Londonban december 4. és 13. között rendezik meg a „Grand Chess Tour” elnevezésű, három versenyből álló sorozat utolsó tornáját. A FIDE 2015. január 1-én megjelent ranglista első kilenc helyezettje kapott meghívást, a rendezők még egy-egy sakkozót jelölhettek saját versenyükre. A norvégiai Stavangerben indult a „Nagy Sakk Utazás”, St. Louis-ban folytatódott, London az idei sorozat végállomása. Az összetett pontversenyben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov vezet, az amerikai Hikaru Nakamura és az örmény Levon Aronjan követi. A norvég világbajnok, a világranglistát vezető Magnus Carlsen számára nagy kihívás a megmérettetés, csak negyedikként várja a londoni viadalt. Magyar idő szerint 17 órakor kezdődnek a fordulók. A London Chess Classic 2015 honlapja: http://www.londonchessclassic.com/

banner2015

Az új sorozat „szülőatyjának” sokan a sakkozás 13. világbajnokát, Garri Kaszparovot gondolják, aki tavaly a FIDE elnöki poszt megszerzéséért indított kampányában is többek között az élsakkozók számára jelentős díjalapú tornák szervezésére tett ígéretet, a legjobbak részvétele fantasztikus sakkcsemegét jelent.

A Nemzetközi Sakkszövetség 2015. január 1-én érvényes ranglista alapján hívták meg a nagymestereket. A meghívottak közül egyedül az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik utasította vissza a részvételt. Kramnyik túlzsúfolt versenynaptárára hivatkozott, családos emberként már nem tud ebben az évben három ilyen fontos tornán játszani. A bakui Világkupára koncentrált, de végül nem tudta kivívni sem helyezésével, sem Élő-pontjaival a világbajnok-jelöltséget. Kramnyik helyett a francia Maxime Vachier-Lagrave kapott meghívást.

A norvégiai Stavanger, az Egyesült Államokbeli St. Louis után Londonban csatáznak a sakkvilág szupernagymesterei. A torna immár a hetedik a London Chess Classic sorozatban az Olimpiai Konferencia-központban. A szervezők nem titkolt célja volt kezdettől fogva, hogy a szigetországban növeljék a sakk népszerűségét, bemutassák a játék nevelési szerepét az iskolákban és a közösségekben. A viadalt a gyerekek belépődíj nélkül tekinthetik meg, számukra kísérőversenyt is szerveznek, a szokásosnál is gazdagabb program vár a látogatókra.

carlsen_winner2012

2009-ben Magnus Carlsen győzött a 8 résztvevős tornán, egy évvel később megismételte sikerét. 2011-ben Vlagyimir Kramnyikot ünnepelték győztesként, 2012-ben Carlsen harmadik diadalát aratta. 2013-ban rapid szuperversennyel folytatódott a sorozat, a kieséses rendszerű tornán Hikaru Nakamura bizonyult a legjobbnak. Tavaly hat résztvevővel rendezték meg a versenyt, a hármas holtverseny az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandnak kedvezett.

A London Chess Classic 2015 tornán a jövő évi világbajnok-jelölti verseny hat résztvevője is játszik. Az exvilágbajnok Viswanthan Anand, a Grand Prix-sorozat első és második helyezettje, az amerikai Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura, Élő-pontjai alapján a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és a holland Anish Giri, és a rendezők szabadkártyájával induló örmény Levon Aronjan számára is a felkészülés egyik fontos állomása a londoni viadal.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég, 2834)
Veszelin Topalov (bolgár, 2803)
Viswanathan Anand (indiai, 2796)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2793)
Levon Aronjan (örmény, 2788)
Fabiano Caruana (amerikai, 2787)
Anish Giri (holland, 2784)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2773)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2747)
Michael Adams (angol, 2737)

A sorsolást már korábban megtartották, a St. Louis-i viadalhoz képest az akkor öt világos színnel játszók Londonban ötször a sötét bábukat vezetik és fordítva. December 4-én magyar idő szerint 17 órától játsszák az első fordulót, az ötödik játéknap után, december 9-én pihenőnap lesz. A két hétvégén 15 órakor kezdődnek az összecsapások. Játszmánként 2-2 óra a gondolkodási idő az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és a 41. lépéstől még 30-30 másodperc bónuszidő.

Az első forduló párosítása:
Veszelin Topalov – Anish Giri
Alekszandr Griscsuk – Hikaru Nakamura
Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen
Fabiano Caruana – Levon Aronjan
Viswanathan Anand – Michael Adams

 

A pontverseny állása

Név 1 2 3 Pont
1 Veszelin Topalov 13 4 17
2 Hikaru Nakamura 8 8 16
3 Levon Aronjan 2 13 15
4 Magnus Carlsen 4 10 14
5 Anish Giri 7 6 13
6 Viswanathan Anand 10 2 12
7 M. Vachier-Lagrave 5 7 12
8 Fabiano Caruana 6 3 9
9 Alekszandr Griscsuk 3 5 8
10 Jon Ludvig Hammer 1 1
11 Wesley So 1 1
1 – Stavanger, 2 – Saint Louis, 3 – London

 

A jövő évi Grand Chess Tour automatikus résztvevője a regnáló világbajnok Magnus Carlsen és az idei sorozat első három helyezettje.

 

A Grand Chess Tour díjazása:

 

Versenyenként a díjazás
 Helyezés Díj Helyezés Díj
1. $75, 000 6. $20, 000
2. $50, 000 7. $15, 000
3. $40, 000 8. $15, 000
4. $30, 000 9. $15, 000
5. $25, 000 10. $15, 000

(Holtverseny esetén sem a pontokat, sem a díjakat nem osztják.)

Összetett pontverseny:

Helyezés Díj
1. $75, 000
2. $50, 000
3. $25, 000

2015-06-22_002436

A három versenyből álló sorozat első tornáján a norvégiai Stavangerben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov végzett az élen, a viadal még számos meglepetéssel szolgált. Nehéz feledni, hogy a világbajnok Magnus Carlsen hazai pályán mekkora kudarcot szenvedett el, kezdődött mindez éppen Topalov elleni nyert állásának elvesztésével, amelyet a szokatlan időbeosztásnak, s ennek nem ismeretének köszönhetett. De ki gondolta volna, hogy a kilenc szupernagymester és a rendezők által jelölt Jon Ludvig Hammer küzdelmében hatan is mínuszban végeznek.

stavangarrd4-01

Az exvilágbajnok Viswanathan Anand hatalmas rutinját érvényesítette, veretlenségét megőrizte, Magnus Carlsen és Maxime Vachier-Lagrave elleni partijai klasszikus példaként vonulnak be a sakktörténelembe. A támadásban résztvevő tisztek közötti harmonikus összhang a sakkot szeretők népes táborának, profiknak és amatőröknek is nagyszerű élményt nyújtottak.

A négyszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura Anandhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, jó formában, fölösleges kockázatokat kerülve sakkozott. A holland Anish Giri is veretlen maradt.

A viadal legnagyobb meglepetéseként természetesen a világbajnok Magnus Carlsen játékát és eredménytelenségét jegyezhettük. Egységes partit egyet sem láttunk tőle. Az utolsó fordulóban barátjától, szekundánsától, segítőjétől, Jon Ludvig Hammertől szenvedett csúfos vereséget. Korábban is sokszor kritizálták őt meglehetősen szerény megnyitási repertoárjáért, riválisainál jóval kevesebb figyelmet fordít erre, de ezúttal legnagyobb erényének számító középjátékban is sebezhetőnek bizonyult. Mindenki pályafutásában van abszolút mélypont, ezt Magnus hazai pályán élte meg.

Norway Chess 2015 Stavanger, 2015. június 16-26. kat. XXII (2782)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 0
1. Veszelin Topalov g BUL 2798 * ½ ½ 0 ½ 1 1 1 1 1 2946
2. Viswanathan Anand g IND 2804 ½ * ½ ½ ½ 1 1 ½ ½ 1 6 2899
3. Hikaru Nakamura g USA 2802 ½ ½ * ½ 1 ½ ½ ½ 1 1 6 2900
4. Anish Giri g NED 2773 1 ½ ½ * ½ ½ ½ 1 ½ ½ 2861
5. Fabiano Caruana g ITA 2805 ½ ½ 0 ½ * ½ 1 ½ 0 ½ 4 2741
6. Maxime Vachier-Lagrave g FRA 2723 0 0 ½ ½ ½ * ½ ½ 1 ½ 4 2749
7. Magnus Carlsen g NOR 2876 0 0 ½ ½ 0 ½ * 1 1 0 2693
8. Alekszandr Griscsuk g RUS 2781 0 ½ ½ 0 ½ 0 ½ * ½ 1 2702
9. Levon Aronjan g ARM 2780 0 ½ 0 ½ 1 0 0 ½ * ½ 3 2692
10. Jon Ludvig Hammer g NOR 2677 0 0 0 ½ ½ ½ 1 0 ½ * 3 2590

St. Louisban az örmény Levon Aronjan nyerte meg a 3. Sinquefield Kupát, a „Grand Chess Tour” második tornáját.

DSC_1262

Az örmény nagymester remek formában játszotta végig a versenyt, hosszú hullámvölgynek vetett véget sikere, a tavalyi Tata Steel Chess szuperverseny óta először nyert tornát. A stavangeri győztes bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kettős győzelemmel rajtolt, de előnyét elherdálta, gyengébb szereplése ellenére vezeti az összetett pontversenyt, Aronjan feljött a harmadik helyre.

nakacarlsen01

A norvég világbajnok Magnus Carlsen ismét csalódást okozott, elsősorban kissé erőtlen játéka, két veresége újabb figyelmeztető jel a világelső számára. Vegyes képet mutat az amerikai Hikaru Nakamura szereplése is. A befejező játéknapon fordulatos partiban nyert az orosz Alekszandr Gricsuk ellen, a fontos győzelemmel harmadik lett. Griscsuk jóval eredményesebb lehetne, ha szabadulna krónikus időzavaraitól.

A holland Anish Giri a tornagyőztes Aronjanhoz hasonlóan megőrizte veretlenségét, Stavangerben sem vesztett játszmát. Vachier-Lagrave formája sokat javult.
Az exvilágbajnok Viswanathan Anand két sötéttel elszenvedett vereséggel rajtolt, a torna doyenjének erejéből ezután csak hét döntetlenre futotta. Stavangeri nagyszerű játéka után nagy csalódást okozott.

Tavalyi bámulatos győzelme után immár amerikai színekben játszó Fabiano Caruana sokat hibázott, időzavarai döntően befolyásolták eredményét.

3. Sinquefield Cup, St. Louis 2015. augusztus 23-szeptember 2. kat. XXII (2795)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 0
1. Levon Aronjan g ARM 2765 * ½ 1 ½ ½ ½ 1 1 ½ 1 6 2918
2. Magnus Carlsen g NOR 2853 ½ * ½ 1 ½ 0 0 1 ½ 1 5 2827
3. Hikaru Nakamura g USA 2814 0 ½ * ½ ½ 1 0 ½ 1 1 5 2831
4. Maxime Vachier-Lagrave g FRA 2731 ½ 0 ½ * ½ ½ 1 ½ ½ 1 5 2840
5. Anish Giri g NED 2793 ½ ½ ½ ½ * 1 ½ ½ ½ ½ 5 2833
6. Alekszandr Griscsuk g RUS 2771 ½ 1 0 ½ 0 * ½ 1 1 0 2797
7. Veszelin Topalov g BUL 2816 ½ 1 1 0 ½ ½ * 0 ½ ½ 2793
8. Fabiano Caruana g USA 2808 0 0 ½ ½ ½ 0 1 * ½ ½ 2715
9. Viswanathan Anand g IND 2816 ½ ½ 0 ½ ½ 0 ½ ½ * ½ 2714
10. Wesley So g USA 2779 0 0 0 0 ½ 1 ½ ½ ½ * 3 2676

 

Verőci Zsuzsa