Vasárnap Rodoszon megkezdődtek az európai klubok közötti csatározások. A nyílt mezőnyben 96 csapat 699 játékosa, a női versenyen 20 csapat 92 játékosa vesz részt, ami összességében nagyjából egy sakkolimpia mezőnyének a fele! A BEK „utódaként” megrendezett Európai Klubcsapatok Kupájában a magyar sakkozást három csapat és 21 játékos képviseli. A Nagykanizsa csapata az 5. legerősebb együttes a mezőnyben, Gledura Benjámin, Márkus Róbert és a csapatkapitányi feladatokat is ellátó Medvegy Zoltán mellett olyan neveket vonultatnak fel, mint Fedoszejev, Eljanov, Volokityin, Juffa és a félelmetes ukrán tehetség Szamunyenkov. A másik két magyar csapatnak külön érdeme, hogy színmagyar összeállításban állnak rajthoz. Az MTK Csonkics Tünde irányítása alatt, Erdős Viktor vezetésével veszi fel a kesztyűt, míg a Dunaszerdahely csapata taktikai táblasorrendet alkalmazott és Pásti Áront játszatja az első táblán. A női mezőnyben sajnos nincs magyar csapat, a tavaly és tavalyelőtt is ezüstérmes Ajka idén nem méreti meg magát, de jó hír, hogy az MTK játékosaként a nyílt mezőnyben játszik Rapport Jovana női nemzetközi nagymester.

Magyar sakkozók azonban további külföldi klubok keretében is szerepelnek. Rapport Richárd világklasszis játékosunk az 1. helyen kiemelt török Bayegan Pendik csapatában vállalta a játékot, többek között Giri, Mamegyarov, Nihal Sarin és Alekszejenko társaságában. Bérczes Dávid és Nagy Gábor nagymesterek a belga Rochade csapatát erősítik, míg az ír Ennis együttesében játszik Németh Zalán és (az egyébként MTK-s) Fodor Balázs. Ezúttal nem vesz részt a csatározásokban Magnus Carlsen, ott van azonban a világranglista TOP 10 helyezéséből kiszorult világbajnok Gukesh, és a világranglista negyedik helyén álló Erigaisi is, sok más nagynevű mester mellett.

A magyar csapatok az első fordulót könnyen vették, a Kanizsa 6-0-ra gázolt egy finn alakulat ellen, az MTK 4½–1½ arányban győzött le egy sokadik vonalbeli brit együttest, míg a Dunaszerdahely 4–2-re verte a holland Paul Keres klub 3. csapatát. A második fordulóban a Dunaszerdahely az első kiemelt török csapat ellen küzd, a másik két magyar együttesnek egyelőre könnyebb ellenfelek jutottak. Mindenkinek jó szurkolást, az anyaországi, felvidéki és délvidéki magyar sakkozóknak sok sikert kívánunk, a tornáról annak végeztével jelentkezünk majd egy összefoglaló cikkel.

Csapatok, eredmények

Magyar Sakkszövetség