A bakui sakkolimpia nyolcadik fordulójában férficsapatunk remek sikerként 2,5-1,5-re legyőzte a címvédő kínai együttest. A találkozó két döntetlennel indult, Berkes Ferenc és Gledura Benjámin és világossal remizett, majd Almási Zoltán kihasználva Li Chao hibáját vezetéshez juttatta válogatottunkat. Az éltáblán Rapport Richárd partija is döntetlennel ért véget. Női csapatunk az ukránokkal vívott nagy csatát. Hoang Thanh Trang gyors remije után Lázárné Vajda Szidónia az exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk elleni szenzációs győzelmével jutott vezetéshez együttesünk, Papp Petra nagy csatában szerzett fél pontot, Gara Tícia hátrányos végjátékát nem tudta megmenteni, 2-2 lett a meccs. Kétfrontos orosz-amerikai csatározás is zajlott, a férfiak mérkőzésén 2-2 született, a nőknél nagy meglepetésre az amerikaiak nyertek 2,5-1,5-re. A kilencedik játéknapon férficsapatunk Grúziával, női együttesünk Bulgáriával mérkőzik meg. Rendkívüli izgalmak várhatóak a 11 fordulós viadal hajrájában.

1473510665

Hihetetlen érdeklődés előzte meg a mai forduló, de nyugodtan írhatom, hogy az olimpia legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, az orosz-amerikai csúcsderbit. Kamerák és fényképezőgépek kereszttűzében a nagymesterek nem éppen könnyű körülmények között tették meg a megnyitások első lépéseit. Tizenöt perc engedélyezett fotózás után elcsitultak a kedélyek, megkezdődhetett a küzdelem.

1473531222

Kissé távol a világ zajától, a tízedik táblán játszott válogatottunk a címvédő kínai csapattal. Némi meglepetésre sakkozóink a két világos táblán fejezték be elsőként partijaikat, Berkes Ferenc és Gledura Benjámin. Válogatottunk újonca, a 17 éves Benji a kínai sakkozás nag ígéretével, a 17 esztendős Wei Yi-vel osztozott meg a ponton. A Minősítő Bizottság már elfogadta Benjámin nagymesteri címének előterjesztését, a Kongresszus jóváhagyása már csak formalitás.

A Crystal Hallból a szállodánk felé buszozva azon viccelődtünk, hogy milyen jó taktikai húzás volt a két világos remi, hiszen Almási Zoltán sötéttel elért nyerésével vezetéshez juttatta csapatunkat. Li Chao a kritikus állásban elkerülve az örökös sakkot rossz mezőre lépett királyával, többé nem volt védelme. Az éltáblán Rapport Richárd remizett Ding Lirennel, megszületett az oly értékes csapatgyőzelem. Az oly szoros élmezőnyre jellemzően válogatottunk „csak” kilenc helyet lépett előre, nem kevesebb, mint tizenegy csapatnak van 12 meccspontja, drukkolhatunk korábbi ellenfeleinknek is, hogy jó eredményekkel javítsák az ún. olimpiai Berger-Sonneborn pontszámunknak.

51505d8251abe66dceb5cc349272d2a7

De mi is történt az egyes asztalon. Szergej Karjakin kedvező állását nem tudta győzelemig fokozni, remizett Fabiano Caruanával. Pontosztozkodás született Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik játszmájában is, s közben a hetes nyerősorozatot elért Jan Nepomnjacsij pozícióját egyre nagyobb aggódással figyelték társai, Wesley So megadásra kényszerítette ellenfelét. Alekszandr Griscsuknak sikerült egyenlítenie, Ray Robson még kevésbé bírta a nagy rangadó feszültségét.

Az amerikai csapat megőrizte egypontos előnyét az oroszok előtt, de India és Ukrajna győzni tudott, hármas holtverseny az élen, Caruanáék vezetnek jobb Berger-Sonneborn pontszámukkal. Megingást követően javítottak az azeriek, míg a norvégok hatodik helye kolosszális meglepetés, sokat jelent, hogy az éltáblán a világbajnok Magnus Carlsen játszik! Nem panaszkodhatnak a párosításukra sem, ilyen a svájci rendszer! Három forduló tömény izgalom, feszültség vár az érmekért , az előkelő helyezésért küzdő csapatokra, a mentális felkészültség lesz a döntő.

 

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

 

T. R. Csapat Pont MP Res. : Res. MP Pont Team R.
1 1 Oroszország 22 12 2 : 2 13 21½ Egyesült Államok 2
2 20 Grúzia 20 12 1 : 3 12 19 Ukrajna 5
3 6 Anglia 18½ 12 : 12 19½ India 9
4 4 Azerbajdzsán 1 20½ 11 : 12 18½ Lettország 21
5 36 Olaszország 18½ 11 2 : 2 11 20 Irán 46
6 27 Görögország 17½ 11 2 : 2 11 19½ Szlovénia 29
7 12 Norvégia 17 11 3 : 1 11 18½ Peru 34
8 25 Kanada 20½ 10 2 : 2 10 18½ Vietnam 32
9 11 Hollandia 19 10 : 10 18 Kuba 15
10 3 Kína 18½ 10 : 10 20½ Magyarország 10
11 17 Csehország 17 10 : 10 19½ Lengyelország 7
12 47 Chile 20 10 3 : 1 10 18½ Szingapúr 59
13 19 Törökország 20 9 : 10 17 Románia 30
14 54 Finnország 17 9 1 : 3 9 19 Azerbajdzsán 2 28

 

Kína – Magyarország  1,5 – 2,5

Ding Liren (2753) – Rapport Richárd (2752)  döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 71)

Berkes Ferenc (2640) – Yu Yangyi (2725)  döntetlen (Vezércsel, 30)

Li Chao (2746) – Almási Zoltán (2684)  0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 33)

Gledura Benjámin (2585) – Wei Yi (2717)  döntetlen (Grünfeld védelem, 26)

 

Oroszország – Egyesült Államok  2 – 2

Szergej Karjakin (2769) – Fabiano Caruana (2808)  döntetlen

Vlagyimir Kramnyik (2808) – Hikaru Nakamura (2789)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2740) – Wesley So (2782)  0 – 1

Alekszandr Griscsuk (2754) – Ray Robson (2674)  1 – 0

 

Az élcsoport állása:

 

H. R. Csapat Ford.   +    =    –   TB1   TB2   TB3   TB4 
1 2 Egyesült Államok 8 6 2 0 14 222,0 23,5 81,00
2 9 India 8 7 0 1 14 196,0 22,0 80,00
3 5 Ukrajna 8 7 0 1 14 196,0 22,0 78,00
4 1 Oroszország 8 6 1 1 13 215,0 24,0 78,00
5 4 Azerbajdzsán 1 8 6 1 1 13 201,5 23,0 78,00
6 12 Norvégia 8 6 1 1 13 168,0 20,0 69,00
7 6 Anglia 8 6 0 2 12 189,5 20,0 79,00
8 21 Lettország 8 6 0 2 12 188,0 20,0 80,00
9 11 Hollandia 8 6 0 2 12 187,0 21,5 78,00
10 10 Magyarország 8 6 0 2 12 184,5 23,0 72,00
11 46 Irán 8 5 2 1 12 183,5 22,0 74,00
12 17 Csehország 8 5 2 1 12 182,5 19,5 82,00
13 20 Grúzia 8 5 2 1 12 181,5 21,0 76,00
14 27 Görögország 8 4 4 0 12 178,0 19,5 78,00
15 29 Szlovénia 8 5 2 1 12 168,5 21,5 71,00
16 47 Chile 8 6 0 2 12 154,5 23,0 63,00
17 36 Olaszország 8 5 2 1 12 150,0 20,5 66,00

 

Az élcsoportban a 9. forduló párostása:

T. R. Csapat Pont MP : MP Pont Team R.
1 5 Ukrajna 22 14 : 14 22 India 9
2 2 Egyesült Államok 23½ 14 : 13 20 Norvégia 12
3 46 Irán 22 12 : 12 20 Anglia 6
4 4 Azerbajdzsán 1 23 13 : 13 24 Oroszország 1
5 21 Lettország 20 12 : 12 21½ Szlovénia 29
6 11 Hollandia 21½ 12 : 12 19½ Csehország 17
7 10 Magyarország 23 12 : 12 21 Grúzia 20
8 36 Olaszország 20½ 12 : 12 23 Chile 47
9 27 Görögország 19½ 12 : 11 22½ Törökország 19

 

Női sakkolimpia

dscn1513

Válogatottunk a két évvel ezelőtti olimpián bronzérmes, de a korábbi világversenyeken is számos érmet szerzett ukrán együttessel vette fel a küzdelmet. Biztató volt, hogy ellenfeleink az előző két fordulóban meginogtak, először elpuskázták az oroszok elleni nyerőesélyüket, majd kikaptak Kínától. A találkozó az éltáblán született gyors döntetlennel kezdődött meg, Hoang Thanh Trang és Anna Muzicsuk gyors lépésismétléses remivel végzett.
A második táblán minden várakozásunkat meghaladva alakultak az események. Vajda Szidónia a királyindiai védelemmel alaposan meglepte az exvilágbajnoknő Marija Muzicsukot, aki elkerülte a fővarit, de vesztére tette. Szidónia azonnal a világos király ellen indított akciót, minőséget nyert, anyagi előnyét magabiztos játékkal érvényesítette.
Papp Petra és Natalija Zsukova spanyol megnyitású partija nehéz küzdelmet hozott. Petra értékes döntetlent harcolt ki a tavalyi Európa-bajnokkal szemben. Sajnos Gara Tícia hátrányos végjátékát nem tudta megmenteni, a középjátékban hibázott. Joggal örülhetünk a 2-2-nek, egy kicsit bánkódhatunk is, mert Szidónia remek győzelme után felcsillant a mérkőzés megnyerésének reménye is.

1473513153
A játéknap óriási meglepetéseként az amerikai csapat legyőzte a címvédő, háromszoros olimpiai bajnok orosz együttest. A kínai válogatott érvényesítette a papírformát. Változatlanul menetelnek a lengyelek, meglepő az izraeli együttes eredményessége.

Az élcsoportban a 8. forduló eredményei:

T. R. Csapat Pont MP Res. : Res. MP Pont Team R.
1 3 Oroszország 21 12 : 12 19 Egyesült Államok 6
2 7 Lengyelország 22 11 : 12 17½ Hollandia 21
3 8 Magyarország 19 11 2 : 2 11 20 Ukrajna 2
4 1 Kína 20 12 : ½ 12 18½ Azerbajdzsán 1 16
5 52 Türkmenisztán 19½ 11 : 11 18½ Izrael 18
6 11 Románia 18½ 10 1 : 3 10 17½ Vietnam 19
7 10 Németország 18 10 2 : 2 10 20 Mongólia 15
8 22 Üzbegisztán 17½ 10 : 10 18½ India 5
9 9 Bulgária 19 10 : 10 18 Ecuador 45
10 4 Grúzia 20 9 3 : 1 10 17½ Argentína 26

 

 

Magyarország – Ukrajna  2 – 2

Hoang Thanh Trang (2467) – Anna Muzicsuk (2550)  döntetlen (Grünfeld védelem, 18)

Marija Muzicsuk (2539) – Lázárné Vajda Szidónia (2372)  0 – 1 (Királyindiai védelem, 43)

Papp Petra (2336) – Natalija Zsukova (2475)  döntetlen (Spanyol megnyitás, 77)

Inna Gaponenko (2416) – Gara Tícia (2379)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 72)

 

Oroszország – Egyesült Államok  1,5 – 2,5

Alekszandra Kosztenjuk (2538) – Irina Krush (2444) 0 – 1

Valentyina Gunyina (2520) – Nazi Paikidze (2366) 1 – 0

Natalija Pogonyina (2484) – Anna Zatonskih (2449)  döntetlen

Olga Girja (2452) – Katerina Nemcova (2365) 0 – 1

 

Az élcsoport állása:

 

H. R Csapat Ford.   +    =    –   TB1   TB2   TB3   TB4 
1 1 Kína 8 6 2 0 14 206,0 23,5 75,00
2 6 Egyesült Államok 8 7 0 1 14 187,5 21,5 71,00
3 7 Lengyelország 8 6 1 1 13 212,0 24,5 74,00
4 18 Izrael 8 6 1 1 13 168,0 21,0 70,00
5 2 Ukrajna 8 5 2 1 12 210,5 22,0 84,00
6 3 Oroszország 8 5 2 1 12 207,0 22,5 80,00
7 5 India 8 5 2 1 12 186,5 21,0 78,00
8 8 Magyarország 8 5 2 1 12 178,0 21,0 70,00
9 9 Bulgária 8 5 2 1 12 170,0 21,5 63,00
10 16 Azerbajdzsán 1 8 5 2 1 12 169,5 19,0 81,00
11 19 Vietnam 8 5 2 1 12 169,0 20,5 75,00
12 21 Hollandia 8 6 0 2 12 164,0 19,0 72,00
13 4 Grúzia 8 5 1 2 11 194,5 23,0 74,00
14 10 Németország 8 4 3 1 11 167,0 20,0 74,00

 

Az élcsoportban a 9. forduló párosítása:

 

T. R. Csapat Pont MP : MP Pont Csapat R.
1 6 Egyesült Államok 21½ 14 : 14 23½ Kína 1
2 18 Izrael 21 13 : 13 24½ Lengyelország 7
3 19 Vietnam 20½ 12 : 12 22½ Oroszország 3
4 2 Ukrajna 22 12 : 12 19 Azerbajdzsán 1 16
5 5 India 21 12 : 12 19 Hollandia 21
6 8 Magyarország 21 12 : 12 21½ Bulgária 9
7 4 Grúzia 23 11 : 11 21 Türkmenisztán 52
8 27 Szerbia 21 11 : 11 20 Németország 10
9 15 Mongólia 22 11 : 11 21 Fülöp-szigetek 46
10 23 Franciaország 21½ 11 : 11 20½ Azerbajdzsán 2 28

 

Verőci Zsuzsa