A kínai Chengduban ünnepélyesen megnyitották a 2015/16-os, öt versenyből álló női Grand Prix-sorozat negyedik tornáját. Az összetett pontverseny nyertese 2017-ben világbajnoki döntőt játszhat az őszre tervezett kieséses rendszerű világbajnokság győztesével. A világbajnoki címét az ukrán Marija Muzicsuk legyőzésével visszaszerző kínai világelső Hou Ji-fan visszalépett a sorozattól. A bakui sakkolimpiára történő felkészülésnek is fontos állomása a verseny, amelyen a két exvilágbajnoknő, Marija Muzicsuk és a bolgár Antoaneta Sztefanova már az első fordulóban összecsap, olimpiai bajnoknők, kontinensbajnokok nagyszerű vetélkedését várhatjuk, a hivatalos honlap a http://chengdu2016.fide.com/

SONY DSC

A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkarának Moszkvában, a világbajnok-jelölti verseny idején megtartott tanácskozásának egyik fontos napirendje volt a 2015/16-os női Grand Prix-sorozat. A világbajnoki címét a Lvovban megrendezett döntőn visszaszerző kínai Hou Ji-fan ismételten beterjesztette javaslatát a női világbajnoki rendszer átszervezésére. Sokadszor nehezményezte, hogy világelsőként nem élvez akkora privilégiumot, mint a férfi világbajnok Magnus Carlsen, évente kell címét megvédenie. Hou Ji-fan 2015-ben visszautasította részvételét a Szocsiban megrendezett kieséses rendszerű vb-n, s ezzel automatikusan elvesztette címét, a 2013/14-es Grand Prix-sorozat győzteseként szerzett kihívói jogot, s győzte le a döntőben az ukrán Marija Muzicsukot. Hou Ji-fan visszalépése a GP-sorozat nagy vesztesége, de a női éljátékosok messzemenően támogatják a jelenlegi világbajnoki ciklus lebonyolítási szabályzatát.

A korábban négy versenyre tervezett GP-sorozatot ötre bővítették ki, négy új résztvevő meghívására is sor került, a harmadik tornán Batumiban a grúz Bela Hotenasvili és Lela Dzsavahasvili mellett az örmény Elina Danieljan és az orosz Olga Girja örülhettek a „szerencsének”, hogy a női sakkozás elitjével csatározhattak.

Chengdu Szecsuán tartomány fővárosa, Nyugat-Kínában az egyik legfontosabb gazdasági, közlekedési és kommunikációs központ. Teljes közigazgatási területén 14 millióan, magában a városban 7 millióan élnek. Tavaly a női csapat-világbajnokság házigazdája volt. A grúz válogatott veretlenül győzött az orosz csapat előtt, a tartalékos kínai együttes lett a harmadik, a címvédő ukránok csak ötödikként zártak.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Ju Wenjun (kínai, 2578)
Humpy Koneru (indiai, 2575)
Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)
Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)
Dronavalli Harika (indiai, 2526)
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512)
Zhao Xue (kínai, 2510)
Tan Zhongyi (kínai, 2495)
Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487)
Pia Cramling (svéd, 2463)
Bela Hotenasvili (grúz, 2454)
Olga Girja (orosz, 2444)

Az első forduló párosítása:
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2512) – Marija Muzicsuk (ukrán, 2545)
Bela Hotenasvili (grúz, 2454) – Humpy Koneru (indiai, 2575)
Zhao Xue (kínai, 2510) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2545)
Olga Girja (orosz, 2444) – Pia Cramling (svéd, 2463)
Tan Zhongyi (kínai, 2495) – Dronavalli Harika (indiai, 2526)
Lela Dzsavahisvili (grúz, 2487) – Ju Wenjun (kínai, 2578)

Szombaton játsszák az első fordulót, július 14-én az utolsót, július 6-án és 11-én pihenőnapot kapnak a nagymesternők. Hat óra az időeltolódás, magyar idő szerint reggel 8 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd fél-fél óra a parti befejezéséig, az első lépéstől még 30-30 másodperc bónusszal. A 30. lépésig tilos a döntetlen ajánlása.

Hou2

Tavaly Monacóban kezdődött meg a közben öt versenyre bővült 2015/16-os Grand Prix-sorozat. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan remek győzelmet aratott, kétpontos előnnyel végzett az élen. A viadal második fordulójában vereséget szenvedett a világranglista második indiai Humpy Konerutól, az ötödik játéknapon megkezdte hatos nyerősorozatát, a tízedik játszmában aratott győzelmével már megnyerte a tornát.
Az ukrán világbajnoknő Marija Muzicsuk pályafutása első GP-tornáján elért eredményével nem lehetett elégedetlen, szokni kell a légkört, bátrabban játszani. Nővére, Anna segítségével végül második lett, holtversenyes társát, az indiai Humpy Konerut legyőzte.

 

A monacói GP-verseny végeredménye:

H. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont
1 GM Hou Ji-fan 2671 CHN * 1 0 1 1 1 ½ 1 1 1 ½ 1 9,0
2 GM Marija Muzicsuk 2528 UKR 0 * 1 ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 ½ ½ 7,0
3 GM Humpy Koneru 2578 IND 1 0 * ½ ½ 0 1 1 1 1 0 1 7,0
4 GM Pia Cramling 2513 SWE 0 ½ ½ * ½ 1 ½ ½ 1 0 ½ 1 6,0
5 WGM Natalija Pogonyina 2445 RUS 0 ½ ½ ½ * 0 ½ 1 ½ ½ 1 1 6,0
6 GM Stefanova Antoaneta 2500 BUL 0 0 1 0 1 * 1 0 ½ ½ ½ 1 5,5
7 GM Alekszandra Kosztenjuk 2525 RUS ½ ½ 0 ½ ½ 0 * 1 ½ ½ ½ 1 5,5
8 GM Nana Dzagnidze 2573 GEO 0 0 0 ½ 0 1 0 * 1 ½ 1 1 5,0
9 IM Almira Szkripcsenko 2441 FRA 0 ½ 0 0 ½ ½ ½ 0 * ½ 1 1 4,5
10 GM Natalija Zsukova 2485 UKR 0 0 0 1 ½ ½ ½ ½ ½ * ½ ½ 4,5
11 GM Anna Muzicsuk 2549 UKR ½ ½ 1 ½ 0 ½ ½ 0 0 ½ * ½ 4,5
12 IM Sarasadat Khademalsharieh 2402 IRI 0 ½ 0 0 0 0 0 0 0 ½ ½ * 1,5

 

 

R10-40

 

Teheránban a kínai Ju Wenjun elsőségével fejeződött be a második verseny. Veretlenül, félpontos előnnyel ért célba. Az iráni Sarasadat Khademalsharieh nem bírta el a nagy feszültséget, az utolsó fordulóban kikapott az ukrán Natalija Zsukovától, a kölcsönös időzavarban remit ígérő folytatásokat szalasztott el. Holtversenyes második helye így is óriási siker. Sorozatban harmadik partiját is elvesztette a nyolcadik forduló után még egypontos előnnyel vezető grúz Nana Dzagnidze. Az orosz Natalija Pogonyina három egymást követő vereség után rendezte sorait, a győzelemmel a negyedik helyet osztotta Dzagnidzével.

H. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont
1 GM Ju Wenjun 2558 CHN * ½ ½ ½ 1 1 ½ ½ ½ 1 1 ½
2 IM Sarasadat Khademalsharieh 2403 IRI ½ * 1 ½ ½ ½ 0 1 ½ ½ 1 1 7
3 GM Zhao Xue 2506 CHN ½ 0 * 1 ½ 0 1 ½ 1 1 ½ 1 7
4 WGM Natalija Pogonyina 2454 RUS ½ ½ 0 * 1 1 0 ½ 1 1 0 1
5 GM Nana Dzagnidze 2529 GEO 0 ½ ½ 0 * ½ 1 1 1 0 1 1
6 GM Humpy Koneru 2583 IND 0 ½ 1 0 ½ * ½ 1 ½ ½ 1 ½ 6
7 GM Natalija Zsukova 2484 UKR ½ 1 0 1 0 ½ * 1 ½ 0 ½ ½
8 GM Valentyina Gunyina 2496 RUS ½ 0 ½ ½ 0 0 0 * ½ 1 ½ 1
9 GM Dronavalli Harika 2511 IND ½ ½ 0 0 0 ½ ½ ½ * ½ 1 ½
10 GM Cramling Pia 2521 SWE 0 ½ 0 0 1 ½ 1 0 ½ * ½ 0 4
11 GM Antoaneta Sztefanova 2509 BUL 0 0 ½ 1 0 0 ½ ½ 0 ½ * ½
12 IM Nino Bacsiasvili 2485 GEO ½ 0 0 0 0 ½ ½ 0 ½ 1 ½ *

 

5V4A1942

A grúziai tengerparti üdülőhelyen, Batumiban a háromszoros orosz olimpiai bajnokok,  Valentyina Gunyina és Alekszandra Kosztenjuk kettős sikerével fejeződött be a 2015/16-os Grand Prix-ciklus harmadik versenye. Gunyina a kilencedik fordulóban legyőzte honfitársnőjét, ezzel a nyeréssel szerzett lépéselőnyt, és ünnepelhetett tornagyőzelmet már a befejező játéknap előtt.

Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk a házirangadó elvesztése után kettős győzelemmel szerzett ezüstérmet. Kosztenjuk a győzteshez hasonlóan két partit is vesztett, és a holtversenyes harmadikok, a grúz Nino Bacsiasvili és az ukrán Anna Muzicsuk is kétszer-kétszer kényszerült feladásra. Fordulóról-fordulóra változott az az élmezőny állása, a megalkuvás nélküli küzdelem fokozott feszültségében, az időzavarokban sok volt a hiba.

Bacsiasvili előkelő helyezése némi vigaszt jelenthet a nagyszerű körülményeket biztosító grúz rendezőknek és drukkereiknek. A szeptemberi sakkolimpia előtt érdekes volt együtt látni a nagy hármas, az orosz, a grúz és az ukrán olimpikonok csatározásait.

A legnagyobb meglepetés az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk gyenge játéka. Márciusban elvesztette a világbajnoki döntőt a kínai Hou Ji-fan ellen, a hazai pályán elszenvedett veresége sokkal jobban megviselte, mint azt gondolhattuk volna.

 

H. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont
1 GM Valentyina Gunyina 2497 RUS * 1 ½ 1 1 0 ½ 1 1 0 1 ½
2 GM Alekszandra Kosztenjuk 2557 RUS 0 * ½ ½ 1 1 ½ ½ 0 1 1 ½
3 IM Nino Bacsiasvili 2476 GEO ½ ½ * 1 ½ 0 ½ ½ 1 1 0 ½ 6
4 GM Anna Muzicsuk 2555 UKR 0 ½ 0 * 1 ½ 1 ½ 1 ½ ½ ½ 6
5 GM Zhao Xue 2504 CHN 0 0 ½ 0 * 1 1 ½ 1 0 ½ 1
6 GM Nana Dzagnidze 2535 GEO 1 0 1 ½ 0 * ½ 0 ½ 1 ½ ½
7 IM Almira Szkripcsenko 2453 FRA ½ ½ ½ 0 0 ½ * 1 ½ ½ ½ 1
8 GM Marija Muzicsuk 2561 UKR 0 ½ ½ ½ ½ 1 0 * ½ 1 0 ½ 5
9 IM Lela Dzsavahisvili 2489 GEO 0 1 0 0 0 ½ ½ ½ * ½ 1 1 5
10 WGM Olga Girja 2442 RUS 1 0 0 ½ 1 0 ½ 0 ½ * 1 ½ 5
11 GM Elina Danieljan 2445 ARM 0 0 1 ½ ½ ½ ½ 1 0 0 * ½
12 GM Bela Hotenasvili 2493 GEO ½ ½ ½ ½ 0 ½ 0 ½ 0 ½ ½ * 4

Az összetett pontverseny állása:
1.Valentyina Gunyina (orosz) 205 pont (45, 160)
2. Nana Dzagnidze (grúz) 205 (50, 85, 70)
3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz) 195 (65, 130)
4-5. Humpy Koneru (indiai) 190 (120, 70) és Zhao Xue (kínai) 190 (120, 70)
6. Natalija Pogonyina (orosz) 170 (85, 85)
7. Ju Wenjun (kínai) 160
(Hou Ji-fan (kínai) 160)
8. Marija Muzicsuk (ukrán) 160 (120, 40)
9-10. Anna Muzicsuk (ukrán) 130 (30, 100) és Sarasadat Khademalsharieh (iráni) 130 (10, 120)
11-12. Nino Bacsiasvili (grúz) 115 (15, 100) és Pia Cramling (svéd) 115 (85, 30)
13. Almira Szkripcsenko (francia) 110 (40, 70)
14. Natalija Zsukova (ukrán) 90 (30, 60)
15. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 80 (65, 15)
16. Dronavalli Harika (indiai) 45
17-18. Lela Dzsavahisvili (grúz) Olga Girja (orosz) 40
19. Elina Danieljan (örmény) 20
20. Bela Hotenasvili (grúz) 10

Tornánként 60 ezer euró a díjalap, a győztes 10 ezer eurót és 160 pontot kap. A végső sorrend első nyolc helyezettje még további 90 ezer eurón is osztozik, az első helyezett a kihívói jog mellé még 25 ezer eurót is nyer.

A versenyek díjazása:
1.10.000 euró, 120+40 pont
2. 8.250 euró, 110+20
3. 6.750 euró, 100+10
4. 5.750 euró, 90
5. 5.000 euró, 80
6. 4.500 euró, 70
7. 4.250 euró, 60
8. 4.000 euró, 50
9. 3.250 euró, 40
10. 3.000 euró, 30
11. 2.750 euró, 20
12. 2.500 euró, 10

Verőci Zsuzsa