Magyar Sakkszövetség XXVIII. Közgyűlése 2017. május 27. MEGHÍVÓ a Magyar Sakkszövetség 2017. május 27-én szombaton 10:00 órakor kezdődő Közgyűlésére, amelyre ... »
Zalakaroson véget ért a Sax Gyula és Bárczay László emlékére rendezett hagyományos nyílt verseny. Az A-csoportban 29 ország 117 versenyzője képviseltette magát és a ... »
Spanyolországban május 14-21 között immár hatodik alkalommal rendezték meg a Palma de Mallorca Opent. Idén 150 résztvevő indult és az ... »
A Zalaegerszegi Csuti játékosa még nincs tizenöt éves, de a gibraltári teljesítményével megszerezte a harmadik IM-normáját is. – Mikor érezted, ... »
A májusi kurzus résztvevői: Bánusz Tamás, Berkes Ferenc, Erdős Viktor, Balogh Csaba, Almási Zoltán, Prohászka Péter, Portisch Lajos, Papp Gábor ... »
Szlovákiában a felvidéki Senicében Május 8-15 között Sakkfesztivált rendeztek. A sakkozók két csoportban (IM és GM) mérhették össze tudásukat. A ... »
2017.május 4-én elhunyt Lengyel Béla nemzetközi mester. 1949. június 6-án született Újpesten, későn, 17 éves korában kezdett sakkozni. 1971-ben mesteri, ... »
Ismét Hajdúböszörmény volt a házigazdája a rapid országos bajnokságnak 2017-ben, ahol a Széchenyi István Szakképzési Centrum kiváló körülményeket biztosított a ... »
Ahogyan azt a Sakkvilág is megírta, a Sardzsában februárban lezajlott Grand Prix forduló a világ egyik legunalmasabb versenye volt. Áprilisra ... »
Kedves SAKK és FILM barátok! Márciusban, sokak kérésére, újra vetítettük a 3. BIDF (Budapest International Documentary Festival) nagy sikerű, sokszorosan ... »