Kettős arcát mutatta a verseny a zárónapon. Míg a fiúknál nem ígért túl sok izgalmat az utolsó forduló, addig a lányoknál annál inkább,
hiszen náluk ma dőlt el a bajnoki cím sorsa.
Karácsonyi Kata – Kovács Réka 1-0
A játszmát a felek nagyon alapos felkészülése előzte meg. A 16. lépésig követték a legfrissebb megnyitási ajánlatokat, de Kata jobban elmélyedt a változat rejtelmeiben. Amikor Réka eltért, az kisebb hibának bizonyult. Kata kihasználta ezt és hamarosan nyert, ami már azonnal legalább a holtversenyes első helyet jelentette számára.
(Nem lett holtverseny, mert konkurense, Bíró Beáta nem bírta a feszültséget és vesztett.)
Bíró Beáta – Harkai Emma 0-1
A megnyitásból világos sokkal esélyesebb állást hozott ki.
Azonban nem tudta a támadását fokozni és fokozatosan csúszott ki a kezéből a kezdeményezés. Nyilvánvalóan úgy érezte, hogy minden áron meg kell szereznie a győzelmet, mert a holtverseny egyben a bajnoki címet is jelentette volna. Ahogy mondani szokás, teljesen elvesztette a fonalat. Ellenfele tétova lépegetése közben Emma átvette az irányítást, leütötte a gyenge gyalogokat, aztán megnyerte a partit. Beáta számára fájdalmas befejezés, hogy az utolsó nap szenvedte el az egyetlen vereségét, de az itteni szereplése, a második helyezés mindenképpen nagyszerű.
Kiemelkedő fontosságuk miatt mindkét összecsapást a Forduló Játszmájának tartom.
A két következő parti lefolyása, koreográfiája hasonló az előbbihez.
A papíron esélyesebb játékosok elérték a kedvező állást, de miután nem találták meg a nyeréshez vezető, vagy egyszerűbben mondva, az előnyt növelő utat, addig erőlködtek, amíg kikaptak.

Ferenczy Nóra – Sipos Stefánia 1-0
Stefánia gyalogot nyerhetett volna, de kihagyta a lehetőséget. Aztán a „harminc másodperces” szakaszban ő rontotta el a döntetlen színezetű állást.
Király Lilla – Tóth Lili 0-1
A bonyolult megnyitás után a zárt állást kölcsönös esélyesnek ítélhettük. Világos azonban nem találta meg a gyalogszerkezethez illő felállást: huszárjai céltalan kóborlásba kezdtek a táblán, aminek következménye lett sötét szabadgyalogjának megindulása és fehér megérdemelt veresége.
Nandin-Erdene Davaademberel – Karácsonyi Luca 0-1
A különösebb tét nélküli partiban Luca ötletesebben sakkozott és Nandin tisztjei beszorultak. A végén az időzavarban Nandin újabb tisztelnézéssel könnyítette meg Luca dolgát.

A lányok bajnokságának végeredménye:
1. Karácsonyi Kata 7.0, 2. Bíró Beáta 6.0, 3. Király Lilla Virág 5.5,
4. Sipos Stefánia 5.0, 5. Karácsonyi Luca 4.5, 6. Tóth Lili 4.0, 7. Ferenczy Nóra 4.0, 8. Harkai Emma 3.5, 9. Kovács Réka 3.0,
10. Nandin-Erdene Davaademberel 2.5 pont

A fiúknál a helyezések sorsában nem ígérkezett izgalom, de váratlan esemény mégis történt: a már tulajdonképpen bajnoknak tekinthető Palczert Mátyás elvesztette a veretlenségét. Már a forduló indulásakor biztos volt az elsősége, mert ha Bodrogi Bendegúz be is éri, az egymás elleni eredmény Matyi mellett szólt volna. Ráadásul Bendegúz hamar kiegyezett döntetlenben Pásztor Balázzsal, tehát utol sem érhette.
Bodrogi Bendegúz – Pásztor Balázs harc nélküli döntetlen
Palczert Mátyás Füle Simon 0-1
Matyi természetesen nyerni szeretett volna, mégis volt egy olyan érzésem, hogy nem képes már úgy koncentrálni, mint a korábbi meccsein. Csak egyetlen gyenge lépést tett, de utána az érthetően nagy becsvággyal küzdő Simon megragadta a támadó esélyeit. Matyi anyagi veszteségeit már nem kárpótolta semmi, a 39. lépésben elismerte a vereségét. A Forduló Játszmája címet kétségkívül ez érdemli ki.
Földes Márton – Mátyássy Lázár   döntetlen
Kiegyensúlyozott küzdelem. Világos eleinte kezdeményezett, de sötét viszonylag könnyen leszerelte a támadási kísérletet.
Turcsányi Vince – Kolimár Kristóf döntetlen
Kristóf, mint mindig, erőteljesen rohamozni kezdte a fehér királyállást. Minőséget is áldozott, amivel vándorlásra kényszerítette a világos uralkodót. A támadás győzelmet nem, de egy „szép” örökös sakkos befejezést azért eredményezett.
Gáthi Donát – Szikszai Bertalan 1-0
A legnagyobb érdeklődést ez a parti váltotta ki, amely utoljára fejeződött be. Világos végig jobban állt, de a nagyon kevés figurát tartalmazó végjáték már majdnem remivel ért véget. Ám a fél perces szakaszban a bírókat és kibiceket (beleértve e sorok íróját) olykor „szívbajhoz közeli állapotba” hozták a fiúk. Több esetben ugyanis csak az utolsó másodpercben léptek! És általában jókat, vagy relatíve a legjobbat. Donát a 82. lépésben győzött, ami tulajdonképpen igazságos végeredménye a hatalmas csatának.

A fiúk bajnokságának végeredménye:
1. Palczert Mátyás 7.0, 2. Bodrogi Bendegúz 6.5, 3. Pásztor Balázs 5.5
4. Mátyássy Lázár 5.0, 5. Gáthi Donát 4.0, 6-9. Földes Márton, Füle Simon, Turcsányi Vince, Szikszai Bertalan 3.5-3.5, 10. Kolimár Kristóf 3.0 pont.

Tompa János 2026. január 11.