A Magyar Sakk Szövetség elnöksége felkérte Tompa János nemzetközi mestert a soron következő, Budapesten rendezendő sakkolimpián résztvevő magyar küldöttség delegációvezetői tisztségére.
Tompa János kilenc alkalommal, 1980-tól 1998-ig volt a magyar olimpiai küldöttségek tagja. Csapatvezetői feladatait hétszer szövetségi kapitányként, kétszer pedig szekundáns/edzői szerepben látta el. 1988-ban Szalonikiben ő irányította az első ízben aranyérmet nyert női válogatottat. 1991-től 1997-ig a Magyar Sakk Szövetség szakfelügyelőjeként dolgozott. Ebben a munkakörben sokszor volt az ifjúsági világversenyeken résztvevő magyar küldöttségek vezetője vagy edzője, amelyek során megismerte a jelenlegi válogatott szinte valamennyi tagját és jó emberi kapcsolatokat épített ki velük.
Ezen kívül segítségünkre lehet az olimpia idején ülésező FIDE Történeti Bizottságának munkájában is, mert sakktörténészként és szakíróként jó ismerője a magyar sakkozás jelenének és múltjának.
Mindezek alapján döntöttünk úgy, hogy tapasztalatai, emberismerete, általánosan elfogadott személye és tekintélye alkalmassá teszi Tompa Jánost a hat válogatott csapatunk szereplésének segítésére.