A romániai bejegyzésű Superchess csapatának győzelmével zárult a 2025. évi európai klubcsapat-EB. A világbajnok Gukesh-t is soraiban tudó együttes mind a hét meccsét megnyerte. Hat győzelemmel és egy vereséggel az ezüst- és bronzérmeket a macedón Alkaloid és a cseh Novy Bor vihették haza. A harmadik pontcsoportban négyen végeztek holtversenyben, kedvezőbb tiebreak-pontszámmal a Rapport Richárdot is alkalmazó török Bayegan Pendik lett a negyedik, a Nagykanizsa pedig rajtszámának megfelelően az ötödik helyen végzett. Nagyon közel volt a dobogó, de sajnos az utolsó fordulóban alulmaradtak a Superchess ellen egy szoros meccsen, 3½ –2½ arányban.
A mérkőzés azonban éppen Gledura győzelme miatt lett szoros. Még ezt megelőzően, a 4. fordulóban magyar szempontból érdekes párharcot követhettünk. Bár a 2. fordulóban Rapport nem ült le a Dunaszerdahely ellen, kettővel később a Nagykanizsával vívott küzdelemben Gledurát kapta ellenfélként, fehérrel. A c3-as szicíliaiban korán eltértek a főváltozatoktól, majd Benjamin 14…Vf6 lépése után Ricsi – közel negyedórás gondolkodást követően – bement egy tisztáldozattal, és messzeszámított kombinációval 10 lépésen belül megadásra kényszerítette a válogatott csapattársat. Nem kellett azonban sokat várni Rapport egyetlen vereségére. A következő fordulóban a Grand Swiss után itt is feketével került össze az iráni Magshoodlooval, aki ezúttal is felülmúlta az egyébként formában lévő magyar nagymestert. A kör azonban úgy zárult be, hogy búcsuzóul Gledura Benjámin fehérrel, nagyon stabil játékvezetéssel legyőzte az iránit. Egy kiskombinációval gyalogot rabolt, amit később vezérvégjátékban érvényesített, türelmes, játékkal, egy trükkös pattmotívumot is elkerülve kevesebb mint 1 perccel az óráján.
Az MTK csapata is tisztességgel helyt állt, a 16. helyről rajtolva a 12. helyre futottak be. Egy kivétellel alacsonyabban rangsorolt csapatok ellen küzdöttek, a második fordulós döntetlenért kár, a többi mérkőzésükkel nem lehetnek elégedetlenek. Valamivel kevésbé fényes szereplést tudhat magáénak a Dunaszerdahely, a 28. helyről rajtolva 34.-ek lettek. Sajnos az első táblán a mínusz négy nem adta meg a kellő stabilitást, és a párosításuk is másként alakult, mint az MTK-nak: kétszer játszottak fölfelé, majd az utolsó előtti fordulóban is becsúszott egy vereség egy Élőjén felül játszó török csapat ellen.
A klubcsapat-EB magyar sikere a csapataink derekas helytállásán túl Rapport újabb Élő-nyerése, amellyel már a 15. helyen áll a virtuális világranglistán, és Gledura remek játéka, aki 10 Élővel gazdagította pontjait, a Magshoodloo elleni szakmai sikeren túl.
A női mezőnyben nem volt sem magyar csapat, sem magyar játékos, a versenyt a Monte Carlo együttese nyerte, akik évek óta első kiemeltek, de nem tudtak megfelelni a várakozásnak: most sikerült.
Magyar Sakkszövetség
(Kép forrása: Nagykanizsa Sakk Klub Facebook oldala)