A Bakuban zajló Világkupán az elődöntő első játszmáira került sor. Négy éve már Világkupát nyert orosz Peter Szvidler sötéttel legyőzte a támadási esélyeit túlbecsülő 21 esztendős holland Anish Girit. Megszakadt Giri nagy sorozata, 33 klasszikus gondolkodási idejű partiban őrizte veretlenségét, utoljára éppen Szvidlertől Hanti-Manszijszkban szenvedett vereséget. A másik ágon az ukrán Pavel Eljanov kecsegtető esélyt szalasztott el az orosz Szergej Karjakinnal szemben, 77 lépés után egyeztek meg döntetlenben. Hétfőn ellenkező színelosztással játsszák le a második partikat, 1-1-nél rájátszás döntene.

Az elődöntő doyenje, a 39 éves orosz Peter Szvidler és a legfiatalabb, a 21 esztendős holland Anish Giri megőrizte veretlenségét a Világkupa első öt fordulójában. Szvidler 2 klasszikus partit megnyert 8 döntetlen mellett, két rapidpartiban győzött négy döntetlennel, két 10 perces játszmából egyszer tudott nyerni, a kínai Wei Yi elleni csatározását ez döntötte el az orosz nagymester javára.

Anish Giri háromszor győzött, hétszer megosztozott a ponton. A három nyeréséből egyet sajnos éppen Lékó Péter ellen ért el, a Vk-n ez volt az eddigi legjobb partija. Kétszer kellett „pótvizsgáznia”, mind a négy rapid partiját győzelemre vezette.
Korábban hétszer csatáztak, 2010-ben a francia csapatbajnokságon Szvidler legyőzte a 16 éves Girit, pár hónappal később Amszterdamban már kétszer remiztek a „Veteránok” és „Ifjú titánok” meccsen. Következő három játszmájukban pontosztozkodás született, Giri a GP-versenyen Tbilisziben először nyert, Szvidler a GP-tornán, Hanti-Manszijszkban legyőzte Girit.

1443351472

Az elődöntő első partijában Anish Giri vezethette a világos bábukat, és rutintalanságát mutatta, hogy a spanyol megnyitás rejtelmeit oly pontossággal ismerő Peter Szvidler ellen a téttel nem tudott megbirkózni, túlzott elszántsággal vetette magát a küzdelembe. Egyenlő esélyű pozícióban túlértékelte támadási lehetőségeit, gyalogáldozatait Szvidler „megköszönte”, a látszatfenyegetéseket hárítva vezetést szerzett. Giri utoljára partit éppen Szvidler ellen vesztett május 20-án, azóta 33 partit vereség nélkül játszott végig, a sorozat most megszakadt.

A másik ágon orosz-ukrán párharcra kerül sor, Szergej Karjakin és Pavel Eljanov 2004-ben még együtt lettek ukrán színekben olimpiai bajnokok, Karjakin 2010-től az orosz válogatott tagja. A 25 éves Karjakin a Vk során már a második fordulóban gondokkal küszködött, az amerikai Alekszandr Oniscsuk ellen vereséggel kezdett, megcsapta a korai kieséses szele, de volt ereje javítani, „rendelésre” nyerni. A legjobb teljesítmény a kínai Yu Yangyi ellen nyújtotta a harmadik körben. Honfitársát, Dmitrij Andrejkint két gyors döntetlen után a rapid rájátszásban győzte le, az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben fordulatos csatában, a „pótvizsgán” jutott az elődöntőbe. A 10 klasszikus játszmából négyet nyert meg, egyet vesztett az öt remi mellett, a 25 perces rapidokban egyszer győzött hat döntetlennel, a 10 percesekben elemében volt, mind a négyet sikerrel vívta meg.

A Világkupán Eljanov szenzációs formában sakkozik, a kazah Rinat Jumabajevet, a török Alekxander Ipatovot és az orosz Alekszandr Griscsukot is 2-0-ra győzte le. Az orosz Dmitrij Jakovenkóval szemben két döntetlen után a „pótvizsgán” diadalmaskodott, majd a rajtlistán második Hikaru Nakamurára mért vereséget. Kitűnő teljesítményének ékes bizonyítéka, hogy a 10 klasszikus játszmájából elért 8,5(!) pontjával + 34,4 Élő-pontnál tartott, a virtuális világranglistán tizennyolc helyet javítva a tizennegyedikként kezdte az elődöntőt!

Két évvel ezelőtt Tromsőben a legjobb 32 között mérkőztek meg egymással, csatájukat két remivel kezdték, majd a rájátszásban Karjakin a második villámparti megnyerésével jutott a nyolcaddöntőbe. Tizenegy klasszikus időkontrollal játszott partijuk mérlege Karjakinnak kedvezett, 4-1-re vezetett a hat döntetlen mellett.

1443351512

Bakuban a párharc első partijában Eljanov világossal játszott, a vezérindiai védelmű partiban Karjakin meglepő hibát vétett, Eljanov jelentős előnybe került. A vezércsere helyett még jobb folytatás is rendelkezésére állt, végül gyalogelőnnyel játszhatott. Az orosz sakkozóra nehéz védekezés várt, az ukrán nagymester a végjátékot időzavarban játszotta, nyerést nem talált.

Az elődöntő eredményei:

# Név Fed Élő J1 J2 Név Fed Élő
1 Anish Giri NED 2793 0-1   Peter Szvidler RUS 2727
2 Pavel Eljanov UKR 2717 1/2   Szergej Karjakin RUS 2762

Verőci Zsuzsa