Huh, ezt a nagyarányú vereséget még meg kell emészteni. Ha annyit írok, amit Vámosi János és később a Kispál és a Borz együttes énekelt, hogy „kicsit szomorkás a hangulatom máma”, azzal nem festem le a teljes valóságot. Annál sokkal szomorúbbak vagyunk. Elment volna mellettünk a világ? A sakkozás világa? De ennyire? Házigazda, meg szupercsapat és igen jó eséllyel a második táblásuk az üzbégeknek pár hónap múlva világbajnok lesz, de akkor is… 4:0-ra kikapni… Sajnáljuk mindannyian. Nagyon csekély vigasz, hogy volt már ilyen – 1984-ben. Akkor a Szovjetunió csapata ellen szenvedtünk ugyancsak 4:0 arányú vereséget. Az akkori bulletin idevonatkozó oldala valósággal beleégett az agyamba. Egy fotó Portisch Lajosról és alatta a szöveg: „Even the great Lajos Portisch was not able to avoid the massacration.” Viszont most még tart az olimpia, még a félidőnél sem járunk, van hátra még 6 forduló, ne szomorkodjunk sokat, ne próbáljuk meg megoldani a magyar sakkozás gondjait – magyarosan – hirtelen felindulásból. Koncentráljunk a jövőre, a hátralévő mérkőzésekre és – a matematikai igazság nagyjából az – ha 4:0-ra vesztünk, vagy csak 2,5:1,5-re, ugyanazt a 0 csapatpontot írják be. Ráadásul most (és még pár fordulóig) biztosan gyengébb ellenfelet kapunk a 2024-es olimpiai bajnok Üzbegisztán csapatánál. Szóval hajrá!
Az első táblán Rapport Ricsi (2726) élesre töltött (mint mindig), a szicíliai védelem 4.Vd4-es változatát főzte ki boszorkánykonyháján. Szerintem nem is állt rosszul Abdusattorov (2762) ellen. Viszont a 17. lépésben meghúzott g2-g4 lépés végzetes hibának bizonyult, utána nem volt esély.
A második táblán Lékó Péter nagymesterünk (2676) sötéttel játszott a világbajnoki cím várományosa, Szindarov (2778) ellen. Még a lépések előtt egy megjegyzés: az üzbégek taktikai csapatösszeállítás szerint sakkoznak – a jelek szerint jól csinálják. Magyarországon többnyire a hagyományos erősorrend alapján ülnek le a csapatok. Örök vita, hogy melyikkel járunk jobban, ráadásul mindig csak utólag derül ki. Péter az angol megnyitásban stabilan állt, ám Szindarov mindig talált valami konkrétumot, valami meghökkentő, váratlant és a végén megnyerte a partit.
A harmadikon Gledura Benjámin (2620) nagymester világossal játszott egy nimzoindiai védelem ellen bevállalta a dupla c3-c4-gyalogokat, kockáztatott. Ha jól tippelem, ezúttal (is) Bendzsi lett volna nyerő ember, fehér, jól is megy neki, hátha nyer. Yakubboev (2685) ezt máshogy gondolta és finom stratégiával egyszerűen túljátszotta a magyar versenyzőt. Bendzsi a 35. lépésében adta fel a partit.
A negyedik táblán Dudin Gleb (2560) Vokhidov Shamsiddin (2654) ellen sötéttel játszott, és az olasz megnyitásban a kiegyenlítés közelébe került. Az üzbég játékos azonban mindig kitalált valamit és a bástyavégjátékot is nagyon pontosan játszotta. Kicsit a 2. fordulóbeli Gledura–Valderrama partira emlékeztetett a finálé, sötét f5-gyalogja most is elesett és vele együtt a parti is.
Sok lelki erőt, megújuló pszichológiai energiákat kívánok a fiúknak és kapitányuknak. Van még remény jó helyezésre!
A lányok a brazil csapat ellen játszottak – és ahogy egy Kohn-vicc poénja is mondja: „micsoda különbség”.
Az első táblán Gaál Zsóka (2357) nem lepte meg ellenfelét, hanem 1. Hf3-mal és 2. g3-mal játszott. A brazil lány – Dias Clara (2022) leütötte Zsóka e4-gyalogját, ami után világos fergeteges játékhoz jutott. Zsóka szépen játszott és úgy szaggatta szét ellenfele állását, mint pitbull a nagymamát (elnézést, jobb hasonlat nem jutott eszembe).
A második táblán Papp Petra (2283) kitűnően választotta meg a megnyitást. „Ha rövid a kardod (c6), toldd meg egy lépéssel (c7–c5)!” – gondolta a magyar lány és a szicíliai védelem Najdorf-változatát játszotta. A gyönyörűen vezetett partiban teljesen nyerésre állt Terao Juliana (2200) ellen. Két megjegyzés – már a brazil „csajok” is taktikai felállást alkalmazzák? A másik – hogy még véletlenül sem Terbe Julianna játszott a braziloknál. Na, de mi lett a partival? Petra a végére elbizonytalanodhatott és belement a lépésismétlésbe.
A harmadik táblán Nomin-Erdene Davaadamberel világossal a ravasz 7. Ha3-at lépte a Szvesnyikov ellen. Utána gyönyörű stratégiai partiban hozta ki a nyert állást, amit szépen nyert meg taktikai módon, egyetlen pillanatban viszont a brazil ellenfél – Alboredo Julia – sokkal jobban is védekezhetett volna.

A negyedik táblán – kétszer is megnéztem, hogy tényleg így jött-e – Karácsonyi Kata (2137) is a Szvesnyikov-változatot játszotta, ellenfele Librelato Kathie (2130) volt. A 7. Hd5-ös, inkább stratégiai jellegű változat jött ki, ám a lányok azért megvadították a játékot. Kata tisztet nyert, amit az ellenfél visszanyert, később az izgalmas és szeszélyes parti lépésismétléses döntetlennel zárult.
Hajrá, lányok, túltettétek magatokat a Kína elleni vereségen. Még – itt is – bármi lehet, jó játékot kívánok!
Horváth József, nemzetközi nagymester
6. forduló – Magyar csapatok párosítása
Nyílt csapatverseny – Románia–Magyarország
Időpont: 2026. szeptember 21., 15:00
| Románia (ROU) | Tábla | Magyarország (HUN) | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Csapatkapitány: Ivan Sokolov | 8. | Csapatkapitány: Csaba Balogh | ||||
| Cím | Játékos | Élő | Tábla | Cím | Játékos | Élő |
| GM | Deac, Bogdan-Daniel | 2644 | 8.1 | GM | Rapport, Richard | 2726 |
| GM | Lupulescu, Constantin | 2569 | 8.2 | GM | Leko, Peter | 2676 |
| GM | Gavrilescu, David | 2527 | 8.3 | GM | Gledura, Benjamin | 2620 |
| IM | Magold, Filip | 2494 | 8.4 | GM | Banusz, Tamas | 2587 |
Női csapatverseny – Fehéroroszország–Magyarország
Időpont: 2026. szeptember 21., 15:00
| Fehéroroszország (BLR) | Tábla | Magyarország (HUN) | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Csapatkapitány: Jurij Tihonov | 14. | Csapatkapitány: Miklos Galyas | ||||
| Cím | Játékos | Élő | Tábla | Cím | Játékos | Élő |
| WIM | Tarasenka, Aliaksandra | 2228 | 14.1 | IM | Gaal, Zsoka | 2357 |
| WFM | Poliakova, Varvara | 2233 | 14.2 | IM | Lazarne Vajda, Szidonia | 2289 |
| FM | Abramkina, Veranika | 2254 | 14.3 | WGM | Papp, Petra | 2283 |
| WFM | Liavonava, Yuliya | 2116 | 14.4 | IM | Nomin-Erdene, Davaademberel | 2315 |