A norvégiai Tromsøben megrendezett 41. sakkolimpián szenzációs magyar siker született. Férficsapatunk az utolsó fordulóban az ukránok ellen óriási csatában négy döntetlent ért el, ez az ezüstérmet jelentette a fantasztikusan küzdő, esélyeit tökéletesen kihasználó válogatottunk számára. Lékó Péter, Balogh Csaba, Almási Zoltán és Rapport Richárd játszott a befejező játéknapon. Az éllovas kínai együttes 3-1-re nyert a lengyelek ellen. Óriási meglepetésre az indiai csapat lett a bronzérmes, a rajtlistát vezető oroszok csak a negyedikek. Balogh Csaba a második táblán eredményéért ezüstérmet vehetett át. A női olimpián sorozatban harmadszor nyert az orosz válogatott, a kínaiaké az ezüstérem, harmadikként az ukránok végeztek. Együttesünk folytatta vesztőszériáját, Izraeltől is kikapott, a 45.helyen zárta szereplését.

DSCN0232

Horváth Tamás csapatkapitány nem változtatott győztes együttesén, az előző két fordulóban nyerő négyest jelölte a sorsdöntő utolsó fordulóra, Polgár Judit segítette a társak felkészülését. Nem okozott meglepetést az ukránok összeállítása, a „betliző” Vaszilij Ivancsuk nélkül ültek sakkasztalhoz. Izgalmakban bővelkedett a találkozó, nagymestereink okos taktikával nem bocsátkoztak kalandokba, tartották állásaikat. Az éltáblán Lékó Péter ragadta meg egyedül a kezdeményezést, a FIDE exvilágbajnokával, Ruszlan Ponomarjovval szemben gyalogelőnyt is szerzett, de sajnos remire rontotta esélyét.

Almási Zoltán a szicíliai védelmű játszmában magabiztos játékkal tartotta az egyensúlyt, ahogy Rapport Richárd sem kalandozott, a zárt állásban is döntetlen született.

DSCN0251

Vigyázó szemeinket Balogh Csaba partijára vetettük, aki hősiesen védekezett a végjátékban. A játszma menetét sajnálatos esemény zavarta meg, az olimpia egyik résztvevője szívrohamot kapott, a gyors orvosi segítség sem tudta életét megmenteni.  Döbbenetes volt, hogy az orvosi segítségért kiáltást valaki félreértette, és bombát kiáltott. Fejvesztve menekültek a játékosok a vészkijáratok felé. A hosszú élesztési kísérlet után lassan folytatódtak a partik, Csaba Pavel Eljanov minden kísérletét hárította. Kezdődhetett a matematikai számolgatás, a hivatalos végeredmény a nagyszerű magyar sikert repítette világgá, 12 évvel a bledi ezüstérem után ismét a dobogó második fokára állhattak fel nagymestereink.

Sokan kétkedve fogadták a taktikai felállást, hogy Balogh Csaba a második táblán játszott. Arra talán senki sem számított, hogy Ding Lirentől elszenvedett veresége után megtáltosodik, és végül a második táblán tábladíjas lett. A csapatból mindenki maximális dicséretet érdemel, kívülről szemlélve is érezni lehetett a játékosok közötti összhangot, az egymásért való küzdést, a nehézségek legyőzését.

masodik

Az olimpia ismét bizonyította, hogy rendkívüli módon kiegyenlítődtek az erőviszonyok, még a jóval gyengébb Élő-pontosok ellen sem volt könnyű az egész pont megszerzése. Azok a csapatok lettek eredményesek, ahol a sakkozók a legjobban érezték meg, hogy hol a kockázatvállalás határa. Nagy öröm, hogy ebben nagymestereink jeleskedtek. A rutinos olimpikonok – Lékó Péter, Almási Zoltán és Polgár Judit – mellé a kezdeti bizonytalankodás után felnőtt Rapport Richárd, a hajrában remek nyerései nagyon kellettek a világraszóló sikerhez!

DSCN0241

Az éllovas kínai csapat a befejező játéknapon sem hibázott, három és fél órai játék után olimpiai bajnokok lettek, Yu Yangyi győzelme a 3-1-es nyerést jelentette a lengyelekkel szemben. Veretlenül harcolták végig az olimpiát, a hajrában csapatunkhoz hasonlóan remekeltek.

Az indiai együttes bronzérme óriási meglepetés, tartalékos összeállításban, exvilágbajnokuk Vishy Anand és Pentala Harikrishna nélkül értek a dobogóra. A rajtlistát vezető orosz csapat érem nélkül zárta szereplését, szupernagymestereik egymást múlták alul.

Az élcsoportban az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Magyarország – Ukrajna 2 – 2
Lékó Péter (2740) – Ruszlan Ponomarjov (2717) döntetlen
Pavel Eljanov (2723) – Balogh Csaba (2637) döntetlen
Almási Zoltán (2690) – Anton Korobov (2680) döntetlen
Alekszander Mojszejenko (2707) – Rapport Richárd (2704) döntetlen

Csapat Pont MP : MP Pont Csapat
1 Lengyelország 27½ 15 1 : 3 17 28½ Kína
2 Magyarország 27 16 2 : 2 15 27 Ukrajna
3 Norvégia 21½ 12 4 : 0 12 23½ Malaysia
4 Oroszország 26 15 : 15 27 Franciaország
5 Azerbajdzsán 25½ 15 : 15 26½ Egyesült Államok
6 India 27 15 : ½ 15 25 Üzbegisztán
7 Kuba 27 14 : 14 25½ Anglia
8 Spanyolország 25½ 14 : 14 27 Vietnam
9 Izrael 25½ 14 : 14 27 Horvátország
10 Örményország 25½ 14 3 : 1 14 26 Csehország
11 Fehérorosszország 24½ 14 : 14 25 Bulgária
12 Románia 25½ 14 2 : 2 14 26½ Brazília

 

A 41. férfi sakkolimpia végeredménye:

 

Csapat   +    =    –   TB1   TB2   TB3   TB4 
1 7 Kína 11 8 3 0 19 422.5 31.5 155.00
2 5 Magyarország 11 7 3 1 17 372.0 29.0 152.00
3 19 India 11 7 3 1 17 371.5 30.5 140.00
4 1 Oroszország 11 7 3 1 17 352.0 28.5 146.00
5 8 Azerbajdzsán 11 7 3 1 17 345.0 28.0 149.00
6 2 Ukrajna 11 6 4 1 16 377.5 29.0 145.00
7 13 Kuba 11 7 2 2 16 361.0 29.5 145.00
8 4 Örményország 11 6 4 1 16 350.5 28.5 146.00
9 9 Izrael 11 7 2 2 16 348.0 28.0 143.00
10 17 Spanyolország 11 7 2 2 16 334.5 28.0 142.00
11 27 Fehéroroszország 11 7 2 2 16 304.5 27.0 136.00
12 11 Hollandia 11 6 3 2 15 367.5 29.5 148.00
13 3 Franciaország 11 7 1 3 15 357.5 28.5 151.00
14 6 Egyesült Államok 11 6 3 2 15 348.0 28.0 143.00
15 15 Lengyelország 11 7 1 3 15 335.5 28.5 140.00
16 29 Szerbia 11 6 3 2 15 324.0 27.5 147.00

(172 csapat)

Kína: Wang Yue (2718) 4/9, Ding Liren (2742) 7,5/10, Yu Yangyi (2668) 9,5/11, Ni Hua (2666) 6,5/9, Wei Yi (2638) 4/5

 

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

P

J.

Perf.

Élő+/-

Lékó Péter

2740

½

1

½

½

½

0

½

½

½

½

5.0

10

2688

-6.3

Balogh Csaba

2637

1

0

1

1

½

1

1

1

½

7.0

9

2839

23.2

Almási Zoltán

2690

1

1

0

1

1

1

½

½

½

½

7.0

10

2703

3.6

Rapport Richárd

2704

1

0

½

0

½

1

1

1

½

5.5

9

2660

-3.4

Polgár Judit

2676

1

1

1

1

½

0

4.5

6

2636

-0.6

A tábladíjasok:

1.tábla:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2772) 2872 (6,5/9, 2702)

2. Michael Adams (angol, 2740) 2839 (6,5/9, 2673)

3. Anish Giri (holland, 2745) 2836 (8/11, 2661)

2. tábla:

1.Nguyen Ngoc Truong Son (vietnami, 2634) 2843 (8,5/10, 2542)

2. Balogh Csaba (magyar, 2637) 2839 (7/9, 2619)

3. Ding Liren (kínai, 2742) 2831 (7,5/10, 2638)

3. tábla:

1.Yu Yangyi (kínai, 2668) 2912 (9,5/11, 2602)

2. Krishnan Sasikiran (indiai, 2669) 2753 (7,5/10, 2560)

3. Pavel Eljanov (ukrán, 2723) 2745 (7/9, 2525)

4. tábla:

1. Nikola Szedlak (szerbiai, 2554) 2773 (6,5/8, 2515)

2. Isan Ortiz Suarez (kubai, 2603) 2766 (6/8, 2573)

3. Ni Hua (kínai, 2666) 2723 (6,5/9, 2546)

5. tábla:

1.Samuel Shankland (amerikai, 2624) 2831 (9/10, 2457)

2. Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2707) 2714 (7/9, 2487)

3. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714) 2650 (6,5/9, 2469)

 

Női sakkolimpia

 DSCN0238

 

Az orosz női válogatott sorozatban harmadszor nyerte meg a sakkolimpiát. A befejező játéknapon tízedik győzelmüket szerezték meg, az éltáblán azonban Katyerina Lahno világossal kikapott Antoaneta Sztefanovától. Meggyőző a sikerük, a csúcsrangadót a kínaiak ellen lélektanilag is tökéletesen felkészülve vívták meg sikerrel. Megismétlődött a két évvel ezelőtti sorrend, az ukránok nagy hajrával lettek bronzérmesek.

Csapatunk a hajrában összeomlott, négy meccset vesztettek sorozatban, erre nehéz magyarázatot találni. A két legerősebb csapattól kaptak ki, a papírforma eredmények után újult erővel kellett volna küzdeni. A finisben elszenvedett három vesztésnek a szalmai okok mellett nyilvánvalóan pszichológiai okai is voltak. A helyezés végtelenül elkeserítő.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:

Izrael – Magyarország 2,5 – 1,5

Masha Klinova (2312) – Hoang Thanh Trang (2485) 0 – 1

Mádl Ildikó (2347) – Yulya Shvayger (2275) 0 – 1

Olga Vasiliev (2276) – Gara Tícia (2321) döntetlen

Papp Petra (2274) – Angela Borsuk (2198) 0 – 1

Csapat Pont MP : MP Pont Csapat
1 Oroszország 29½ 18 : 15 28½ Bulgária
2 Montenegró 24½ 12 1 : 3 12 23½ Norvégia
3 Ukrajna 26½ 17 2 : 2 17 30½ Kína
4 Grúzia 28 15 4 : 0 16 26½ Németország
5 Örményország 26½ 15 : 15 26½ Spanyolország
6 Kazahsztán 24 15 3 : 1 14 27½ Csehország
7 Románia 25½ 14 2 : 2 14 28½ India
8 Azerbajdzsán 26 14 ½ : 14 23 Lengyelorzág
9 Egyesült Államok 25½ 14 4 : 0 14 26 Argentína
10 Franciaország 24½ 13 3 : 1 13 22½ Szerbia
18 Izrael 27½ 12 : 12 23½ Magyarország

 

A női sakkolimpia végeredménye:

 

Csapat   +    =    –   TB1   TB2   TB3   TB4 
1 2 Oroszország 11 10 0 1 20 420.5 32.0 154.00
2 1 Kína 11 8 2 1 18 406.0 32.5 149.00
3 3 Ukrajna 11 8 2 1 18 383.0 28.5 156.00
4 4 Grúzia 11 8 1 2 17 390.0 32.0 145.00
5 10 Örményország 11 8 1 2 17 350.5 29.0 142.00
6 17 Kazahsztán 11 8 1 2 17 320.0 27.0 143.00
7 8 Lengyelország 11 7 2 2 16 362.0 26.5 152.00
8 7 Egyesült Államok 11 7 2 2 16 339.5 29.5 139.00
9 12 Németország 11 8 0 3 16 304.0 26.5 143.00
10 5 India 11 6 3 2 15 380.0 30.5 143.00
45 13 Magyarország 11 6 0 5 12 289.0 25.0 149.00

(134 csapat)

Oroszország: Katyerina Lahno (2540) 6/10, Valentyina Gunyina (2524) 8/10, Alekszndra Kosztenjuk (2531) 7,5/9, Olga Girja (2484) 5/8, Natalija Pogonyina (2479) 5,5/7

Név

Élő

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

Pont

J.

Perf.

Élő+/-

Hoang Thanh Trang

2485

1

1

½

1

0

½

½

0

0

1

5.5

10

2427

-6.9

Mádl Ildikó

2347

1

1

½

½

½

½

0

1

1

0

6.0

10

2408

8.9

Gara Anita

2327

1

1

1

½

0

0

½

0

4.0

8

2273

-5.0

Gara Tícia

2321

1

1

½

1

½

1

0

0

½

5.5

9

2345

10.4

Papp Petra

2274

1

1

½

½

½

½

0

4.0

7

2157

-16.6

 

Tábladíjasok:

1.tábla:

1.Nana Dzagnidze (grúz, 2550) 2719 (89, 2353)

2. Hou Ji-fan (kínai, 2661) 2671 (7/9, 2447)

3. Pia Cramling (svéd, 2500) (10/11, 2233)

2.tábla:

1.Valentyina Gunyina (orosz, 2524) 2651 (8/10, 2411)

2. Bela Hotenasvili (grúz, 2494) 8/10, 2325)

3. Ju Wenjun (kínai, 2559) 2564 (8/11, 2389)

3. tábla:

1.Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2531) 2639 (7,5/9, 2352)

2. Ana Matnadze (spanyol, 2385) 2445 (7,5/10, 2252)

3. Ellinor Frisk (svéd, 2257) 2432 (9,5/11, 2110)

4. tábla:

1.Natalija Zsukova (ukrán, 2468) 2512 (7,5/10, 2294)

2. Marta Bartel (lengyel, 2359) 2439 (6,5/9, 2273)

3. Irina Bulmaga (román, 2354) 2433 (8/10, 2176)

5. tábla:

1.Rout Padmini (indiai, 2318) 2584 (7,5/8, 2124)

2. Guo Qi (kínai, 2453) 2520 (6,5/9, 2243)

3. Gulmira Duletova (kazah, 2252) 2486 (7/8, 2024)

 

Verőci Zsuzsa