A Debrecen Város Hajós Alfréd-díja elismerést a versenysportban, a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzők kaphatják; azon sportolók, akik kimagasló eredményeket értek el; illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kifejtett kiemelkedő sportszakmai, oktató munkáért, maradandó értékeket teremtő tevékenységért adományozható egyéneknek és közösségeknek egyaránt. A korábbi díjazottak között szerepel Risztov Éva, ifj. és id. Makray Balázs, Komáromi Ákos, Dzsudzsák Balázs és Dombi Tibor is.

Mester Gyula Bonis Bona-díjas tehetségfejlesztő pedagógus, a Magyar Sakkszövetség által kitüntetett, FIDE Trainer sakkedző, aki több mint 30 éve foglalkozik tehetséges ifjú sakkozókkal. A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium matematika szakos tanára, jellemzően speciális matematika tagozatos osztályokban oktat. Mellette osztályfőnöki feladatokat lát el, valamint az iskola sakk tehetségpontját vezeti. Aktív sakkpályafutása mellett számos sikert ért el edzőként. Világ- és Európa-, valamint Európa uniós bajnokok mellett számtalan országos bajnok eredményes versenyzését segítette.

Gratulálunk a kitüntetéshez!

(forrás: dehir.hu)