Beszámoló a 6. forduló eseményeiről:

Javítottuk a helyezéseket a 6.fordulóban, a csapat 7 pontot hozott, ami jobb az előzőeknél, de még a mai partikban is több volt.

Az élen álló versenyzőink közül Kozák Ádám nagy harcban döntetlent ért el, és harcol az érmes helyekért, jelenleg 4. helyen áll. Juhász Judit értékes győzelmével előrébb lépett, a 7. helyet foglalja el, Gaál Zsóka és Karácsonyi Kata  is az élcsoportban várják a hajrát.

Szombaton szabadnap, versenyzőink pihenéssel, és készüléssel vágnak neki a verseny hajrájának!

Eredmények:

LEÁNYOK:

A 8 éves lányoknál Karácsonyi Kata hosszabb küzdelemben, de teljesen megérdemelten verte grúz ellenfelét sötéttel, ifjú reménységünk is belejött a játékba.

Gaál Zsóka végig esélyesebb állást játszott az első kiemelt bolgár kislány ellen, és egy váratlan lépésismétlés zavarba hozta. A versenybírók továbbjátszást rendeltek el, és ezután már tényleg megvolt a harmadik tükörkép a bolgárnak. Zsóka ha mást lép azonnal nyer. Itt is elment fél pont sajnos….

A 10 éves lányunk, Juhász Judit végig egységesen vezetett játszmát játszott. Francia védelemben azeri ellenfele ellen kihozta a jobb huszárt a futó ellen, és 5 órás játékban a végjátékban diadalmaskodott. Szép pont volt Judit, ilyen győzelemből kellene még több a hajrában!

A 12 éveseknél Kovács Judit pontos megnyitáskezelés után, világossal magabiztosan begyűjtötte a pontot az osztrák ellenfele ellen, így neki is sikerült előrébb lépnie.

A 14 éves korcsoportban Érseki Tamarának ma sajnos nem ment a játék, nagy bánatunkra világossal a Szicíliai védelemben egy sima jobb futópáros állást veszített el azeri ellenfél ellen.

A 16 éves lányunk, Árvai Eszti Vezércsel megnyitásban sötéttel sikeresen túljátszotta orosz ellenfelét, biztosan hozta a pontot.

 FIÚK:

A 10 éves fiúknál Karácsonyi Gellért sajnos nem tudta tartani azeri ellenfelét, és világossal értékes pontot veszített.

A 12 éveseknél ma Kozák Ádám sötéttel kapott azeri ellenfelet, és az Olasz megnyitásban hosszú küzdelemben ért véget a parti. A játszmán látszott, hogy a vereség nagyon nagy baj lenne mindkét oldalon, így óvatosan haladt a parti az ellenkező színű futók végjátéka felé, majd döntetlenné alakult. Így Ádám 5 pontja a legjobb magyar teljesítmény eddig, és tovább folytathatja küzdelmét az éremért.

A 14 éves fiúknál Buzás Bertalan világossal  ma nem érezte a megnyitást, veszélytelen állásban nem találta a tervet, így azeri ellenfele ma jobb volt nála, aki biztosan találta meg a helyes folytatást. Kár volt  ezért a világos pontért is!

A 16 éves fiúknál Antal Tibor Kende biztos játékkal verte svájci ellenfelét világossal.

A 18 évesek között Farkas Richárd sötéttel kapta lengyel ellenfelét, akit biztos kézzel győzött le, feledtetve a tegnapi vereséget.

 

Ssz. Név Élő 1 2 3 4 5 6 Pont Hely. Csoport
24 Farkas Richárd 2314 1 ½ ½ 0 0 1 3.0 33 U18 Open
17 FM Antal Tibor Kende 2324 1 ½ 0 ½ ½ 1 3.5 32 U16 Open
27 Buzás Bertalan 2116 1 0 0 1 1 0 3.0 56 U14 Open
2 FM Kozák Ádám 2315 1 1 ½ 1 1 ½ 5.0 4 U12 Open
15 Karácsonyi Gellért 1864 ½ 1 0 ½ 1 0 3.0 55 U10 Open
12 Árvai Eszter 2087 1 0 0 0 1 1 3.0 36 U16 Lányok
21 Érseki Tamara 1863 0 1 1 1 0 0 3.0 40 U14 Lányok
7 Kovács Judit 1859 1 1 0 ½ 0 1 3.5 27 U12 Lányok
5 Juhász Judit 1690 1 1 ½ 1 0 1 4.5 7 U10 Lányok
5 Karácsonyi Kata 1459 1 0 1 0 1 1 4.0 14 U08 Lányok
8 Gaál Zsóka 1241 1 0 1 1 ½ ½ 4.0 16 U08 Lányok

 

Ford. Ssz. Név Élő Nemz. Pont Ered.
Farkas Richárd 2314 HUN Rp:2237 Pts. 3.0
1 56 Papakonstantinou Dimitrios 1987 GRE 3.0 w 1
2 5 IM Yuffa Daniil 2449 RUS 5.0 s ½
3 9 FM Korchmar Vasiliy 2412 RUS 3.0 w ½
4 13 FM Kobo Ori 2380 ISR 4.0 s 0
5 40 Thogersen Rasmus 2160 DEN 3.0 w 0
6 53 Faron Rafal 2033 POL 2.0 s 1
7 48 Shabanov Nurlan 2106 AZE 3.0 w
FM Antal Tibor Kende 2324 HUN Rp:2108 Pts. 3.5
1 61 Haldorsen Benjamin 1979 NOR 3.0 s 1
2 42 Klepikov Nikita 2114 RUS 3.5 w ½
3 67 Simonyan Latush 1877 ARM 4.0 s 0
4 44 Briata Federico 2110 ITA 3.0 w ½
5 50 Aleksanyan Hrant 2050 ARM 3.5 s ½
6 40 Hoang Harry 2129 SUI 2.5 w 1
7 49 Bilchinski Anton 2054 GER 3.5 s
Buzás Bertalan 2116 HUN Rp:1893 Pts. 3.0
1 76 Feyzullayev Tofig 1835 AZE 2.5 s 1
2 80 Harutyunyan Erik 1786 ARM 3.0 w 0
3 58 CM Gasimov Parviz 1949 AZE 4.0 s 0
4 68 Puchko Nikolay 1906 RUS 2.0 w 1
5 56 Radovanovic Mihajlo 1964 SRB 3.0 s 1
6 65 Mustafin Andrey 1917 AZE 4.0 w 0
7 63 Hoghmrtsyan Artur 1917 ARM 3.0 s
FM Kozák Ádám 2315 HUN Rp:2262 Pts. 5.0
1 62 Anilkumar Anantha P 1819 ENG 2.5 w 1
2 37 Kalavannan Koby 1909 ENG 4.0 s 1
3 24 Vlachos Anatole 1990 FRA 3.5 w ½
4 23 Vassilev Martin 1998 BUL 3.0 s 1
5 7 FM Zarubitski Viachaslau 2188 BLR 4.5 w 1
6 33 Karayev Kanan 1925 AZE 5.0 s ½
7 1 FM Matviishen Viktor 2404 UKR 5.5 w
Karácsonyi Gellért 1864 HUN Rp:1521 Pts. 3.0
1 75 Paleri Adithya P 1439 ENG 3.0 s ½
2 85 Adamia Jaba 0 GEO 4.0 w 1
3 47 Muradyan Robert 1657 ARM 3.5 s 0
4 73 Petkov Momchil 1447 BUL 3.5 w ½
5 60 Feyziyev Mirmusa 1582 AZE 2.0 s 1
6 68 Eynullayev Atilla 1494 AZE 4.0 w 0
7 96 Grigoryan Gor M. 0 ARM 3.5 w
Árvai Eszter 2087 HUN Rp:1757 Pts. 3.0
1 45 Choladze Tea 1760 GEO 1.5 w 1
2 31 Dadello Aleksandra 1863 POL 4.5 s 0
3 41 Lalic Danka 1800 SRB 2.0 w 0
4 61 Chanturia Ani 1542 GEO 2.5 s 0
5 56 Sit Victoria 1607 ENG 2.0 w 1
6 47 Elizarova Taisia 1742 RUS 2.0 s 1
7 28 Mirzaeva Gulnara 1915 RUS 3.0 w
Érseki Tamara 1863 HUN Rp:1705 Pts. 3.0
1 59 Ivanyan Ani 1589 ARM 3.0 s 0
2 57 Hasanzada Ulkar 1603 AZE 2.5 w 1
3 46 Louka Magdalini 1689 GRE 2.5 s 1
4 52 Gailiunaite Saule 1653 LTU 2.0 w 1
5 10 Gajcin Marina 2017 SRB 4.5 s 0
6 49 Karimzada Narmin 1679 AZE 4.0 w 0
7 45 Sargsyan Anna M. 1705 ARM 3.0 s
Kovács Judit 1859 HUN Rp:1637 Pts. 3.5
1 45 Feyzullayeva Shabnam 1494 AZE 1.5 s 1
2 27 Tomcikova Dominika 1616 SVK 3.0 w 1
3 38 Sidamonidze Anastasia 1533 GEO 4.0 s 0
4 20 Beydullayeva Govhar 1671 AZE 4.0 w ½
5 32 Stroganova Karina 1599 RUS 3.5 s 0
6 34 Konecny Sophie 1569 AUT 2.5 w 1
7 33 Hajiyeva Laman 1583 AZE 3.5 s
Juhász Judit 1690 HUN Rp:1571 Pts. 4.5
1 41 Wiemann Vanessa 1229 GER 2.5 s 1
2 27 Biran Anastasiya 1439 BLR 2.0 w 1
3 19 Somton Anita 1479 ENG 4.0 s ½
4 39 Sukalina Alina 1290 BLR 3.5 w 1
5 64 Mkrtchyan Mariam 0 ARM 5.0 s 0
6 18 Rzali Sabina 1481 AZE 3.5 w 1
7 8 WCM Ismayil Malak 1588 AZE 4.5 s
Karacsonyi Kata 1459 HUN Rp:1184 Pts. 4.0
1 36 Iobashvili Mariam 0 GEO 1.0 s 1
2 44 Lesnykh Zhanna 0 RUS 4.5 w 0
3 23 Dubovyk Anastasiia 0 UKR 4.5 w 1
4 43 Khurtsidze Mariam 0 GEO 4.0 s 0
5 31 Gotoshia Mariam 0 GEO 2.0 w 1
6 41 Katamadze Marta 0 GEO 3.0 s 1
7 24 Enache Dorothea 0 AUT 4.0 w
Gaal Zsoka 1241 HUN Rp:1229 Pts. 4.0
1 39 Jighauri Lizi 0 GEO 0.5 w 1
2 47 Melenchuk Olga 0 RUS 6.0 s 0
3 31 Gotoshia Mariam 0 GEO 2.0 w 1
4 57 Surovtseva Alisa 0 RUS 3.0 s 1
5 63 Zulfugarli Mahluga 0 AZE 3.5 w ½
6 1 Karaivanova Petya 1626 BUL 3.5 s ½
7 43 Khurtsidze Mariam 0 GEO 4.0 w

 

 

Istvándi Lajos csapatvezető