett!

Topalov kockáztatott, nem nevezett a 2013-as Világkupára, akár a világbajnok-jelöltséget is bukhatta volna, ha Pekingben, az utolsó GP-versenyen nem áll helyt. Végül Lékó Péterrel a harmadik helyet osztotta, s ez elegendő volt számára, hogy megnyerje az összetett pontversenyt, világbajnok-jelölt lett. Világranglistás negyedikként, 2785 Élő-ponttal játszhatott Hanti-Manszijszkban.

A világbajnok-jelölti versenyen sokan titkos favoritnak vélték, de a túlzott akarás, a bonyodalmakban elkövetett súlyos hibák eredményeként óriási meglepetésre utolsó lett.

Hely. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont Res. Gy. SB
1 Viswanathan Anand 2770 IND * * ½ ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ ½ 1 0 3 57,25
2 Szergej Karjakin 2766 RUS ½ ½ * * 0 1 ½ ½ ½ ½ 0 1 ½ 1 ½ ½ 0 3 51,75
3 Vlagyimir Kramnyik 2787 RUS ½ ½ 1 0 * * 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 0 0 1 7 3 49,25
4 Sahriyar Mamedgyarov 2757 AZE 0 ½ ½ ½ 0 ½ * * 1 ½ 0 1 1 ½ ½ ½ 7 2 3 48,00
5 Dmitrij Andrejkin 2709 RUS ½ ½ ½ ½ ½ ½ 0 ½ * * ½ 1 0 ½ 1 ½ 7 2 48,50
6 Levon Aronjan 2830 ARM 0 ½ 1 0 ½ ½ 1 0 ½ 0 * * 1 ½ ½ ½ 3 45,00
7 Peter Szvidler 2758 RUS ½ ½ ½ 0 ½ 1 0 ½ 1 ½ 0 ½ * * 1 0 ½ 3 46,00
8 Veszelin Topalov 2785 BUL ½ 0 ½ ½ 1 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 0 1 * * 6 0 2 42,25

 

Stavangerben is csúfos kudarcot szenvedett el, öt játszmát is veszítve kilencedikként végzett. St. Louisban kezdte a hullámvölgyből a kilábalást, ötven százalékot elérve lett harmadik. Kockáztatott, nem indult el a 2014/15-ös Grand Prix-sorozaton, hosszas versenyzési szünetet tartott. Megnősült, kislánya született.

Stavangerben megnyerte a Grand Chess Tour első versenyét

topalovvnakamura_010
A Grand Chess Tour első versenyén, Stavangerben láttuk ismét játszani. Topalov tornagyőzelmében nagy szerepet játszott az első fordulóban Magnus Carlsen ellen elért szerencsés nyerése, de későbbi partijaival rászolgált az első helyezésre. A 40 éves bolgár exvilágbajnok 18 Élő-pontot gyűjtött, nagy eséllyel pályázott a 2016. évi világbajnok-jelölti versenyre szóló meghívásra, hiszen ketten a 2015-ös év átlag-pontszámával jogosultak a részvételre.

A második tornán St. Louisban csak ötven százalékot ért el. Kötelező volt indulnia a bakui Világkupán, ahol vezette a rajtlistát. A nyolcaddöntőben azonban búcsúzni kényszerült, Peter Szvidler győzte le. Londonban nagyot betlizett, utolsó lett, 23 Élő-pontja is bánta a kudarcot, de a világbajnok-jelöltséget eldöntő versengésbe ez már nem számított be.

Veszelin Topalov kiemelkedő eredményei:
1993 Madrid 1-3.
1995 Polanica Zdroj 1, Elenite 1-2.
1996 Amszterdam 1-2, Dos Hermanas 1-2, Madrid 1-2.
1997 Amszterdam 1.
2001 Dortmund 1-2.
2002 Cannes 1-2.
2005 Linares 1-2, Szófia 1, San Luis 1.
2006 Wijk aan Zee 1-2, Szófia 1.
2007 Wijk aan Zee 1-3, Szófia 1, Vitoria 1.
2008 Szófia 2, Grand Slam-döntő 1, Bilbaó 1, Nanking 1.
2009 Szófia 3.
2010 Linares 1.
2012 London GP 1-3, Bukarest 1-2.
2013 Zug GP 1
2015 Stavanger 1

Riválisai elleni mérlege a klasszikus gondolkodási idejű partikban

A rajtlistát vezető Fabiano Caruanával szemben negatív a mérlege, ötször szenvedett vereséget és öt döntetlen mellett egyszer tudta megadásra kényszeríteni.

Anish Girivel tíz partit játszott, háromszor remiztek, az előny a mezőny legfiatalabb tagjánál, 4-3-ra vezet.

Levon Aronjannal eddig 28 partiban csatázott, az örmény nagymestert hétszer győzte le, ötször kikapott, a tizenhat pontosztozkodás korántsem békés partikban született meg.

Az ősi rivális exvilágbajnok Viswanathan Ananddal már hatvankilencszer nézett farkasszemet, 39 döntetlen mellett Vishynél az előny 17-13-ra.

Szergej Karjakinnal szemben pozitív a mérlege, 6-2-re vezet, hatszor remiztek.

Peter Szvidler is jó kuncsaftja, tízszer legyőzte, hétszer kikapott tőle, 15-ször megosztoztak a ponton.

Az amerikai Hikaru Nakamura ellen is biztató a statisztikája, öt nyerés a két vesztéssel szemben és még hat döntetlen.

Verőci Zsuzsa