Minden magyar megkezdte a rapid Európa Bajnokságon való versenyzést:
https://chess-results.com/tnr977196.aspx?lan=1&art=25&fedb=HUN&flag=30

Kalandok a megérkezéskor:
Szerencsésen megérkezett minden magyar a verseny helyszínére, a regisztráció is rendben lezajlott, a szobák átvétele viszont nem ment zökkenőmentesen. A szervezők valamit nagyon elkavartak a szállással(ezt szóban el is ismerték), több magyar családnak sem volt elsőre szobája. Voltak, akik több órát várakoztak, azért szerencsére végül mindenki kapott szobát. Sok helyen azonban nincsen például légkondi és úgy általában a Hotel állapota és szolgáltatásai nem igazán tükrözik a szállásköltségeket. Az étkezés azért nem rossz, bár volt aki meg kellett hogy harcoljon az előre jelzett vegán és gluténmentes ételért.

Verseny:
A második szervezői baki a versenyterembe való beléptetés. Nem igazán voltak tudatában, hogy ennyi gyereket egyetlen ajtón át végig ellenőrzött körülmények között(elektronikai eszközöket vizsgálata) beengedni mennyi idő. Az eddig egy órásra tervezett fordulók körülbelül 20perces csúszásokkal valósultak meg, így a napi program majd másfél óra késéssel ért véget, ami pedig természetesen a vacsoráztatásban is komoly gondot okozott. Bár a versenyteremben működik a klíma és nincs nagyon meleg, de a terem előtti tömeg és meleg a játékosokból és a várakozó szülőkből is egyaránt sokat kivesz.

Eddigi eredmények:
Sajnos én sem lehetek bent a teremben a fordulók alatt és egy rapid verseny alig több mint felénél nem is szeretnék nagy következtetéseket levonni. Voltak hibák, de láthattunk szép kombinációkat, egységesen vezetett partikat is a magyar gyerekektől. Fontos szerepe lesz még a szerencsének az éremért folyó harcokban, és hogy ki bírja jobban a végét.
Bihary Cecília Ágnes a 8 éves lányoknál eddig a harmadik helyen áll 4 ponttal (5 játszmából). Tegnap az utolsó fordulóban a lengyel kislány elleni játszmája nem alakult jól, de én nagyon bízom egy újabb négyes nyerő sorozatban!
Az U10 fiúknál nagy a harc a magyarok között. Ilkó-Tóth András áll a legjobban a harmadik helyen 4,5 ponttal, de szorosan követik őt Nagy Norbert és Marton-John Álmos Kiran 4-4 ponttal. Itt még nagy magyar csaták is várhatóak!
Fehér Botond az U14 mezőnyében nagyon szépen állja a sarat, 4 ponttal eddig a 6.helyen áll, utolsó cseh ellenfelét például egy majdnem teljesen egységesen vezetett játszmában győzte le.
Bodrogi Bendegúz 3,5 ponttal szorosan követi az élmezőnyt az U16 fiúknál, míg Palczert Mátyás a címviselőkkel teletűzdelt igen komoly U18-as mezőnyben 4 ponttal az 5. helyen áll.

A négy forduló még nagyon sok, mindenki bizonyíthat, tessék minden magyarnak nagyon szorítani!

FM Nagy Dániel, delegáció vezető