A hétvégén megrendezett X. Csaba Árpád Emlékversenyen – amely egyben a Nyílt Magyar Rapid Bajnokság is volt – végül 294-en ültek asztalhoz. A tavalyi ezüstérme után idén Balog Imre nagymester szerezte meg a bajnoki címet; ezúttal veretlen maradt, és 8 ponttal zárta a versenyt. A második helyen Kaczur Flórián nemzetközi mester végzett 7,5 ponttal – ő kizárólag a végső győztestől szenvedett vereséget az utolsó fordulóban. A bronzérmet idén is Prohászka Péter nagymester nyakába akasztották, aki szintén 7,5 pontot szerzett.
A nők között kisebb meglepetésre Kovács Klára, női nemzetközi mester végzett az élen 6,5 ponttal; őt csupán Krstulovic Alex tudta legyőzni a harmadik fordulóban. Az ezüstérmes Gaál Zsóka, női nagymester lett 6 ponttal, míg a harmadik helyet Terbe Zsuzsanna, női nemzetközi mester szerezte meg – szintén 6 ponttal.
A győztesek és helyezettek összesen 4.050.000 forint díjazásban részesültek.
Eredmények itt.