„A minőségi sakkozás átlagszínvonala világszerte rohamosan emelkedik. Úgyszólván minden új versenyen betör egy-egy új esélyes a már beérkezett nagyságok sorába, s ez alól nem kivétel a magyar sakkozás sem.” – olvashatjuk Barcza Gedeon a XVIII. Magyar sakkbajnokság döntőjéről írott beszámolója előszavában. Majd’ hatvan év elteltével e megállapítása aktuálisabb, mint valaha. Mikor a nagymester fentebb sorokat leadta a Magyar Sakkélet szerkesztőségében, még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a győztes, de mintha megérezte volna, hogy a Portisch-Szabó „váltógazdaság” megtörik. Szabó amúgy sem indult, így Portisch vállára nehezedett az esélyesség terhe. A „trónfosztás” sikerült is a feltörekvő „ifjúságnak”, mondhatni, de csak némi malíciával, hiszen az új bajnok és dobogósok is évekkel voltak idősebbek nála. Szoros versenyben Bilek István (31 éves) lett az első fél ponttal Bárczay László (27) és Lengyel Levente (30), valamint egy ponttal Portisch előtt. Bilek és Lengyel ekkor már a magyar válogatott oszlopos tagjai voltak. Bilek egyébként 1962-ben nyerte el a nemzetközi nagymesteri címet a kecskeméti Dr. Asztalos Lajos emlékversenyen elért teljesítményét követően.
1963-ban mesteri címet szereztek: (Brilla-)Bánfalvi Sándor (1914-1998), Csom István (1940-2021), M. Kovács László (1938-2000), Kovács Zoltán (1944-2014), Portisch Ferenc (1939-), Prelovszky László (1935-2001) és Szilágyi Péter (1937-2019).
(A játszma elemzése Bilek István „Örökös sakkban” című önéletrajzi könyvéből való.)