„Az elmúlt években országos sakkbajnoki versenyrendszerünk módosítására, javítására irányuló kísérletek nem sok eredménnyel jártak. Az országos nyílt bajnokság és a két szuperdöntő nem tudta feledtetni a régi, izgalmas 16-20 résztvevős bajnoki döntőket. Az Élő-pontszámkülönbségek évről évre hátrányosabban befolyásolták a bajnokság mezőnyének összetételét. Napjainkban egy szárnyait bontogató fiatal tehetségnek még reménye sem lehet arra, hogy élgárdánk legjobbjaival körversenyen mérkőzhessen. Várnia kell, és küzdenie az Élő-pontokért, míg 2500 fölé kerül…” – ismerősnek hatnak Ozsváth András gondolatai a 40. Magyar Sakkbajnokságról írt cikkének bevezetőjében, mintha a mai problémákról volna szó benne. A Sakkélet főszerkesztője néhány bekezdéssel később arról is említést tesz, hogy számos élsakkozónk egyben elemzőtársak, ezért nem küzdenek meg egymással a magyar bajnoki döntőben. Manapság erről is sokszor hallunk…

A 40. Magyar sakkbajnokság döntőjének visszhangja tehát ugyanannyira szólt a távolmaradókról, mint a résztvevőkről. Adorján, Csom, Pintér, Portisch, Ribli és Sax, sem indultak, talán abban a reményben, hogy még ebben az évben megrendezik a III. Szuperbajnokságot, amiből azonban semmi sem lett.

A válogatottak közül csupán Faragó Iván vállalta a megmérettetést, pozitívum volt viszont az , hogy Polgár Zsuzsa a nyílt bajnokság után a körmérkőzéses döntőben is szerephez juthatott a férfiak között. A tizenhét éves Polgár-lány élt is a tehetsége bemutatásának lehetőségével, és harmadik helyet szerezte meg a tizenhat fős mezőnyben. Zsuzsát „Bergerrel” előzte meg a nagy elméleti tudású dr. Hazai László. Végül az előző döntőkben is dobogós helyezéseket elérő Faragó Iván nagymester egyedüli 2500 értékszám feletti játékosként győzött – megérdemelten.

Az év legnagyobb hazai sakkeseménye ismét a Hungaroil nemzetközi nagymesterverseny volt, amelyet Lev Pszahisz szovjet nagymester nyert meg Pintér József, valamint  két távoli földrészről érkezett vendég, az ausztrál Ian Rogers és a kubai Jesus Noguieras előtt.

(A játszma Meleghegyi Csaba elemzésében a Sakkvilág 1986. év júliusi számában jelent meg.)