Ausztria sakkozói voltak az ellenfeleink az ötödik játéknapon. Mindkét csapatunktól győzelmet reméltünk, ám ez csak félig sikerült, sőt, lányaink még váratlanul vereséget is szenvedtek. Velük kezdem.
Tegnapi hosszú és sikertelen partija után Demeter Dorina maradt ki. A megnyitási szakasz befejezésekor Terbe Zsuzsa túl hamar kezdeményezett, és nem fejlesztette elég gyorsan tisztjeit. Az anyagi egyensúly megbomlása még nem járt bajjal, de a sáncolás elmulasztása már igen. Az ellenfél rátámadott a királyára, és a matt-támadása döntött.
A másik világos táblán is rosszul alakultak a dolgok. Sulyok Eszter agresszív stílusában benne van a vereség lehetősége, és most sajnos a magyar származású Deák Sala Emilia ellen „nem jött be” a különc megnyitáskezelés. Az elkalandozó vezére sok tempót vesztett, és ezt kihasználta az ellenfél. Hiába próbált bonyolítani, az ő királyát is matt-támadás érte. Mindkét világos színnel játszott partinkat elveszettük, ez pedig nagy luxus.
Tóth Lili ellenfele durva hibát vétett, és minőséget kellett áldoznia. Ez a pont könnyedén lett a miénk.
Terbe Juli előtt volt a feladat, hogy legalább döntetlenre mentse a mérkőzésünket, de a nagyon zárt pozícióban erre nem volt remény. Ki kellett egyeznie remiben. Ausztria-Magyarország 2,5-1,5, amivel maradtunk hét pontosak.
A félidőben a ranglistát Svájc vezeti 10 ponttal, azaz 100%-kal, mögöttük Franciaország és Magyarország áll 7-7 ponttal. Olaszországnak 6, Horvátországnak 5 pontja van. Jóllehet egyetlen csapat sem tekinthető könnyen verhetőnek – erre éppen a mai meccsünk a bizonyíték –, a végső helyezésünket a hátralévő rangadók (Svájc és Olaszország) eredménye fogja meghatározni.
A férfiak mérkőzésén két parti viszonylag gyorsan eldőlni látszott. Baidetskyi ellen a pihenőnapot kapó Bodrogi Bendegúz helyén Pásztor Balázs játszott. Az osztrák sakkozó világossal egy gyalogáldozatos változattal akarta meglepni ellenfelét, de számomra úgy tűnt, hogy nem ismerte eléggé. Hamar elvétette a jó folytatást. A rendkívül kalandos partiban Balázsnak csak el kellett fogadnia a felkínált áldozatokat és a 20. lépés tájékán már győztesnek érezhette magát. Két új vezért is felvett, amikor végre feladta az osztrák.
Nem tartott sokáig Pásti Áron küzdelme sem, sajnos ellenkező előjellel. Áron sötéttel a 40-50 évvel ezelőtt divatos nyílt spanyol megnyitást választotta, de mintha nem érezte volna elég jól a középjáték szellemét. Egyetlen pontatlan lépése egy váratlan betörési lehetőséget tett lehetővé, és már nem volt mentsége.
1-1-re állt a meccs, de a még folyó partikban Juhász Ágoston győzelme biztosnak tűnt, Palczert Matyinak pedig biztos remije volt. Ágoston ellenfele Bálint Péter, akinek szintén magyar edzője van, egy elavultnak tekinthető cseljátékkal rukkolt elő. Bebizonyosodott, hogy a változat, még a legjobbnak tartott válaszok nélkül is, egyértelműen hátrányos. Ágoston nyert egy gyalogot, majd még egyet. A befejező szakaszt talán túl óvatosan játszotta, de a győzelme simán megszületett.
Palczert Mátyás visszatérése sikeres lett. Nem kockáztatott a nyitásban. Végig a döntetlen határán mozgott a küzdelem. Egy kicsit Matyi állt jobban, de a kis előnye aztán eltűnt. Az időellenőrzés után remire is lehetett volna adni a játszmát, de az ellenfél – alighanem az utolsó tábla számukra rossz esélyeire való tekintettel – erőszakoskodni kezdett. Az állás különlegessége az volt, hogy Matyinak huszárjai, Peyrernek futói maradtak a gyalogok mellett a végjátékra. Innen Matyi előnyt harcolt ki, és hosszú harcban, finom manőverekkel a 98. lépésben szerezte meg az egész pontot. Így lett 3-1 javunkra.
A férfiak élmezőnye a verseny félidejében: Csehország 9, Szlovákia 8, Németország 7, Magyarország 6, Olaszország 5 pont. Két előttünk állóval már játszottunk, kettővel még nem. Nehéz jósolni!
A mai ellenfél Svájc csapata lesz.
Tompa János
nemzetközi mester