Világraszóló sakkeseménnyel kezdődött a 2000-s sportszezon Magyarországon. Lékó Péter mérkőzött meg hatjátszmás párosmérkőzésen a FIDE világbajnokával, Alekszandr Halifmannal. Halifman az elmúlt nyáron Las Vegasban hódította el a Nemzetközi Sakkszövetség címét, miután többek között Polgár Juditot is legyőzve került a szintén hatjátszmás döntőbe, ahol az örmény Vladimir Akopjant verte 3,5:2,5-re. Lékó kisgyermekként eltökélte, hogy világbajnok lesz. Az sakkvilág csúcsához vezető úton a szegedi fiú már több fényes sikert ért el eleddig, például 1994-ben, tizennégy évesen a világ legfiatalabb nagymester lett, 1999-ben pedig dortmundi szupertornán végzett az élen. A mérkőzéshez méltó helyszínt adott az ötcsillagos Hotel Kempinski, amihez a kimagasló tehetségünket támogató és Magyarországon is tevékenykedő német energetikai cég anyagi segítsége kellett. Szinte minden nap teltház, többszáz sakkrajongó előtt folytak a játszmák, és az érdeklődést az is fokozta, hogy a Nemzeti Sport jelentős terjedelemben számolt be az eseményről. A világranglistán hatodik Lékó és harmincegyedik Halifman között Élő-pontszámban nagy különbség mutatkozott a magyar fiatalember javára, s e papírforma hazai sikert sejtetett. Az viszont talán senki sem várta, hogy Lékó szinte kiüti az orosz világbajnokot. Péter világos színnel mindegyik játszmáját megnyerte, míg a sötét színekkel döntetlenül végzett, így mért ellenfelére 4,5:1,5 arányú vereséget. A párharc szakmai értékét növelte, hogy a partik a bemutató mérkőzésektől eltérően nem rapid tempóban zajlottak.

A 2000. év nemzetközi viszonylatban is jelentős hazai tornája a Budapesten rendezett zónaverseny volt, melyről négyen juthattak tovább. A kilencfordulós svájci rendszerű tornán öten végeztek az élen, a magyarok köztük Csernyin „Sándor” és Pintér József. A legjobb Buchholz-os Pintér a rapid rájátszásban esett ki.

A férfi bajnokságot 1998 után újra kieséses rendszerben bonyolították le, Győzött Almási Zoltán, miután a döntőben 2,5:1,5-re verte Gyimesi Zoltánt. A bronzérmes Csernyin és Varga Zoltán lett.

Tízfős női bajnokságot rendeztek, melyet Gara Anita nyerte Nikoletta és Dembo Yelena előtt.

(A játszmát Dely Péter a Sakkélet 1999-2000. év 6-7. számában megjelent elemzése és a bulletin alapján, az óraállások feltüntetésével közöljük.)