Vajda Szidónia harmadik, Kozák Ádám első magyar bajnoki címét szerezte meg a 2024. évi nyílt magyar bajnokságon, amelynek a május 23. és 31. között zajlott Tavaszi Fesztivál nemzetközi sakkverseny adott otthont a budapesti Körcsarnokban. A hölgyek mezőnyében Karácsonyi Kata lett az ezüstérmes, nem kevesebb mint 103 Élő-pontot zsákmányolt, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Hoang Trang állhatott fel, míg Papp Petra a 4., Havanecz Bianka az 5. díjat hozhatta el.

A férfiaknál Kozák Ádám csupán Buchholz-pontszámmal előzte meg az ezüstérmes Berkes Ferencet, Prohászka Péter ért oda a 3. helyre. A 4. és 5. díjakat meglepetésre Bódi Tibor FIDE-mester és Horváth Dávid nemzetközi mester szerezte meg, több nagymestert is maguk mögé utasítva.

A Fesztivál egyúttal felkészülési versenylehetőség is volt a magyar válogatott kerettagoknak. Bár a mezőny teteje Élő-pontban nem volt annyira kimagasló, a játékerőt jól mutatja, hogy az első 8 helyen mind külföldiek végeztek. A magyaroknak az olimpiára készülve nem is a felkészülési versenyeken kell életük formáját hozni, mégis pikáns, hogy a magyar bajnokság első három helyezettje Élőt vesztett a versenyen, a magyar női játékosok közül pedig Karácsonyi Katán kívül csak Iván-Gál Hanna végzett Élő-pluszban.

Az U25-ös keret tagjai közül Juhász Ágoston érte el a legjobb eredményt, de a végére felzárkózott Pásti Áron és Pásztor Balázs is. Karácsonyi Gellért sokáig nagyon jól állt a versenyben és a két utolsó partija ellenére Élő-nyeréssel zárta a megmérettetést.

A Tavaszi Fesztivál abszolút díjazottjai:

“A” csoport
Abszolút sorrend:
1 23 IM Sokolovsky Yahli 2484 ISR 7 0 55 37½
2 10 GM Nasuta Grzegorz 2546 POL 7 0 52 37½
3 13 GM Ivanisevic Ivan 2536 SRB 7 0 51 37½
4 1 GM Aryan Chopra 2641 IND 7 0 51 36
22 IM Costa Leonardo 2486 GER 7 0 51 36
6 9 GM Kadric Denis 2558 MNE 0 52½ 35½
7 11 GM Samunenkov Ihor 2546 UKR 0 51½ 35
8 7 GM Dragnev Valentin 2566 AUT 0 50½ 34
9 4 GM Kozák Ádám 2607 HUN 0 50 32
10 35 IM Cabarkapa Novak 2444 SRB 0 49½ 34½
Magyar Bajnokság
Férfiak:
1. Kozák Ádám 6.5
2. Berkes Ferenc 6.5
3. Prohászka Péter  6
4. Bódi Tibor 6
5. Horváth Dávid 5.5
6. Héra Imre  5.5
Nők:
1. Lázárné Vajda Szidónia  5 pont
2. Karácsonyi Kata 4.5 pont
3. Hoang Thanh Trang  4.5 pont
4. Papp Petra 4 pont
5. Havanecz Bianka 4 pont
6. Iván Gál Hanna 3.5 pont
Legjobb női díjazottak:
66 87 WIM Dolzhykova Kateryna  (GER) F 2306 5 0
78 190 WIM Luong Phuong Hanh  (VIE) F 2094 5 0
85 120 FM Sahithi Varshini M  (IND) F 2250 U18 5 0
Legjobb 3 Senior (60+) 
1. Neverov Valeriy 6 pont (UKR)
2. Todorovic Goran M 4.5 (MNE)
3. Végh Endre (HUN) 3.5 pont
Legjobb 3  U18: 
1 23 IM Sokolovsky Yahli (ISR) 2484 U18 7 0
14 115 Pyrig Roman  (UKR) 2260 U18 0
27 60 IM Bai Adelard  (TPE) 2375 U18 6 0
Legjobb 3 U 14:
44 107 FM Yeganegi Barad (IRI) 2278 U14 0
56 42 FM Sathvik Adiga  (IND) 2413 U14 0
65 63 FM Cieslak Patryk  (POL) 2369 U14 5 0
“B” csoport sorrend:
1 19 Gubics Peter 1985 HUN 7 ½ 46 33½
2 1 IM Szabolcsi Janos 2165 HUN 7 ½ 46 32
3 23 Hart Alexander 1974 SWE 0 51 36½
4 83 Obidjonov Oriyat 1714 UZB 0 50½ 35
5 2 Khechumyan Gagik 2160 HUN 0 49 31
6 35 IM Kahn Evarth Dr. 1930 HUN 0 48 34½
Legjobb U18:
a 10 éves Szakolczai Alex lett 6 ponttal!
Legjobb női versenyző:
Pásti Anna 6 pont
Legjobb Senior (60+) versenyző:
Brustkern Juergen (GER)
“C” csoport: 
1 6 Colombo Reymund 1718 ITA 7 1 50 39
2 15 Illes Andras 1654 HUN 7 0 47½ 36
3 33 Arka Ram Mahankali 1445 IND ½ 51½ 33½
4 14 Rogic Vuk 1656 SRB ½ 49½ 35
5 4 Dal Bianco Nicola 1728 ITA 6 0 53½ 36½
6 11 Szurkos Andras 1677 HUN 6 0 46½ 31
A “C” csoportban nem voltak külön díjak.
A legjobb női versenyző:
Kubik Anna Zsófia 6 pont

Az eredmények itt találhatók.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!