Tragikus hirtelenséggel, 1988 novemberében elhunyt Perényi Béla nemzetközi mester. A még csak harmincöt éves fiatalember számos versenysikert tudhatott magáévá, sokakban mégsem ezek, hanem megalkuvást nem ismerő küzdőszelleme ébresztett tiszteletet. Szinte a magyar élmezőnyt minden tagját, ha csak egyszer is, de megverte.

Perényi Béla külföldi és itthoni barátai és tisztelői közül annyian vállalták a tornán való részvételt, hogy két nagymester-csoportot is el lehetett indítani. Bár az A-csoport erőssége nem vetekedhetett az ugyanabban az évben megrendezett Barcza emlékversenyével, átlag Élő-pontszáma szintén átlépte a 2500-at. Talán Perényi szelleme is hatott a magyarokra, mert az első helyeket a mieink foglalták el: Horváth József, Pintér József és Grószpéter Attila tíz játszmából egyformán hat és fél pontot szereztek. Jobb Bergerének köszönhetően Horváth Józsefet hirdették ki győztesnek, aki nagymesternormát is teljesített. Az a csoda esett meg ezen a versenyen, hogy utolsó helyezett egy szovjet nagymester, Grigorij Kajdanov lett. A B-csoportban viszont érvényesült a szovjet dominancia, igaz ez Vlagyimir Malanjuktól, Igor Novikovtól és Anatolij Vajszertől elvárható volt.

1989-ben rendezték a 41. Magyar bajnokságot, melyen a nagymesterközül ketten, Grószpéter Attila és Lukács Péter vettek részt. Utóbbi közel állt a győzelemhez, ám mégsem ő „duplázott”, hanem Schneider Attila, aki másodszor lett magyar bajnok.

Kőbánya adott otthon a Magyar nyílt bajnokságnak, amely már megszokottan nemzetközi is volt. Győzött a szovjet Alekszandr Avsalumov a német Peter Enders előtt. Vidéki Sándor lett a nyílt magyar bajnok, Utasi Tamás az ezüstérmes és Horváth Zoltán a bronzérmes.

A III. Barcza Gedeon emlékversenyen a hazaiak közül csupán Csom István nagymester állt sorompóba. Az 1988-as Ivancsuk-siker után egy másik jövőbeli klasszis, Borisz Gelfand győzelmének tapsolhatott a debreceni közönség.

(A játszma Flórián Tibor megjegyzéseivel a Sakkélet 1989. év júniusi számában jelent meg.)