Szeptember 9-én a TF-en rendezik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Sakk Szövetség közös eseményét, a „Sakk- és sporttudomány” elnevezésű konferenciát.

Alighogy elkezdődik a 2024/2025-ös tanév, máris nagyszabású esemény helyszíne lesz a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. Szeptember 9-én tartják ugyanis a TF és a Magyar Sakk Szövetség közös eseményét, a „Sakk- és sporttudomány” című konferenciát, amely a Budapesten szeptember 10. és 23. között esedékes 45. nyílt és 30. női sakkolimpia kísérőrendezvénye.

Az angol és magyar nyelvű eseményt prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora nyitja meg, majd dr. Polyánszky Zoltán, a honi szövetség elnöke, a 2024-es budapesti sakkolimpiát szervező bizottság döntéshozó testületének vezetője mond beszédet. Szintén a délelőtti szekcióban kap helyet a háromszoros szlovák bajnok sakknagymester, Ján Markos előadása a profi sakkozók világáról.

Rövid szünet után prof. dr. Markus Raab, a Kölni Sportegyetem Teljesítménypszichológiai Tanszékének igazgatója tart előadást „Mikor bízhatnak a sakkozók a megérzéseikben? A sakkozók döntéshozatalának személyes, szituációs és feladattani jellemzőit vizsgáló kutatási program” címmel. Szintén érdekesnek ígérkezik prof. dr. Mérő László matematikus és pszichológus „Játéktervezés – mitől lesz jó egy játék?” című előadása is.

Délután már a játék és a gyakorlat is megjelenik a programban: az érdeklődők Sármási Péterrel, a budapesti sakkszövetség elnökségi tagjával, a TFSE sakkszakosztályának vezetőjével és Ján Markossal vívhatnak szimultánmérkőzést az egyetem aulájában.

A konferencia zárásaként újra Markus Raab lép a hallgatóság elé: ezúttal PhD-hallgatóknak tart workshopot a Róma teremben „Élsportolók számára fejlesztett sportpszichológiai és egyéni diagnosztikai és képzési eszközök” címmel.

A részletes program ide kattintva érhető el.

Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Róma-terem és aula
Időpont: 
2024. szeptember 9., 10.00-15.30

Jelentkezés a Chess and Sport Science Conference-re