Szombaton rajtol a Mitropa kupa csapatverseny, ahol 10 ország csapatai küzdenek meg egymás ellen egy női és egy férfi mezőnyben. Ezt a bajnokságot közép-európai csapatok bajnokságának is hívják, hiszen a 10 résztvevő csapat közép-európai nemzetekből áll. Minden évben más ország ad helyszínt ennek a nívós eseménynek, idén Ausztria lesz a házigazda. Hazánk idén „csak” a férfimezőnyben indít csapatot, nem véletlen az idézőjel, hiszen a körülményeket figyelembe véve ennek az „egy” csapatnak részvételének is nagyon örülünk. Sajnos a szervezők számunkra igen kedvezőtlenül választottak időpontot, hiszen egyrészt érettségi időszakot üt, másrészt a verseny utolsó három napja pedig a tripla magyar csapatbajnoki hétvégét.  Ezek miatt komoly nehézségbe ütközött a csapatok megfelelő összeállítása és felmerült, hogy kihagyjuk a Mitropa kupát. Szerencsére a férfi csapat összejött, mégpedig a Bodrogi Bendegúz, Pásztor Balázs, Pásti Áron, és Mátyássy Lázár és jómagam, mint kapitány és szűkség esetén, mint „tartalékjátékos” összeállításban. Indulunk, Sankt veit an der glan városa megcélozva, ahogyan az elérhető legjobb egyéni eredmények és a csapat helyezések is.

CR Link: ITT

Gonda László
Nagymester, FIDE Senior Trainer,
Ifjúsági Szövetségi Kapitány