2017. január 24. és február 3. között 15-ik alkalommal rendezték meg Gibraltári Sakkfesztivált. A mestercsoportban a svájci rendszerű 10 fordulós lebonyolítás végén pontegyenlőség miatt idén is rájátszás döntötte el az első hely sorsát. Az elmúlt években a gibraltári verseny mezőnye egyre erősödött, és egyúttal a női versenyzők jelenléte is élénkebbé vált. Mára egyértelműen ezen a nyílt versenyen a „legvegyesebbek” az arányok, idén a 150 fős, „élmezőnynek” tekinthető körben 30 női versenyző vett részt. A sakkozás abszolút élvonalából jelen volt Caruana, Nakamura és Vachier-Lagrave, de a mezőnyt erősítette számos további nagy név is, úgy mint Adams, Gelfand, Svidler és Topalov, vagy éppen a – Nakamurához hasonlóan – háromszoros gibraltári bajnok Nigel Short.

A hölgyek között képviseltette magát többek közt a világbajnoknő Hou Yifan, világranglista második helyezett honfitársnője Ju Wenjun, a Muzychuk-nővérek, a korábbi bolgár világbajnoknő Stefanova, az új iráni reménység Khademalsharieh, de szép számmal voltak jelen grúz sakkozónők is. A magyar „delegáció” hét főt számlált, Gledura Benjámin nagymester mellett Gara Tícia, Papp Petra és Vajda Szidónia képviselte a hölgyeket, míg Kántor Gergely, Kozák Ádám és Szabó Bence a magyar férfi sakkozást.

Nakamura negyedszer

A verseny nem a papírforma szerint indult, a „nagyok” nem tudták megnyerni, minden partijukat, így a negyedik forduló után az ACP-elnök Emil Sutovsky és a női világranglista második helyezettje, Ju Wenjun voltak csak 100%-osak. Nakamura az ötödik fordulótól csatlakozott az élbolyhoz, a továbbiakban Vachier-Lagrave és David Anton Guijarro társaságában voltak az élen, de a kilencedik forduló végén egyedül a spanyol vezetett. A döntés az utolsó fordulóra maradt, ahol David nem bírt Adamsszel, Maxime-nak sötéttel kellett volna legyőznie Gelfandot, míg Nakamura – szerencsésebb sorsolásával élve – behúzta a győzelmet a francia Edouard Romain ellen. A szintén fél ponttal lemaradó Yu Yangyi is nyerni tudott: honfitársnőjét, Ju Wenjunt késztette megadásra. Wenjun még az utolsó forduló párosítása előtt azt nyilatkozta, erősebb ellenféllel kerülhet csak össze és sötéttel fog játszani, így célja a döntetlen. Nem tartotta be a régi szabályt, miszerint ha döntetlent akarsz elérni, játssz nyerésre!

Hikaru Nakamura és örök társa, a Red Bull

A záró forduló után hármas holtverseny alakult ki, amelyet mini-meccsek döntöttek el. Nakamura rutinja érvényesült mind Yu Yangyi, mind Anton Guijarro ellen, és negyedszer (2008, 2015, 2016, 2017) hódította el a gibraltári trófeát. Nigel Short, aki eddig hozzá hasonlóan háromszoros győztes volt kapaszkodott, még Caruanát is megverte egy egykapus partiban, de az utolsó előtti fordulóban Romaintől elszenvedett vereségével elúsztak reményei. Küzdőszellemét dicséri, hogy az utolsó fordulóban a kiemelkedő formában játszó Nitzan Steinberget a Najdorf egy éles varijában győzte le.

Nakamura tőle szokatlan szerénységgel nyilatkozott negyedik győzelméről, a tavalyi tornát nehezebbnek találta, és kiemelte, hogy tavaly ezt az egy versenyt nyerte csak meg egész évben, így gibraltári sikereit nem szeretné túlértékelni. Hozzátette: Anton Guijarro objektíve jobb sakkot játszott a versenyen, „neki kellett volna drukkolniuk, én már itt túl sokszor nyertem”. Iturrizaga és sajnos Gledura ellen is igen könnyen nyert, a rájátszásban sem került egy pillanatra sem veszélybe, játéka az egész verseny során inkább eredményes volt, mint tetszetős.

Topalov és a többiek

A sakkozás élvonalába számító játékosok közül Vachier-Lagrave stabil, de száraz parikat játszott, Caruana és Svidler formán kívül volt, Topalov viszont a rosszul sikerült 2016-os év után magára talált. Az első fordulóban Thomas Paehtz ellen 16 lépésben nyert (ellenfele a Horwitz-védelemben azonnal vesztőt húzott a 14. lépésben), Kántor Gergőt és Gledura Benjámint sötéttel a szláv védelemben győzte le, és gyalogelőnyös középjátékban ért el nyerő állást Sutovsky és Howell ellen is. Legemlékezetesebb partiját azonban a moldáv Deac-Bogdan ellen játszotta, amellyel el is nyerte a legszebb játszmáért járó 1000 fontos díjat. A bonyodalmakban gazdag összecsapásairól híres exvilágbajnok a parti után annyit mondott: „Túl öreg vagyok már az ilyen állásokhoz”. Állítása szerint épp azért választotta a katalán megnyitást, hogy elkerülje a felfordulást, ellenfele azonban a sánc előtti centrumnyitás tervét választotta, majd 12.dxe5 lépésével maga Topalov terelte zavaros vizekre az ütközetet. Az alábbi ábrán Deac-Bogdan következik lépésre sötéttel, és itt már látható a c3-gyengeség, illetve az erős d3-huszár is. A b1-en álló bástya nem üthető, mert 19.Fc6 sakkra a király nem léphet sötét mezőre 20.Fa3+ felfedett vezérvesztés miatt. (A vezérvesztés ugyan elkerülhető 18…Vxb1 19.Fc6+ Bd7 20.Fxd7+ Kxd7 21.Vg4+ Kc6-tal, de arra 22.Vxc4 szétveri a berendezést.)

A moldáviai nagymester itt még mérsékeltebb irányba terelhette volna a játszmát 18…Vc5-tel, de az egyszerre három nehéztisztet támadó Hxc3 lépést kevés vérbeli sakkozó hagyja ki. Nehéz elhinni, hogy utána még minőséget sem nyerhet. Következett 18…Hxc3 19.Vf3 19…Vxe5 20.Vc6+ Kf8 (amely helyett jobb lett volna Bd7). A következő ábrán látszik, hogy erre a 21.Fb2 kötés igen kellemetlen.

Látszólag kimenekül belőle a partiban is megjátszott 21…He2+ 22.Kg2 c3-mal, de erre tempóra jött 23.Fa3+, rávilágítva a Kf8 lépés gyengeségére. 23…Kg8 után Topalov multifunkciós 24.Ve4!! lépése megpecsételte a parti sorsát:

Ebben az állásban (amelyet Veselin le sem tagadhatna) sötét mindenképp tisztet veszít vagy mattot kap az alapsori gyengeség miatt. Deac-Bogdan 24…c2-vel próbálkozott, de Topalov 25.Bxd3 lépése után hiába viszi be a gyalogot, a bolgár nagymesternek minden változatban tisztfórja marad.

Topalov a verseny megnyeréséért is harcba szállhatott volna, de a hiperstabilan játszó Anton Guijarró ellen a 9. fordulóban türelmetlen volt manőverezni, majd a hátrányos végjátékot nem vállalta, a 42. lépésben bedobta a törölközőt.

Kiváló színvonalon játszott Gelfand, Sutovsky és Adams is, utóbbinak két egymást követő fordulóban kellett megmérkőznie a női világranglista első két helyezettjével, nagyszerű pozíciós játéka mindkét partiban érvényesült, Yifan és Wenjun ezúttal alulmaradtak.

Nők a fronton

A legeredményesebb női versenyzőnek járó díjat a kínai Ju Wenjun vehette át. Kimagasló teljesítményét jól mutatja, hogy még utolsó fordulóbeli vereségével is fél pontot vert a női mezőny többi tagjára! A 38. helyről rajtolt és 11. lett, a megszerzett 21 ÉLŐ-ponttal átlépte a 2600-as határt, ötödik nőként a sakktörténelemben. Shankland és Maze elleni győzelmei mellett kiemelést érdemel, hogy a világbajnoknő Hou Yifanra is vereséget mért – sötéttel. A kritikus állást mutatja az alábbi ábra, ahol Hou időzavarban következett lépésre és vesztőt húzott.

Hou 32.Vd5 lépése után következett 32…d3! 33.Vxd3 Hb4! 34.Ve4 Vg1+ 35.Ve1 Vg2, amire sötét mattal fenyeget c2-n. Ha világos a bástyát húzza közbe, akkor Vd5, ha a vezért, akkor Vh1+, majd Vb7 a folytatás, mindenképp nagyon erős támadással (helyette a világbajnoknő 36.Ve4-gyel gyakorlatilag mattba lépett). Tanulságos azonban, hogy Yifan az elhibázott 32. lépés helyett csak a mesebeli 32.f6-tal tudta volna tartani a döntetlent. Erre Wenjun ki kell hogy kényszerítse az örökös sakkot 32…Vb2 33.Kd1 Vb1+ 34.Ke2 Vxc2+ 35.Kf3 Vf5+ után, ellenkező esetben világos h8-on bástyát áldoz és mattot ad. Az alábbi ábrán látszik példaképp, mi történne, ha sötét 32.f6-ra lépné d3-at:

Világos következő lépése 33.Bh8+!!, amit nem lehet leütni, mert arra 34.Vf8+, majd 35.Vg7 matt következik. Marad 33…Kg6 34.fxg7+ Kf5 35.Vd5+, amely után 35…Kg4-re g8B+, majd Vh1 mattol, 35…Kf6-ra g8H+, majd Vxh5 és Vh6, míg 35…Kg6-ra Vg6# végez.

 

Ju Wenjun

 

Bár honfitársnőjétől kikapott, a világbajnoknő Hou Yifan nevéhez fűződik a torna talán legszebb játszmája. A francia Borya Ider ellen a 16. lépésben vezért áldozott, mindössze két könnyűtisztért. A játszmát érdemes közelebbről végigkövetni.

Ider, Borya (2463) – Hou, Yifan (2651)

1. d4 Hf6 2. Hf3 b6 3. Ff4 Fb7

London-szisztéma a Vezérindiai védelemmel szemben

4. e3 g6

Yifan itt eltér a klasszikus vezérindiaitól és dupla fianchettót épít ki.

5. h3 Fg7 6. Fe2 d6 7. c4 Hbd7 8. Hc3 O-O 9. O-O e6 10. Vc2 Hh5 11. Fh2 f5 12. d5 e5

Elkötelező lépés, az e6 mező gyenge ponttá vált. [12…exd5] és [12…Hc5] is játszható volt, utóbbira nincs [13.b4], mert arra Hxg4 domináns.)

13. g4 fxg4 14. hxg4 Hhf6 15.Hg5 Hxd5?!

Erős offer. Ha világos leüti a lovat, sötétnek azonnali támadása keletkezik a g-vonalon és a nagyátlón, Világosnak a tisztnyerés és He6 között kell választania, utóbbi esetre már tervben volt a vezéráldozat. Normális mederben tartja a játszmát [15…Hc5] és [Hxg4] is.

16. He6 Hxc3!! 

(A parti után a világbajnoknőt megkérdezték, hogy jutott eszében a 16. lépésben leadni a vezérét két könnyűtisztért. Annyit válaszolt, hogy szerinte abban a helyzetben szerinte sötétnek ez a legjobb lépése.)

17. Hxd8 Hxe2+ 18. Vxe2 Ff3! 19. Vd3 Hc5 20. Va3 Bfxd8 21.e4 Bf8 22. Bae1 Fh6!

Mértéktartóan ragadozó lépés. Az e4-gyalogot vétek lenne kivenni, világos azonnal minőséget áldozna, és megszüntetné az egész pozíciós vezéráldozati eszme lelkét adó f3-futót. Épp ezért a megelőző 22.Bae1 lépés is felesleges volt, csak még jobban beszorította a királyt. Yifan pedig újabb tiszteket kapcsol be a király elleni támadásba, a futár lépését lódobogás kíséri…

23. b4 He6 24. c5 Hd4 25. Vd3 b5 26. Fg3 Fg5 27. a4 a6 28.Va3 Fxg4 29. Bd1?

Jobb lett volna kiütni a d6-gyalogot. Sötét így is-úgy is minőséget nyer, legalább veszítsen érte néhány tempót! Ráadásul a kínaiak a sakkban nem annyira anyagiasak, Hou le sem üti a bástyát.

29…Hf3+ 30. Kg2 dxc5 31. bxc5 h5 32. Va2+ Kh7 33. Vd5 Bae8 34.Vc6 Be7 35.Bd3

Világos utolsó két lépése már a tehetetlenség jele. Sötét támadása feltartóztathatatlan.

35…h4 36.Fh2 bxa4 37.Vxa4 Kh6?

Emberi dolog tisztába tenni a vezérszárnyat és profilaktikusan kilépni sakkokból, de [36…Hxh2 37.Kxh2 Fe2] azonnal domináns lett volna. A kezdeményezés így is sötétnél marad.

38. Va3 Bef7 39. Vb2 Be7 40. c6 a5 41. Bb3 Kg7 42. Bb5??

Világos elveszett. Nem számolta végig ellenfele támadását, hanem feladta a harmadik sort, ahol a bástyája védekezett. 42.Ba1 tartja az állást.

42…h3+ 43. Kh1 Hxh2

(Világos lép, de a h2-huszár nem üthető, mert arra háromlépéses matt van. Világos egyetlen esélye a vezérszárnyi tisztek aktivizálása.)

44. Bxe5! Ff3+ 45. Kg1 Hxf1

Elképesztő hidegvér. Bástyaáldozat és a kettős sakk vállalása vezérhátrányban. A varit a megelőző Ff3 lépésnél számolta végig, 7 perc alatt. A világbajnoknő már itt látja, hogy királya a g4 mezőn minden esetben biztonságban lesz.

46. Bxe7+ Kh6 47. Vg7+ Kh5 48. Vh7+ Kg4 49. Be8 Bxe8 50. Vd7+ Kh4 51. Kxf1 Bd8 52. Vh7+ Kg4 és a sakkok elfogytak. Nem jut semmire [51.Vh7+] sem, mert utána [51…Fh5 52.Kxh1 Bb8] jön és küszöbön áll az alapsori matt.

Hou Yifan újabb bejegyzést tett a sakk történelemkönyvébe, és alighanem néhány jövőbeli tankönyvbe is. Utolsó fordulóbeli szereplésével azonban nem került a díjazottak közé. A 7 pontos Ju Wenjun mögött holtversenyben végzett 6,5 ponttal öt női játékos: a Gibraltáron 2006 és 2008 között holtversenyben legjobb női sakkozó Stefanova, a tavalyi női rapid és blitzvilágbajnok Anna Muzychuk, az ukrán színekből lett orosz olimpiai bajnoknő Kateryna Lagno, az oroszból lett amerikai Anna Zatonskih és a tavaly decemberi londoni nyílt rapidverseny meglepetésszerű győztese, Valentyina Gunyina.

Magyar szereplés – vegyes eredmények

Tavaly Gledura Benjámin a gibraltári verseny egyik sztárja lett, miután legyőzte a volt világbajnok Anandot. 48.Ka8 lépését feljegyezte a sakktörténelem. Idén nagy skalpot nem gyűjtött, Nakamura és Topalov ellen sem sikerült pontot szereznie, összességében azonban nevezési rangsor szerinti helyének megfelelően zárta a tornát. Példa értékű volt az amerikai Justin Sarkar elleni játszmája, ahol a Grünfeld centrumképző változatában a 12. lépéséig ismert változat mentén haladtak, de itt Benjámin a szokatlanabb 12…Hd7-et lépte He4 vagy Hg4 helyett. A következő lépésben minőséget áldozott egy gyalogért, majd elhitette ellenfelével, hogy annak veszélyes királyszárnyi támadása van. Míg az amerikai a hamvába holt haditervét szőtte, ő kidolgozott a vezérszárnyon egy szabadgyalogot, ellenfele támadását vezéráldozattal hárította, majd szabadgyalogját győzelemre váltotta.

Gledura 6,5 pontot szerzett, mögötte végzett Kántor Gergely 6, majd Gara Tícia 5,5 ponttal, a többiek 5 pontot szereztek. Az elért pontszámok ugyanakkor nem tükrözik hűen a teljesítményt, s főleg nem a játékosok önmagukhoz mért eredményeit. Az alábbi táblázat az ellenfelek ÉLŐ-átlagát, az induláskori/érkezéskori sorszámot és a nyert/vesztett ÉLŐ-pontok számát is mutatja, amelyek alapján reálisabb kép alkotható sakkozóink szerepléséről.

Név ÉLŐ

 

Eredeti rangsor Elért helyezés Elért pontszám Ellenfelek ÉLŐ-átlaga ÉLŐ változás
Gledura Benjámin 2589 36 37 6,5 2455 –0,7
Kántor Gergely 2448 84 56 6,0 2431 +9,0
Szabó Bence 2378 112 130 5,0 2270 –10,1
Gara Tícia 2378 113 104 5,5 2266 –11,2
Kozák Ádám 2376 114 112 5,0 2418 +18,6
Vajda Szidónia 2364 122 135 5,0 2243 –11,9
Papp Petra 2352 126 113 5,0 2417 +16,6

Kozák Ádám megérdemelten szerezte a legtöbb ÉLŐ-pontot, a másodiktól a hetedik fordulóig kivétel nélkül 2500 körüli ellenfelekkel játszott, az itt elért 5 döntetlen és 1 győzelem kőkemény helytállásról tanúskodik. Kántor Gergő is jól játszott, nem volt igazán szerencsés a sorsolása, mert vagy gyengébbekkel, vagy sokkal erősebbekkel került össze. Shanklandtől és Topalovtól ki lehet kapni, Istratescu ellen hősies védekezés után, 103 lépésben maradt alul, Oparyn ellen bonyolult középjáték után egyszerűsített döntetlen futóvégjátékra.

Papp Petra sokoldalú játéka szintén bizakodásra adott okot. Érdemes emlékezni a 2016-os sakkolimpián a svéd Bengtsson elleni parádés játszmájára a Spanyol megnyitásban, ahol királya a 9. és a 21. lépés között e1-ről a2-re vándorol (a varira részben jellemző módon), majd a győzelmet erős geometriai érzékre utaló taktikai motívumokkal tette biztossá. Ezzel szemben Gibraltáron kitartó védekezésről tett tanúbizonyságot négy játszmában is, ebből sikerrel kiremizte Huzmant és Krysát. Az első fordulóban Ivancsuk ellen sötéttel szintén teljesen egyenlő végjátékot játszhatott, „Csuki” azonban úgy döntött, bebizonyítja: álló helyzetből nagyobbat tud ugrani, mint ellenfele. Petra részéről mindezen túl említésre érdemes a francia Jean-Noël Riff elleni győzelme, ahol királya ismét nem igényelte a sánc adta biztonságot, de a szétrombolt királyszárnyról ezúttal csak b3-ig jutott. Az alábbi ábrán látható állásban a francia mester a 30. lépésben nem találta meg az aktív védekezést jelentő Vd7 lépést, amely után [31.a4 Hd4+ 32.cxd4 Bxh2 33.dxe5 dxe5 34.Fb5] egy kölcsönös esélyekkel játszható, elvetemült álláshoz vezet. Ennek hiányában a mesternő tisztet nyert.

Riff a vezérrel levette a másik huszárját h2-n leütő fehér bástyát és ezzel két könnyűtisztet adott egy bástyáért és egy gyalogért (az f3-huszár is elesik), azonban valószínűleg nem látta, hogy ha a vezér h2-re kerül, világos Hf1 lépése minőséget nyer. A Vd7 egylépéses mattfenyegetés is hasonló anyagi helyzethez vezet, de a Hf1 motívumot elkerüli.

Botrány: a párosítás szeszélye – vagy veszélye?

Az utolsó fordulóban különös eset történt. A világbajnoknő Hou Yifan 25 perces késéssel érkezett az asztalhoz, majd korábbi párosításai elleni tiltakozásképpen 5 lépésben kapitulált a meglepett indiai Lalith Babu ellen. Lalith a parti után elmondta: az 1.g4 nyitásnál még hosszan gondolkodott, hogy nem valami komolyabb tréfával van-e dolga, de a 2.f3 lépés után már látta, hogy „valami nincs rendben vele”.

Hou Yifan, aki nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban nem vesz részt a női világbajnoki címért folyó küzdelemben, mert nem ért egyet annak évente váltakozó rendszerével (és a 2016-os női Grand Prix versenyből is kivonta magát), nyilvánvalóan nem azért jött Gibraltárra, hogy szinte csak nők ellen sakkozzon. Sorsolása azonban úgy alakult, hogy az első 9 fordulóból 7-ben női ellenfelet kapott, amelyről – bár nem mondta ki – azt sejtette, hogy nem teljesen véletlen. Tiltakozott a főbírónál, de értelemszerűen azt a választ kapta, hogy a sorsolás tisztán a számítógép műve, ők nem tudnak mit tenni ez ellen.

A történteknek különös ízt ad Polgár Judit emlékezetes esete, aki legjobb női játékosként szintén nem vett részt a női világbajnoki címért folytatott küzdelemben és női versenyeken sem indult, 2012-ben nevezett a gibraltári nyílt versenyre. Ám amint a pontszámok úgy alakultak, összesorsolták először az akkor is épp világbajnoknő Hou Yifannal, majd az ő korábbi kihívójával, Humpy Koneruval is (Polgár a két partiból összesen fél pontot szerzett és azonnal fel is röppent a téma, hogy nem kellene-e egy Polgár–Hou párosmeccs, amely aztán Judit visszavonulásával aktualitását vesztette). Gibraltár tehát különös hely: Caissa istennő itt sajátos eszközzel teszi próbára a női viadalokból kimaradni szándékozó legjobb női sakkozókat: nolens volens nőkkel kell játszaniuk. Hou Yifan mindemellett a tiltakozás korrekt formáját választotta: lemondott arról, hogy a legjobb női versenyző díját elnyerje (Lalith ellen ha nyer, esélyes lett volna rá, és utána is csinálhatott volna botrányt), nem kontumáltan, hanem ÉLŐ-ponttal együtt adta le a partit, és nyílt vádak helyett tőle megszokott visszafogottsággal nyilatkozott párosításának „bosszantó” és „különös” alakulásáról, amelyre – tegyük hozzá – matematikailag valóban nagyon kicsi esély volt.

A világbajnoknő Nakamura nevelőapjának, FM Sunil Weeramantrynak magyarázza a történteket

… és úgy tűnik, a gálavacsorán már a szervezőkkel is szent a béke (balra: Brian Callaghan)

Egy másik, kevésbé szem előtt lévő párosítási történet volt az Anna Zatonskih–Daniel Friedman házaspár összesorsolása az utolsó fordulóban úgy, hogy ha Anna nyer, holtversenyben első lett volna a nők között, míg ha Daniel nyer, bekerül az abszolút díjazottak közé, viszont ha bármelyikük nyer, rájuk vetül a pénzdíjak miatti különmegállapodás gyanújának árnyéka. A házaspár kirakott egy korrekt remit, vállalva, hogy így semmilyen díjhoz nem jutnak hozzá. A sors azonban kegyes volt hozzájuk: az ACP különdíjat hirdetett annak a játékosnak, aki az első már-nem-díjazott a versenyen, és Daniel így még több pénzt nyert, mint ha befutott volna utolsó díjazottnak, ott ugyanis holtverseny miatt díjmegosztásra került volna sor. Tény, hogy Anna megosztott első helyezése viszont még nagyobb összeggel járt volna.

A legbájosabb párosítási momentum azonban talán a harmadik fordulóban állt elő. Előző este Tania Sachdev körbekérdezte az ismert versenyzők egy részét, hogy ha választhatnának, kivel kerülnének össze szívesen a verseny során, és miért. Mindenki teljesen komoly válaszokat és magyarázatokat adott, majd a veterán, háromszoros gibraltári bajnok Nigel Short zárta a sort, és annyit mondott: „Valakivel, aki szexi”. Másnapra összesorsolták Anna Zatonskih-val. Nigel azért vélhetően néha a táblát is nézte, mert sötéttel győzni tudott…

 

dr. Polyánszky T. Zoltán