Kántor Gergely a Világkupa 2. fordulójának rájátszásában végül összesített 3-1 arányban alulmaradt az elit nagymester, Mamedjarov ellen. A csütörtöki rájátszás során Gergely az első partiban az olasz megnyitásra szavazott, ahol sötét hozzájutott a tipikus Hxe4 áldozattal összeköthető d5 ellenvillához, ami ha működik, akkor legtöbbször tisztázza az állást, és kiegyenlítést nyújt a másodhúzónak. A 20. lépésben a bástyák e-vonali duplázása komoly kezdeményezéshez juttathatta volna világost, ami habár egy gyalogáldozattal járt, viszont cserébe világos konstans nyomást helyezhetett volna sötét állására. Gergely lépése logikus volt, és elég megdöbbentő, hogy egy ilyen apró pontatlanság után az azeri nagymester precíz lépések sorozatával átvette az irányítást, majd futópárjával, g-vonali nyomásával nem engedett a szorításból, így a veszedelmes király elleni támadás ellen nem volt orvosság.
A visszavágon Gergőnek all-in kellett mennie sötéttel, ami rendkívül nagy kihívás egy ilyen kaliberű játékos ellen, de korábban láthattunk, hogy a magyar nagymesternek ez nem okoz gondot, bátran és remekül játszott az első klasszikus partiban is sötéttel. A Bogo-Indiai védelemben kellően kiegyensúlyozatlan állás jött ki, aminek elsőre örülhettünk, viszont Gergely 12…e4 gyalogáldozata sajnos nem volt kellően megalapozott, talán 14.Ve3 lépés kerülhette el a figyelmet, ami egy roppant gépszagú, kötésbe álló lépés, mégis stabilizál mindent. A gyaloghátrány mellett még fejlődési hátrány is megjelent, Mamedjarov mesterien bonyolította a technikai részt, az anyagot visszaadva döntő stratégiai előnybe került, sötét gyalogjait mintha meteorit csapás érte volna, úgy hevertek izoláltan a tábla különböző pontjain. A végeredményhez ezután sajnos nem fért kétség.
Kántor nagymester azonban több mint emelt fővel távozhat Goából, mivel energikus és bátor játéka a kommentátorok és szakemberek tetszését is elnyerte, sikerült megizzasztania egy 2700+ tudású játékost, ami önmagában is hatalmas fegyvertény.
Teljesítményéhez ezúton is gratulálunk!
A mai napon Gledura Benjamin Wei Yi kínai szupernagymester ellen, Rapport Richárd Yagiz Kaan Erdogmus török csodagyerek ellen, Lékó Péter pedig Kirill Alekseenko osztrák színekben versenyző, de orosz származású, korábbi világbajnoki kandidátus ellen veszi fel a kesztyűt.
Hajrá Magyarok!
IM Sipos István