Tisztelt Sporttársak!

 

Jakobetz László FIDE mester, az MSSZ Sakktörténeti Bizottságának elnöke kezdeményezésére Szövetségünk 2025. évi rendes közgyűlése 7. napirendi pontként tárgyalta a Szövetség neve írásmódjának megváltoztatását célzó javaslatot, amely kezdeményezést Jakobetz László 148, a sportág életében szerepet játszó személy aláírásának összegyűjtésével erősítette meg. A Közgyűlés egyhangúlag támogatta, hogy a Szövetség nevének írásmódja – a történelmi hagyományoknak és a Szövetség megalapítása óta eltelt idő legnagyobb részében használt alaknak megfelelően – Magyar Sakk Szövetségről Magyar Sakkszövetségre változzon.

A Közgyűlés döntésének megfelelően az MSSZ benyújtotta a kérelmet a bíróságra, amely 2025. október 19-én jóváhagyta azt. A hírt azonban csak most közöljük, miután a bíróság jóváhagyását követően az új írásmódot a hatóság téves helyesírással vezette át a közhiteles nyilvántartásban, így annak a kijavítását is külön kérelmezni kellett. Mostanra minden megoldódott.

Jakobetz Lászlónak köszönjük a kezdeményezést, és kérjük, hogy mostantól mindenki a történelmi hagyománynak és a magyar nyelvi ízlésnek is kétségkívül jobban megfelelő, immár hivatalos Magyar Sakkszövetség alakot használja! A régi-új írásmódnak a szabályzatainkban történő átvezetését az Iroda – aktuális munkaterheléséhez igazodva – el fogja végezni a következő hónapokban, ebben még kérjük egy kis türelmüket!

Üdvözlettel,

Polyánszky Zoltán dr.

elnök