Olimpiai ezüstérmet nyert sakkválogatottunk 1930 júliusában, Hamburgban, s e sikerben nagy része volt Dr. Szávay Zoltán csapatkapitánynak. No nem a napi összeállítása és felkészítése volt a kapitány feladata, arra ott volt a nagytekintélyű első táblás Maróczy nagymester, hanem a részvétel feltételeinek megteremtése. Magyarország nehéz helyzetében, gondoljunk csak a gazdasági válságra, Szávaynak sikerült nagy erőfeszítések árán az utolsó pillanatban előteremtenie a részvételhez szükséges pénzt és az útleveleket. Sokirányú sakktevékenysége közül talán mégis az csapatbajnoki rendszer létrehozása (1925-26-ban) és működtetése emelhető ki leginkább. Szávay Zoltán a kulturális életben is színes, ám hányattatott életútjáról sokat tudhatunk meg dr. Vajda Árpád a Magyar Sakkélet 1960. októberi számában megjelent visszaemlékezéséből.

Szávay 1930-ban váratlanul meghalt. Az ő emlékére rendezték meg az 1931. évi Nemzeti mesterversenyt, amely az I. világháború utániak közül az egyik legerősebb. A tizenöt fős mezőnyben ismét ott találjuk Maróczy Géza, aki 61 évesen a 4-5. díjat szerzi meg. Lilienthal Andor, egy húsz éves fiatalember, a későbbi kiváló nagymester lesz a harmadik, és nagy meglepetésre az ötven éves Sterk Károly mester a második. Bajnok a Steiner-fivérek fiatalabbja, Lajos, aki mindössze két és fél pontot ’hullajt el’. Mesteri címet hárman érdemelték ki: Lilienthal Andor (1911-2010), Lovas Gyula (1885-1956), Pikler József (1909-1984) és Szigeti Miklós (1901-1953).