Rapport Richárd győzelmével ért véget Yangchenben a kínai Wei Yi elleni páros mérkőzése. A mai negyedik klasszikus gondolkodási idejű játszma a 62. lépésben döntetlennel ért véget, 2-2-nél a rájátszás döntötte el a párharcukat. Az első villámpartit Wei Yi nyerte meg, Ricsi sötéttel vágott vissza, majd a „hirtelen halál” partit is sötéttel megnyerve a presztízscsata győztese lett!

Kína keleti partjának egyik gyöngyszeme, a gazdag kulturális örökséggel bíró Yangcheng, Wei Yi szülővárosa rendezte meg a junior világranglista első és második helyezettje, a 20 esztendős Rapport Richárd és a 17 éves Wei Yi páros mérkőzését. A négyjátszmás párharc mai negyedik összecsapása döntetlennel ért véget. A kissé viharos nyitás után elcsendesült a küzdelem, a különböző színű futók melletti végjátékban Ricsinek kellett egy kicsit vigyáznia, a négy klasszikus játszma után 2-2-re állt a meccsük.

A két ifjú titán párharca a rájátszásban Rapport Richárd javára dőlt el. Az első villámpartiban – 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként – Ricsi tisztet áldozott, támadási kísérletét a kínai sakkozó hárította, vezetést szerzett. Nagymesterünk sötéttel vágott vissza, a páros mérkőzésen már másodszor egyenlített ki. A presztízscsatájukat a „hirtelen halál” parti döntötte el. Világosnak 5, sötétnek 4 perce volt, de remifórja. Wei Yi játszott világossal, Ricsi remekül használta ki, hogy a döntetlen is végső sikerét jelentette volna. A kalandos ütközet izgalmait jobban bírta, győztesként köszönthették!

A párosmérkőzés végeredménye:
Wei Yi (kínai, 2707) – Rapport Richárd (magyar, 2717) 3 – 4 (1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 – 1, 0 – 1)

(Wei Yi – Rapport Richárd 1 – 0 (Francia védelem, 36)
Rapport Richárd – Wei Yi 1 -0 (Vezérgyalog megnyitás, 46)
Wei Yi – Rapport Richárd döntetlen (Caro-Kann védelem, 50)
Rapport Richárd – Wei Yi döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 62)

Rapport Richárd – Wei Yi 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 39)
Wei Yi – Rapport Richárd 0 – 1 (Pirc védelem, 54)

Wei Yi – Rapport Richárd 0 – 1 (Modern védelem, 47)

Verőci Zsuzsa