Budapesten rendezik a világ egyik legrangosabb sporteseményét: a 45. FIDE Sakkolimpia szeptember 10. és 23. között a BOK Csarnokban várja a földkerekség legjobb sakkmestereit és a szurkolókat. Rendezőként Magyarország három férfi és három női csapatot is indíthat, a játékosokat és a szövetségi kapitányokat sajtótájékoztató keretein belül mutatta be a Magyar Sakk Szövetség.

A 45. Sakkolimpia nemcsak hazánk számára különleges, de a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) számára is kiemelt esemény. Idén ünnepli ugyanis a FIDE a századik születésnapját. A budapesti rendezésű verseny kapcsán a Nemzetközi Sakk Szövetség elnöke, Arkagyij Dvorkovics elmondta:

„Budapest a sakk egyik fővárosa! Többek között azért hoztuk ide a sakkolimpiát, mert Magyarország olyan nagy hírű játékosokat adott a világnak, mint Portisch Lajos, Lékó Péter, Rapport Richárd és a Polgár testvérek. A 45. FIDE Sakkolimpia a sakk fesztiválja lesz, amelyet most közel kétszáz ország részvételével rendezünk meg Budapesten.”

A honi rendezésű sportesemények egyik ékköve a 45. Sakkolimpia, amelyen kiemelkedő számú és színvonalú csapattal indul Magyarország.
Két bravúros győzelmet már az első parti előtt elkönyvelhetünk. Az egyik az a sportdiplomáciai siker, hogy a hivatalos sakkolimpiák történetében először láthatja vendégül Budapest a világ legjobb sakkozóit. A másik nagy győzelmünk, hogy Lékó Péter és Rapport Richárd visszatérésével a lehető legerősebb magyar csapattal tudunk kiállni. Úgy gondolom, különösen hazai pályán ez nemcsak a magyar sakknak nagyon fontos, de az egész magyar sportéletnek is. Szeretném megköszönni a bizalmat a Nemzetközi Sakkszövetségnek, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség és a Magyar Sakkszövetség munkatársainak pedig köszönöm a szervezésben végzett kiemelkedő munkájukat. A célunk az, hogy minden kedves vendégünk felejthetetlen élményekkel gazdagodjon Budapesten! – mondta el dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

Magyarország élvonalbeli játékosokkal indul a versenyen, a férfi „A” és „B” válogatottakban kivétel nélkül nagymesterek ülnek és a női „A” és „B” csapatban is mindenki mesteri cím birtokosa. A „C” válogatottak mindkét nemnél 25 év alatti tehetségeknek adnak lehetőséget. A magyar csapat delegációvezetője Tompa János nemzetközi mester, aki már kilenc alkalommal, volt a magyar olimpiai küldöttségek tagja. Idén ismét komoly szerepet kap a sakkolimpián delegációvezetői szerepben.

dr. Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakk Szövetség elnöke elmondta:
„A Sakkolimpia abból a szempontból is különleges esemény, hogy egyszerre egy csapat-világbajnokság, ahol az éltáblákon a nagy dicsőségért folyik küzdelem, másfelől viszont a sportág legnagyobb ünnepe, egy világtalálkozó, ahová kvalifikáció nélkül lehet bejutni. Minden ország, minden csapat számít. Ez azért is fontos, mert hazánk sem csak az élcsapataival nevezett be, 30 magyar sakkozónak szurkolhatunk, akik mind kiváló játékosok, és vagy már bizonyították, hogy erőn felül képesek küzdeni a hazájukért, vagy minden okunk megvan rá, hogy úgy gondoljuk, képesek erre. Nagyon erős a mezőny, ha bármelyik csapatunk előrébb tud végezni, mint a rajtszáma, az siker. A média fókuszában érthető módon mindig az élsportolóink állnak, de ne tévesszük szem elől, hogy mindegyik csapatunk sikere magyar siker!”

A 45. FIDE Sakkolimpiát az esemény weboldalán élőben lehet követni, a Magyar Sakk Szövetség felületein pedig a magyar nyelvű közvetítés lesz elérhető hazai kommentárral. A pontos programról, kiegészítő eseményekről itt tájékozódhatnak.

A helyszínen folyamatosan kísérőesemények lesznek, nagymesteri visszapillantás az előző nap legszebb, legérdekesebb játszmáira, Polgár Judit Sakkpalota, szimultánok olimpiai érmes sakkozókkal, sakkváltozatok, klasszikus és rövid játékidejű sakkversenyek, kvízjáték a BOK „C” csarnokban, a szeptember 17-i szünnapon pedig Polgár Judit Világsakkfesztivál a Nemzeti Galériában, Portisch Lajos áriaestje a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amit Jakobetz László sakktörténésznek az 1936-os magyar sakkolimpiai győzelemre visszaemlékező érdekes előadása vezet fel. Minden kísérő program ingyenes!

A 45. FIDE Sakkolimpia a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezésében valósul meg, a Magyar Sakk Szövetséggel és a Nemzetközi Sakk Szövetséggel együttműködésben.

A magyar csapat játékosainak listája Élő-pontszámaikkal
A női csapatok

Az „A” csapat tagjai, szövetségi kapitány: GM Fodor Tamás
WIM Gaál Zsóka (2385)
GM Hoang Thanh Trang (2351)
IM Lázárné Vajda Szidónia (2283)
WGM Papp Petra (2259)
WIM Terbe Julianna (2245)

A „B” csapat tagjai, szövetségi kapitány: GM Galyas Miklós
WFM Karácsonyi Kata (2233)
WIM Demeter Dorina (2199)
WIM Mihók-Juhász Barbara (2193)
WGM Lakos Nikoletta (2192)
WIM Terbe Zsuzsanna (2168)

A „C” csapat (U25) tagjai, szövetségi kapitány: IM Csonka Balázs
WFM Tóth Lili (2105)
Sulyok Eszter (2080)
WFM Gömböcz Zsófia (2061)
Nandin-Erdene Davaademberel (2039)
WCM Sipos Stefánia (1993)

A férfi csapatok

Az „A” csapat tagjai szövetségi kapitány: GM Ács Péter
GM Rapport Richárd (2715)
GM Lékó Péter (2666)
GM Sjugirov, Sanan (2644)
GM Gledura Benjámin (2628)
GM Berkes Ferenc (2605)

A „B” csapat tagjai szövetségi kapitány: GM Medvegy Zoltán
GM Kozák Ádám (2609)
GM Bánusz Tamás (2605)
GM Papp Gábor (2550)
GM Antal Gergely (2544)
GM Prohászka Péter (2542)

A „C” csapat (U25) tagjai, szövetségi kapitány: GM Gonda László
GM Kántor Gergely (2537)
IM Krstulovic Alex (2452)
IM Juhász Ágoston (2427)
IM Karácsonyi Gellért (2403)
IM Vanczák Tamás (2401)

Kiemelt kép forrása: sakkmezo.hu