46. nap – 1967. Dr. Asztalos Lajos emlékverseny

Immár a tízedik évben rendezték meg a Dr. Asztalos Lajos emlékversenyt, ezúttal Salgótarjánban. Az első három tornának Balatonfüred adott otthon, aztán a Magyar Sakkszövetség úgy döntött, hogy a következőket mindig egy-egy vidéki városban lesz a színhely, így kívánták országszerte népszerűsíteni a sakkozást és enyhíteni a főváros túlsúlyán. 1961-ben Debrecen (győz Haág Ervin és Iszak Boleszlavszkij), 1962-ben Kecskemét (Ratmir Holmov), 1963-ban Miskolc (Mihail Tal), 1964-ben Pécs (Aivars Gipslis és Milko Bobocov), 1965-ben Gyula (Viktor Korcsnoj), 1966-ban Szombathely (David Bronstejn és Wolfgang Uhlmann) látta vendégül a nemzetközileg is jelentős verseny résztvevőit. A felsorolásból kitűnik, hogy a rendre első szovjet nagymesterek mellé ritkán sikerült másoknak felzárkózni.

A X. Dr. Asztalos Lajos emlékversenyen azonban fordított volt a helyzet, a két magyar éllovas, Bárczay és Bilek mellé zárkózott fel a szovjet Leonyid Samkovics nagymester, aki később Izraelbe, majd Észak-Amerikába telepedett át. „Bárczay László osztott elsőségének értékét a nagymesteri cím megszerzése mellett küzdőképességének megnyilvánulása is emeli.” – írta Barcza Gedeon a Magyar Sakkéletben. A holtversenyes társ, Bilek István játékáról pedig imígyen emlékezik meg: „A második félidő elején, amikorára némelyik versenyző szinte el-elpilledt már a kimerültségtől, Bilek 5 játszmából 4,5 pontot tudott kihozni, s nem csupán számszerűleg kárpótolta híveit, hanem kitűnő végjáték-, (Paoli) és középjátékbeli (Pietzsch, Kavalek, Haág) teljesítményekkel is.”

XXII. Magyar sakkbajnokság döntőjében „visszaállt a régi rend”, Szabó László győzött Barcza Gedeon előtt. Haág Ervinnek ezúttal a bronzérmes helyezést jutott.

1967-ben Csom István megkapta a nemzetközi mesteri, Ribli Zoltán (16 évesen!), Perecz László (1944-) és Tóth Béla (1943-) a magyar mesteri címet.

(A játszma Barcza Gedeon elemzésében a Magyar Sakkélet 1967. év szeptemberi számában jelent meg.)