Amikor ezt írom, már javában zajlik az ifjúsági világbajnokság 4. fordulója. Azonban egy brazíliai VB-re már eljutni sem annyira egyszerű…
Az utazás azért senkinek nem volt annyira vészes. Sok óra repülés, több átszállás, kis idegeskedés, de mindenki épségben megérkezett. A csomagok azonban már nem voltak feltétlenül ilyen szerencsések, ugyanis Budapesten az Airfrance magyar kollégái több családdal is feladatták a kisebb bőröndöket, majd félre is tájékoztattak mindenkit, mondván Florianopolis-ig semmi dolguk a csomagokkal. A belföldi repülésnél azonban újra át kell menni velük a security-n, szóval így történt, hogy két bőrönd nem érkezett meg a végállomásra. Később azért visszaszereztük őket, amit nem könnyített meg, hogy angolul szinte egyáltalán nem beszél senki. Miért is tennék, hiszen egy majd európányi országban mindenki jól el van portugálul, bár a reptéren azért ez picit meglepő volt számomra.
A szállás jó, még ha a szobák nem is túl nagyok, és azt hiszem az ételekre sem lehet túl sok panaszunk. A környék is biztonságos alapvetően, bár azért esténként együtt vacsorázunk pár helyi katonával, akik rendszeresen előállítják a gyanús elemeket. Az óceán pedig gyönyörű.
A szervezés azért nem mondanám, hogy német precizitással zajlik. Az első fordulóra például nem sikerült megoldani az akkreditációkat, vagy hogy legyen indigós játszmalap, és az azért kellő felháborodást okozott, hogy parti után a gyerekek még másolhatták is át a játszmáikat. Ilyen ez, az életöröm mellé egy kis nemtörődömség is társul, de alapvetően mindenki nagyon segítőkész. A versenyterem egyébként teljesen normális, sajnos alig lehetek bent.
A lényeg persze a sakkverseny:
https://chess-results.com/tnr1049133.aspx?lan=1&art=25&fedb=HUN&turdet=YES&flag=30
Hivatalos honlap: https://worldyouth2024.com/
Fotóalbum: ITT
Három forduló után nem érdemes még senki felett pálcát törni, hosszú ez a verseny, kicsit azt érzem, szoknunk kell még a környezetet. Az viszont megint látszik, hogy a játékosok többnyire elég felkészültek (a magyarok is!), nincs könnyű győzelem, bármely pontjáról is kapunk ellenfelet a világnak.
G14
Bíró Beáta eddig 2/3 pontot gyűjtött, amivel megközelíti az elvárását. Sajnos a második fordulóban becsúszott egy gyalogelnézés, de egyébként szépen játszotta túl ellenfeleit, a megszerzett pontok mennyiségére nem lehet panasz, remélem mihamarabb jön a mélyvíz, és papíron erősebbek ellen is megmérkőzhet.
G16
Nandin-Erdene Davaademberel 1 pontot gyűjtött. Az első fordulóban egy maratoni partiban elkerülhető lett volna a vereség, majd jött egy szép győzelem, a harmadik fordulóban viszont bár ő támadott az egész partiban, kis pontatlanság és végül vereség lett a vége. Ebben bizony több volt, de játéka alapvetően bíztató, szóval reménykedhetünk a jó folytatásban.
G18
Sipos Stefánia szintén 1 ponttal kezdett. Ő már két, papíron erősebb, WFM címviselő ellenfélen is túl van, de így is lett volna lehetősége még pontot gyűjteni. Kell egy kis önbizalom, meg kicsivel több pontosság a parti végén, és jönni fognak a pontok is.
U14
Lehőcz József Jr. egyelőre 1 ponttal áll. Joci az első fordulóban ügyesen érvényesítette a papírformát, majd bár nagyot küzdött a második fordulóban, de norvég FM ellenfele most erősebbnek bizonyult. Ezek a fránya skandinávok. A harmadikban ugyanis jött egy svéd játékos, és borítva a papírformát jól jött ki a nyitásból, majd precíz játékkal sajnos felül is kerekedett. Nincs semmi baj, ismerve Joci remek stratégiai érzékét, joggal bízhatunk a jó folytatásban.
U16
Turcsányi Vince Gergő 1,5 ponttal áll. Az első fordulóban egy alapvetően gyengébben rangsorolt tajvani ellenfele ellen stratégiailag nagyon színvonalas partiban döntetlenezett, s szerezte eddig küldöttségünk egyetlen remiét, majd szépen játszotta túl és kényszerítette hibára brazil ellenfelét. A spanyol 2400-as FM sajnos még nagy falat volt a harmadikban, de azért voltak esélyek, bízok a kiegyensúlyozott folytatásban is.
Ebben a korosztályban Puskás Mihály is képviseli a magyar színeket. Misó eddig naggyából a papírforma szerinti 1 pontot hozta, egyelőre ingázott az erősebb, gyengébb ellenfelek között. Még becsúsztak hibák, amik miatt egyelőre nem éreztem, hogy nagyobb eséllyel boríthattuk volna a papírformát pozitív irányban, de egy kis stabilitással ez is meg lesz.
U18
Kocsmár Ákos eddig 2 pontot gyűjtött. Ő is nagyobb élőkülönbséggel kapott ellenfeleket. A második fordulóban a kazah IM sajnos túl erősnek bizonyult, pedig egy darabig kedvező állásunk volt világossal. A harmadikban viszont sötéttel egy szépen vezetett partiban játszotta túl ellenfelét. Komoly mezőny gyűlt össze ebben a korcsoportban, 15db 2400 feltti játékossal, már az EB-ről is jól ismert „sztárokkal”. Reméljük Ákos is felveszi velük a versenyt.