Éppen egy versenyen játszunk: második forduló, világossal vagyunk, 25. lépés jön, már bőven a középjátékban. Az ellenfél lenyomja az órát, mi következünk lépésen. Két lépésjelölt rajzolódik ki a fejünkben, amit elkezdünk számolni. Ha ebben a pillanatban megállnánk, hátrébb lépnénk képzeletben pár lépést és onnan tekintenénk a helyzetre, akkorelgondolkozhatnánk azon, hogy vajon miért ez a két lépés jutott az eszünkbe? Miért nem két másik? Vajon ez a két lépés ugrana be egy 1400-as, egy 2400-as szintű játékosnak, esetleg a világbajnoknak is?
Ha abba belegondolunk, hogy a parti utáni elemzéseknél, többen körbeállva a táblát, hány lépésjelöltet mondanak be ötletként az elemzőtársak, valószínűleg nem kettő lenne ez a szám. Bár biztosan lennének átfedések (olyan lépésjelöltek, amelyekre többen is gondolnak), az is bizonyos, hogy bőven kettő fölött lenne az elemzőtársaság által kigondolt lépésjelöltek száma. Ahány játékos, annyi különböző játékerő, tudásszint, tapasztalat, ami más-más alapot nyújt annak, hogy milyen lépés is jut először eszükbe egy állással kapcsolatban. Ha ezeket a gondolatokat tovább visszük és leképezzük a taktika területére, akkor szintén hasonló élmények ugorhatnak be: míg valaki észrevesz egy taktikát egy állásban, addig egy másik játékos nem biztos. Míg egy 1800-as játékerejű sakkozó töri a fejét egy feladványon, addig lehet, hogy egy 2500-as szintű játékos pár másodperc gondolkodás után rávágja a megoldást. Ezekben a szituációkban nagyon fontos különbségek vannak a játékosok tudásában: egy 2500-as szintű játékos sok ezer órát töltött a sakk tanulásával és játékkal, míg az előbb említett 1800-as szintű valószínűleg ennél jóval kevesebbet, így logikusnak tűnik, hogy az egyikük gyorsabban, a másikuk lassabban (vagy egyáltalán nem) tudja megoldani a feladványt. Ezt a különbséget tovább boncolva a kisebb tudásúnak nemcsak a lexikális tudása kisebb (pl. mi az a kötés), hanem a készségei sem olyan fejlettek még (nemcsak tudja, hogy mi az a kötés, de annyiszor látott már különféle kötéseket, hogy pillanatok alatt észreveszi az állásban lévőket vagy a létrehozhatóakat). Az ilyen készségek teszik lehetővé, hogy villámgyorsan észre vegye valaki az állásban rejlő taktikai vagy akár stratégiai lehetőségeket (tudatos) gondolkodás nélkül.
Ahhoz, hogy készségeket fejlesszünk ki, legyen az taktikai, változatszámítási vagy bármilyen más, nagyon fontos a sok gyakorlás, amit első lépésként az adott ismeretanyag elsajátításával kell kezdeni, az előző példát felhasználva: mi az a kötés. Ha sokat gyakoroljuk állásokban a kötések létrehozását, feloldását, fokozását stb., akkor egyre jobbak leszünk benne, ezt a szintet a pszichológia jártasságnak nevezi. Ha még tovább gyakoroljuk ezt, elérkezünk oda, hogy már készség szinten ismerjük és alkalmazzuk a kötést, valamint az ahhoz kapcsolódó műveleteket, ami azért nagyon fontos, mert ekkor már nem igényel ez a cselekedet tudatos odafigyelést, hanem a tudat ellenőrzése nélkül is lefut a begyakorlott művelet a fejünkben, így szabadítva fel értékes erőforrást például a változatok pontos kiszámítására.