Borisz Szpasszkij, a sakk tizedik világbajnoka, aki 1969-ben Petroszjan legyőzésével ért fel a csúcsra, majd 1972-ben Fischerrel szemben alulmaradt az évszázad mérkőzésén, február 27-én, 88 éves korában elhunyt.

A jó humorú, szabadgondolkodású Szpasszkij 1937. január 30-án született Leningrádban, és már kiskorában csodagyereknek tartották. 10 éves volt, amikor legyőzte Botvinniket egy szimultánon, majd 18 évesen már nagymesternek mondhatta magát, miután Antwerpenben megnyerte a junior világbajnokságot. 1956-ban indult először a világbajnokjelöltek versenyén, ahol Szmiszlov és Keresz mögött harmadik lett.

Korai sikerei után 1958-ban egy nagyobb hullámvölgybe került, és két egymást követő zónaközi versenyre sem jutott be. A gödörből két válása után, 1961-ben mászott ki, amikor megnyerte élete első szovjet bajnokságát, majd 1963-ban újra ő diadalmaskodott. Ekkor Moszkvába költözött, és Bondarevszkij lett az edzője. Egy évvel később a szovjet bajnokságon elért eredményével kvalifikálta magát a zónaközi versenyre, ahol megszerezte a jogot arra, hogy kihívja az aktuális világbajnok Petroszjant. Itt még nem tudott győzni, de 1969-ben már letaszította a szovjet-örményt a trónról. Szpasszkij egy 2014-ben tartott előadásán így nyilatkozott: „Sosem álmodtam arról, hogy világbajnok legyek. Az erőfeszítéseimnek köszönhetően egyszerűen csak így alakult.”

1972-ben a hidegháború csúcsán az egész világ a Szpasszkij–Fischer sakkvilágbajnoki párosmérkőzésre figyelt. Első alkalommal volt esély arra, hogy a szovjet sakkozók 1948 óta tartó hegemóniáját valakinek sikerüljön megtörnie. Fischer olyan követelésekkel állt elő, amelyek veszélybe sodorták a világbajnoki párharcot, így Henry Kissinger akkori amerikai külügyminiszter személyesen győzködte honfitársát a mérkőzésen való részvételre. Szpasszkij mögött is felsorakozott a teljes szovjet politikai vezetés, minden eszközt biztosítottak a felkészüléséhez és a mérkőzésen való szerepléséhez.

Az első játszmát Szpasszkij nyerte, a másodikban Fischer nem állt ki a játékteremben elhelyezett kamerák miatt, majd a harmadik partit egy kis szobában játszották le, amit az amerikai nyert. Miután visszaköltöztek a színpadra, Fischer már megállíthatatlannak bizonyult, és elhódította a világbajnoki címet a szovjettől.

„Nagyon megkönnyebbültem, amikor Fischer legyőzött – mondta később Szpasszkij. – Őszintén szólva, nem voltam szomorú aznap. Épp ellenkezőleg, nagy tehertől szabadultam meg, és úgy éreztem, végre újra szabadon lélegezhetek.”

Egy évvel az elveszített világbajnoki döntője után élete egyik legjobb formáját nyújtotta a 41. szovjet bajnokságon, amit meg is nyert.

1976-ban telepedett le Franciaországban harmadik feleségével, 1978-ban kapott francia állampolgárságot.

1980-ban a világbajnokjelöltek versenyén a negyeddöntőben Portisch Lajossal került szembe, ahol a 13. játszma után az állás egyenlő volt, így a történelemben először alkalmazták a rájátszásban a „hirtelen halált”, feketével kellett nyernie. A parti végül döntetlennel zárult, így Portisch jutott tovább.

Öt évvel később a montpellieri világbajnokjelöltek tornáján hotversenyben a hatodik helyen végzett, és elmondása szerint ez volt az utolsó alkalom, amikor igazán jól játszott.

2003-ban bekerült a Sakkhírességek Csarnokába.

2012-ben visszatért Moszkvába, és orosz állampolgárságot kapott.

A világbajnoki címe mellett hatszoros olimpiai bajnok, és kétszeres Európa-bajnok.

(Nagy-Németh Ágnes)