A novemberi, első magyarországi képzést követően decemberben újabb, az ország különböző régióiból érkező sakkoktatók csoportja szerzett az Európai Sakkszövetség által akkreditált tanúsítványt. Az ECU innovatív képzésén való részvételre a Magyar Sakkszövetség korábban pályázatot írt ki, átvállalva az eredményes pályázók teljes képzésidíját. Jól érzékelteti az iskolai sakkoktatás egyre növekvő népszerűségét, és az Európai Sakkszövetségnek elsősorban didaktikai, pedagógiai, módszertani ismeretekre összpontosító képzésének hiánypótló jellegét, hogy a pályázatra a rendelkezésre álló helyeket messze meghaladó számú pályázat érkezett. A kurzus tematikáját a legfrissebb kutatási eredmények és trendek figyelembevételével az Európai Sakkszövetség oktatási bizottsága dolgozta ki, azzal a céllal, hogy a résztvevők számára biztosítani tudja a kor oktatási színvonalának megfelelő didaktika, pedagógiai, módszertani ismeretek elsajátításának lehetőségét. Sikeres záróvizsga esetén pedig nemzetközi tanúsítvánnyal igazolja az oktatók tudását és felkészültségét. Mivel az iskolai sakkoktatás célja elsősorban a gyerekek intellektuális és szociális készségeinek a fejlesztése, az ECU és az európai szövetséggel együttműködő Magyar Sakkszövetség az iskolák számára a jövőben elsősorban olyan sakkoktatók alkalmazását tudja felelősen javasolni, akik a sakktudásuk mellett a képességfejlesztés és a didaktika terén is megfelelő ismeretekkel rendelkeznek.

A kétnapos intenzív, gyakorlatorientált képzésen résztvevő magyar sakkoktatók a második nap végén kiemelkedő, 93,2 százalékos átlagú vizsgaeredményét produkálták.

A nemzetközi iskolai sakkoktató minősítés megszerzésére legközelebb 2018 elején lesz majd ismét lehetőség.

A Magyar Sakkszövetség nevében valamennyi résztvevőnek gratulálunk az elért eredményhez!

Az ECU december 2-3-i, School Chess Teacher/Iskolai sakkoktató képzésen nemzetközi tanúsítványt szerzett sakkoktatók listája:

1. Bagi Máté

2. Deákné Baranyai Anikó

3. Botlik Béla

4. Guba Miklós

5. Jáchym Dorina

6. Kabai Zsuzsanna

7. Lukács László

8. Maczkó Attila

9. Mikó Valér

10. Nagy János

11. Paksi Gyula

12. Peszleg Brigitta

13. Sándor Csilla Judit

14. Joóné Szépréti Andrea

15. Szép János

16. Varga Péter